A bloggal kapcsolatos legkisebb ígéreteimet sem tudom betartani, és ez mindig is frusztrált. Nem szeretem cserbenhagyni az olvasókat, még akkor sem, ha csak egy embernek tűnt fel a mulasztásom. Végül is mindegy, picit megkésve ugyan, de elérkeztünk ehhez a ponthoz is; lassan, de biztosan másznak bele a karakterek a Word szerkesztőjébe.
Visszatérésként elkalandozunk picit a filmek világától, mert az utóbbi időben nem nagyon jutott idő mozgóképes anyagok nagymértékű fogyasztására. Viszont feszültség levezetésre szükség volt, így egy meglehetősen egyszerű, de annál szórakoztató játék után nyúltam.
A Torchlight inkább szól a casual gamereknek, mintsem a kemény magnak. A játék maga Diablora épít – minden tekintetben. A játékmenet egy nagy klikkelő verseny, ahol a változatos monsztákat kell halomra ölni, miközben egyre mélyebbre hatolunk a hegy gyomrába.
Körítés gyanánt valami történetet is kapunk, de igazából nem ez a játék mozgatórugója. A Torchlight nevű falucska alatt hatalmas barlangrendszer, amiben a gonosz lapul meg. Mikor a faluba vetődünk, pont segíteni szeretnénk egy varázsló csajnak, és így rögtön a dolgok közepében találjuk magunkat. 35 szint vár ránk, hogy kitakarítsuk a változatos szörnyeket belőlük.
A fő történeti szál mellett mellékküldetéseket is vállalhatunk, de ezek csakis önös célt szolgálnak, mert a hegy eldugott részeiben kalandozva csak értékes tárgyakra bukkanhatunk, a történetet nem egészítik ki semmilyen formában. Igazából erre nem is lenne lehetőség, mert a fő történeti szál is csak éppen annyi, hogy lehessen mondani, van itt történet is, nem csak értelmetlen öldöklés.
Elvileg a játékot akárhányszor játsszuk is végig mindig véletlenszerűen generálja az egyes szinteket. Ezt én nem nagyon vettem észre, pedig a játék 2/3-ánál karaktert váltottam, így újrajátszhattam az alsóbb szinteket. Bár azt el kell ismerni, hogy a kiegészítő küldetésként vállalható kisebb katakombák és bányajáratok elég változatosak és véletlenszerűek voltak. Talán, majd ha a 35. szint alá süllyedek ott már véletlenszerűek lesznek majd a pályák.
Mint már feljebb is említettem a Diablo játékmenetét majdnem egy az egyben átvette a játék. Ez persze nem gond, mert néha kell egy kis agyatlan hentelés is a sok agyzsibbasztó zh közé. Szerencsére nem teljesen Diablo klónnal van dolgunk, sok jó ötlettel egészíti a nagy elődöt. Például ott van a háziállatunk, aki mindig ott van velünk és segít a harcban, sőt még fegyverhordozó szerepet is betölt.
A jól bevált három kaszt is megmaradt. Csupán tőlünk függ, hogy a melák harcossal, a geek kinézetű varázslóval, vagy az íjász csajjal gázolunk térdig a lemészárolt szörnyek tetemeiben. A szokásos erősségek és hátrányok járnak a kasztokkal. Én első nekifutásra a nagydarab harcossal indultam neki a kalandnak, de félúton már kezdett unalmassá válni. Ezért is váltottam a varázslósrácra, aki inkább bízik a mágiában, mint a testi erejében. Változatos varázslatokkal és a semmiből elővarázsolt lényekkel indul harcba.
A varázslót sokkal változatosabbnak találtam, mert ahogy fejlődik egyre több féle varázslat érhető el, amik nemcsak egyre nagyobbat sebeznek, de látványosabbak is. A varázslóval nehezebben indul a játék, és talán többször halunk meg, de mellett szól az, hogy a játék vége fele sokkal könnyebb vele, mert rengeteg segítőt gyűjt maga mellé, ellentétben a harcossal aki mindig egyedül van.
Eddig csak a játékmenetet ecseteltem, ami nem túl változatos, de kellően élvezetes. Viszont ott van még a látvány és a zene. Talán ez a két komponens többet a dob a játékon mint bármi más. Gyönyörűen kivitelezett a lehetőségekhez képest. Csupán egykét helyen szaggatott be a játék, pedig a notebookom elég gyenge grafikai téren. A látvány kellően változatos, hogy az egysíkú játékmenetet ellensúlyozza. Néhány szintenként változik stílusa, nem is beszélve az rengetek fajta szörnyről, akikből annyi van, hogy szinte nincs is üresjárat a játékban.
A zene nem annyira jelentős "összetevő", mert könnyen helyettesíthető mással, de itt erre nincs szükség. Hangulatos dallamok csendülnek fel a háttérben és sok óra játék után sem tűnik monotonnak, vagy sokat ismétlődőnek.
Pici fájdalom, hogy nem nyújt hosszú távú szórakozást a játék, mert véges időn belül megunható. Én jelenleg olyan 25 óra körüli időt töltöttem a játékban és már kezd kimerülni. Talán, ha a harmadik kasztot is kipróbálnám, húzná még egy ideig. Ezen túl nulláról a történet végéig alig kell 13-15 óra, és ebben már számos mellékküldetés és meghalás is benne van. Egyszóval ez a játék viszonylag gyorsan kimerül, nem fog hónapokon keresztül napi 1-2 óra felhőtlen kikapcsolódást biztosítani.
Rövidsége, és még néhány hibája ellenére is nagyon kellemes kis játék. Érdemes beruházni. Jó néha, csak klikkelni és nézni, ahogy viszonylag változatosan halnak a szörnyek.
