Star Wars univerzum III.

A rútul félbehagyott Csillagok háborúja sorozatom végére tennék most pontot azzal, hogy az utolsó két részt is górcső alá veszem.

Ha a Star Wars világára tekintünk nincs egyszerű dolgunk. Kronológiailag az első résszel kezdődik a saga, de a Baljós árnyakban már egy kiforrott világot kapunk jedikkel, mindenféle űrlényekkel és kialakult konfliktusokkal. Ezzel szemben a negyedik részben még csak formálódik a világ. Persze ez valamennyire érthető, hiszen tudjuk, hogy a negyedik rész 20 évvel az első előtt készült.

A negyedik részt nagyjából lezártnak tekinthetjük a Halálcsillag felrobbantásával (akad néhány elvarratlan szál, de melyik blockbusterben zárják el magukat a készítők egy lehetséges folytatástól?). Ennek ellenére az ötödik rész nagyon ügyesen veszi fel a történet fonalát. Úgy folytatja a lázadók küzdelmét, hogy szinte fel sem tűnik, hogy egyszer már győzedelmeskedtek a Birodalom felett. A történet kezdete körül van egy kisebb hézag, amit meg sem próbálnak betömni. Csak annyit tudunk, hogy a lázadók még tartják magukat, a Birodalom pedig rendületlenül próbálja felszámolni őket.

A Birodalom visszavág

Egy olyan történetet húztak a meglévő vázra, ami banális ugyan, de kellően fordulatos. A Hoth bolygó megtámadásától egészen a sokat idézett "Én vagyok az apád." mondat elhangzásáig izgalmas a történet. Lezárás helyett egyszerűen csak félbevágják, és a következő – egyben záró – részben teljesedik ki a béke visszaállítása a galaxisba.

A film le sem tagadhatja popcorn mozi mivoltát. Csak és kizárólag a történetre koncentrál, s arra hogy igazi élmény legyen. Nem akar semmilyen pluszt adni, nem akarja, hogy gondolkodjunk a látottakon, csupán a szórakoztatás a célja. És miután nem akar több lenni annál ami (ez nagyon sokszor nem mondható el manapság), 100%-osan el is éri a célját. Ez alatt a két óra alatt teljesen elvarázsol ez a távoli galaxis a furcsa lényeivel, intrikával, szerelemmel és fénykardokkal.

Már majdnem 30 éves a film és a trükkök még ma is állnak és élvezetesek. Bár ha egy random film lenne, akkor is ezt mondanánk? Ez persze nem változtat a tényen, hogy élvezettel nézzük, ahogy az Ezeréves sólyom cikázik a hatalmas birodalmi hajók között.

Az ötödik rész látványos és izgalmas, de felesleges belelátni plusz dolgokat, ahogy felesleges a többi részbe is. A Birodalom visszavág talán a legjobb mindközül. Igazi űrkaland, ami minden alkalommal ugyanolyan élvezetes. Kevés film mondhatja ezt el magáról.

A jedi visszatér

A történetet ott vesszük fel, ahol múltkor elhagytuk. Han szénbe fagyva, Luke már majdnem jedi, Leia pedig még mindig szép. A Tatooine perzselő homokjából bravúrosan megmenekülve hőseink esélyt kapnak, hogy végleg leszámoljanak a Birodalommal. A lázadók mozgósítják nem annyira maroknyi seregeiket, hogy megsemmisítsék a készülő új Halálcsillagot.

Nem tudom miért, de itt kiveszett az előző rész izgalma; nem az egyes jelenetekből, hanem az egész történetet egyben tekintve. Kiszámítható vált a sztori, mert Hollywoodban olyan nincs, hogy a gonosz elnyeri megérdemelt jutalmát és a jó bűnhődik. Emellett a csaták is veszítettek a lendületükből. Nem tudott úgy megmozgatni, mint az előző rész. Egyszerűen csak nem sikerült már ugyanazt hozni, mint a Birodalom visszavágban.

Az eredeti kiadás óta eltelt sok évben felújították az eredeti trilógiát, ami nem baj. Itt-ott javítottak a látványon, kicseréltek zenéket, de szerencsére nem sikerült elrontaniuk a Star Wars-élményt. Ez a kijelentésem egészen A jedi visszatér zárójelenetéig igaz, amikor is megjelenik Luke-nak a három halott jedi szelleme. A színészt, aki eredetileg Darth Vadert/Anakin Skywalkert megtestesítette kicserélték a nyálas képű Hayden Christensenre. Ezt egyszerűen nem tudom hova tenni.

A sagat lezáró rész egyáltalán nem rossz, de én csak azért veszem elő időről időre, mert a történet teljessége megkívánja ezt. A jedi visszatér semmilyen téren nem ad hozzá újat a Star Wars világához, és ezt nem igazán szoktuk meg.

A Star Wars univerzuma elég nagy és nyitott ahhoz, hogy bármikor ki lehessen egészíteni. Ennek az eredménye a számos mozgókép és videojáték. Mindegyik picit hozzátesz az egészhez, alakítja a világot. Talán pont azért olyan vonzó ez a távoli galaxis, mert kiutat mutat a mindennapok rutinjából egy kalandokkal és izgalmakkal teli világba.

süti beállítások módosítása