Ridley Scott kultikus sci-fije egy ízig-vérig cyberpunk alkotás, de közben egy izgalmas akció-thriller is. Ez az egyik dolog, amiért ez a film ilyen nagyszerű. Ha akarom csupa szórakozás, csupán egy látványos akció-orgia, viszont ha másik oldalról közelítek, akkor pedig tele van gondolkodni valóval. Ez nem is csoda, hiszen a forgatókönyv Philip K. Dick Do Androids Dream of Electric Sheep? című művén alapul.
A történet 2019-ben játszódik. Deckard egy úgynevezett szárnyas fejvadász, akinek az a feladata, hogy az elszökött replikánsokat levadássza. Egy pár replikáns megszökött az egyik kolóniáról és a Földre tartanak, hogy megkeressék alkotójukat, hogy az meghosszabbítsa az életüket. Deckart feladata őket kiiktatni.
Ridley Scott egy olyan jövőbe kalauzol minket, ami szöges ellentétben van az elképzelésünkkel. A jövőt egy rendezettebb és jobb helynek szeretnénk látni. Egy olyannak, ahol rend van, tisztaság és az emberek boldogok. Egy idillikus világot képzelünk. Ehelyett kapunk egy disztópikus jövőt, ahol mindig esik, állandóan sötét van, az utcák túlzsúfoltak, szemetesek és mindenhol gőz csap fel a csatornafedőkből. Egy alkoholgőzös és enyhén hedonista jövőt, ahol replikánsok szolglják ki az emberiséget.
Itt térnék ki a díszletre. Látványos és magával ragadó díszleteket sikerült összehozniuk. Azon túl, hogy tényleg jól néznek ki, még a hangulatteremtő hatásuk is jelentős. Amikor a kamera az utcán pásztáz végig, rajtunk is hamar eluralkodik egy pesszimista hangulat a jövőt illetően. Ha egy picit utána olvasunk a filmmel kapcsolatos részleteknek, hamar kiderül, hogy a díszletek egy része más filmekből lett átemelve, de ez egyáltalán nem tűnik fel. A más filmekből (általában azért sci-fikből) átemelt részletek tökéletesen illeszkednek ezen mű hangulatvilágába is.
A forgatókönyv rengeteg érdekes filozófiai kérdést vet fel, viszont Ridley Scott rendező ezeket majdnem teljesen eltünteti. Saját bevallása szerint csupán a tiszta szórakoztatásra törekedett a film elkészítése során, de néhol ez nem teljesen sikerült. Ezzel csak azt akarom hangsúlyozni, hogy be-becsúszott egy-egy súlyos gondolat is. Nem rágják a néző szájába, s talán első megtekintésre nem is vesszük észre, de ott vannak. Ott vannak egy félmondatban, egy beállításban, vagy egy arcrezdülésben. Nagyon kell figyelni és akkor megláthatjuk. Persze mint ahogy az elején is említettem, ez mind nem szükséges – teljes értékű szórakozást kaphatunk enélkül is.
Harrison Ford az Indiana Jones után megint egy macsó szerepben. Most is jól hozza az életben csalódott karaktert, de Roy Batty-t alakító Rutger Hauer ellopja a showt. Végig hatalmasat alakít. Főleg az utolsó, üldözéses jelenetben remekel. Miközben Deckardot végigüldözi a romos házon, állandóan beszél hozzá, viszont Dekard egy szót sem szól az egész jelenet alatt.
Az egész filmmel kapcsolatban, csak az üldözéses jelenet végét nem tudom hova tenni. Roy megmenti Deckardot, hogy aztán meghaljon... Nem hinném, hogy emberbaráti szeretetből tenné ezt. Talán szüksége van arra, hogy utolsó szavait meghallgassa valaki? Tegnap este óta ezen agyalok, de nem sikerül magyarázatot talánlom…
Amit viszont biztosan tudok, hogy ez egy nagyszerű film. Mondhatni alapdarab, és nemcsak sci-fi rajongók számára. Nagyszerű történet, jó rendezés, mindez nyakon öntve Vangelis hihetetlen zenéjével. Ez így összességében egy fantasztikus filmélmény, amit érdemes elővenni néhanapján.
Blade Runner
színes amerikai sci-fi, 114 perc, 1982
r: Ridley Scott
