Intelligens, beszélgetős romantikus film nem sok van, mert másfél órára teljesen lekötni a néző figyelmét csupán párbeszédekkel – iszonyatosan nehéz feladat. Nem is vállalkoznak rá sokan. Egy ilyen film értelemszerűen minimalista. Olyan trükköket és ötleteket kell bevetni, ami nem töri össze ezt az illúziót. A felszínen meg kell maradnia egy olyan filmnek, ami inkább közelebb áll egy garázs-projekthez, mint egy stúdiófilmhez, de a mélyben mégis komoly munka lapul.

Ezt a csodát Ethan Hawke-nak és Julie Delpy-nek (Richard Linklater rendezővel karöltve) kétszer is sikerült elérnie. A 2004-es Mielőtt lemegy a Nap után egy évvel Aaron Eckhart és Helena Bonham Carter megpróbált valami hasonlót tető alá hozni. Picit más oldalról közelítve, de újfent egy éjszaka és két (majdnem) idegen történetét mesélik el.

Egy esküvőn két idegen beszédbe elegyedik. Flörtölnek, de közben a köztük feszülő szexuális feszültség előrevetíti a jövőt, de a múltat is sejteti. Áldásos homály fed a jelenen kívül mindent. S csak sejthetjük, hogy a múltban már volt dolguk egymással.

Mint említettem az elején, egy ilyen film szükségszerűen minimalista. Valójában csak a párbeszéd, a színészek mimikája és gesztikulációja áll rendelkezésünkre. A zene teljesen a háttérbe szorul, úgy ahogy a fényképezés is. Egy apró, de nagyon hatásos ötlettel itt mégis előtérbe helyezik a fényképezést. Felosztják a vásznat két részre, így egyszerre láthatjuk a párbeszéd mindkét szereplőjét. Egyetlen momentum sem veszik el a kamera hibájából.

Amikor az egyikük mond valamit, rögtön láthatjuk a másik reakcióját, nincs késleltetés, nem érezzük azt, hogy megrendezett lenne, mint mikor a kijelentés után vált a kamera másik személyre. Minden "egy időben" történik, ahogy a valóságban is.

A zene teljes hiánya olyan feszültséget teremt, amiért más rendezőnek vért kell izzadnia. Nincs életveszély, nem táncol pengeélen senki és mi mégis feszült figyelemmel követjük ennek a két embernek a párbeszédét és a körülöttük állandóan változó hangulatot.

A két főszereplőnk azt nyújtja, amit elvárunk tőlük.  Helena Bonham Carter és Aaron Eckhart már bizonyított így nem kell bizonygatnom a tehetségüket, csupán levonni a következtetést - két nagyszerű színészt láthatunk a vásznon, akik kihozzák a maximumot a karaktereikből. Ennél többet nem is remélhetünk.

A nő másik arca nem egy tipikus romantikus film. Különcsége miatt talán egy picit nehezebb befogadni, de egy esélyt mindenképpen adni kell neki. A jó párbeszédeket két nagyszerű színész kelti életre, s az osztott vászon pedig egyedi rálátást biztosít a történetre. 8/10.

Conversations with Other Women
színes, angol-amerikai romantikus dráma, 84 perc, 2005
r: Hans Canosa