Mindenkinek megvan a maga mániája. A filmek mellett a zene az örök szerelem. Személy szerint, én a hip-hop műfaját kedvelem. Harmincon túl az ember már nyugodtan mondhatja hogy, ilyen vagy olyan zenén vagy filmen nőtt fel. A hip-hop zenéhez mint bármilyen stílushoz hozzátartozik a maga sajátságos mozgás kultúrája, a tánc. Az egyik legismertebb break dance film, a Break 1 és a Break 2 után a Beat Street.
A dátum 1984. Magyarországon dúl az "átkos rendszer", a nyugatról beszivárgó bármiféle divat vagy zenei irányzat a honatyák szerint bűnös dolog. A kis dmi ekkor tapossa nyolcadik évét, még fogalma sincsen merre van arccal, hogy mi a rapzene, mi a break. Néhány vállalkozó szellemű hip-hop lázadó azonban már a Vörösmarty téren, vagy a Lehel téri aluljáróban már tolják a figurákat. Ebben az időszakban nálunk ez a helyzet. Ezzel ellentétben a nagy "jueszéj"-ben már javában kialakulófélben van, egyre nagyobb népszerűségnek örvend a rapzene és a vele szoros kapcsolatban álló break tánc. Történetünk ebbe a világba kalauzol.
A Beat Street néhány Bronxban élő srác történetét meséli el. Hétköznapi arcok, hétköznapi problémákkal. Ramon (John Chardiet) a graffiti művész, a vonatok mestere. Profi módon bánik a kannával. Az egyik legjobb barátja Kenny "Double K" Kirkland, hip-hop dj, aki csak a nagy kiugrásra vár. Velük bandázik még Chollie (Leon Grant) a született üzletember és producer, mindent el tud intézni és kidumálja a tehénből a borjút is. Már jelen van az új generáció is, Lee (Robert Taylor), Kenny öccse személyében. A fiatal fiú ekkor már tagja a leghíresebb break táncos crew-nak a New York City Breakers-nek. Szóval a srácok élnek-virulnak, buli buli hátán esténként az éjszakában vonatokat pingálva. Ekkor belép a képbe a jókislány a jó környékről, Tracy(Rae Dawn Chong), és hamarosan romantikus kapcsolat szövődik közte, és Kenny között. Ha ez a szituáció valakinek ismerős lenne, nem téved. A Step Up és a Save the Last Dance című filmek hasonló alaphelyzetre épülnek. Amikor már minden szép és jó, megy a szekér, akkor beüt a dráma. Egy ismeretlen firkász (Spit) folyamatosan elrondítja Ramo munkáit. Egy esti fújás alkalmával, amikor is Ramo és Kenny egy új vonatra fújják fel a mára már klasszikus "Hip-hop don't Stop" feliratot, Spit is akcióba lép, a metro sínek között verekszik Ramoval, és mindkettőjüket áramütés éri, Ramo meghal. Ekkor jelenik meg az a dolog, ami a zenei stílusok közül legfőképpen a rapzenét szerető emberekre jellemző - az összefogás. A belvárosban lévő Roxy Club szilveszteri műsorát egy kisebb megemlékezéssé változtatják. Minden játszik, gospel kórus, táncosok és breakesek, happy end és boldogság.
Maga a történet őszintén szólva nem nagy durranás. De itt nem is a történeten, hanem a látványon van a hangsúly. Mindenhol tánc! Az utcán, a metron, a klubban, mindenhol. Megkockáztatom, hogy az egyik legnagyobb break párbaj, a Beat Streetben látható. Már csak azért is, mert ritka alkalom, hogy a két legnagyobb név, a Rock Steady Crew és a New York City Breakers táncosai vívják egymás ellen. Mellettük még feltűnnek a filmben olyan fekete zenei nagyságok, mint Africa Bambaataa és a Soul Sonic Force, Grand Master Melle Mel & The Furious Five, The Treacheus Three (Kool Mo Dee, Special K., L.A. Sunshine) és Kool Herc.
A Beat Street '84-ben 16 millió dollárt hozott a konyhára, ami két embernek is köszönhető. Harry Belafonte az ismert énekes, mint zeneszerző és társproducer vette ki a részét a produkcióból, és Arthur Bakernek, akit szinte "jóistenként" tisztelnek break körökben.
Zárásként jöjjön egy idézet Ramo egyik graffitijéről:
"Ha a művészet bűn, Isten bocsássa meg nekem"
