Ritkaság számba megy, mikor tényleg várok egy filmet. Amikor nem csak az van, hogy juj, már moziban játsszák, akkor most már tényleg el kell menni, hanem mikor már az első előzetes is megmozgatja a fantáziád. A 500 Days of Summer pont egy ilyen film.

Joseph Gordon-Levitt és Zooey Deschanel külön-külön is elég indok, hogy egy film elé leültessenek, de így együtt, egyszerűen kihagyhatatlan párosítás. Zooey, akibe mindenki szerelmes, teszem hozzá nem alaptalanul, most is ugyanazt a kicsit furcsa, de nagyon szép lányt alakítja, mint eddig. Joseph Gordon-Levitt minden filmjében egyre jobb és jobb. A Brick óta én még nem láttam rossz alakítást tőle, s most sem hagy minket cserben. A 500 Days of Summerben a főszereplő párosból mindenképpen ő emelkedik ki.

A történetbe valahol a 290. nap környékén csöppenünk bele, s Tom ekkor kezdi Summerrel való kapcsolatának felvázolását. Ez törvényszerűen maga után vonja a nem-lineáris történetvezetést. Azzal, hogy mindig kiírják, hogy éppen melyik napnál járunk, nem csak azt biztosítják, hogy ne vesszünk el az időben, vagy a szálak közt, de egy keretet is adnak a történetnek.

Tom az időt a klasszikus boldog múlt és szörnyű jelen felosztásban éli meg. Bármelyik idősíkon is vagyunk a film hangulata mindig a helyén van. Bár meglehetősen sűrűn váltanak az idősíkok, s ezzel együtt a hangulat is jelentősen hullámzik, a háttérben mégis ott bujkál valami picit feelgood, picit melankolikus. A film nézése közben rejtélyes módón eluralkodik rajtunk az eufória hangulat, pedig erre a történet egyáltalán nem ad okot.

A 500 Days of Summer műfajában mindenképpen az év egyik legjobbja. A film minden részlete illeszkedik egy nagyobb egészbe. Drámával, néha finom humorral tarkított másfél óra vár a nézőkre, megtűzdelve néhány ötletes és kivételesen jól kivitelezett jelenettel.

(500) Days of Summer
színes amerikai romantikus film, 95 perc, 2009
r: Marc Webb