Már láttam néhányszor a filmet, de minden egyes alkalommal ugyanazt az élményt nyújtja. Mindig ugyanolyan szórakoztató. Mindig tudok nevetni a poénokon, és mindig frissnek hatnak. Nincs az az érzés, hogy a jeleneket elhasznált gagyik lennének. Minden alkalommal van valami új bája a filmnek.
Tagadhatatlan, hogy Niel Gaiman egy zseni. Eddig még csak filmes vonatkozásban találkoztam vele – tudom ideje lenne már valami írott művével is megismerkedni. Viszont filmes téren nem nagyon nyúlt eddig mellé. Így hirtelen a Coraline és a Tükörálarc az ami beugrik és Niel Gaiman nevéhez köthető. A Csillagpor esetén sincs okunk panaszra. Bár Gaiman csak a regényt írta, és forgatókönyvbe nem sokat szólt bele, de szerencsére Niel Gaiman varázslatos világa megúszta a forgatókönyvvé alakításos csonkolást, és bizony nagyszerű történet kerekedett belőle a vásznon is.
Általában igaz a filmekre, hogy minden megnézésnél új részletek bukkannak elő – persze ha megéri a mű, hogy újra elővegyük. A Csillagporral sincs ez másként. Tegnapi megnézés alkalmával figyeltem fel rá, hogy Claire Danes egyre gyönyörűbb, ahogy halad előre a film. Már az elején sem lehet csúnyának mondani, de ahogy egyre boldogabb és megtapasztalja a szerelmet a film folyamán, úgy válik egyre szebbé és szebbé. Megmagyarázhatatlan. Pedig nincs olyan drámai átalakulás, mint mondjuk a szokásos Hamupipőke történetekben. Csak a kisugárzása változik. És ezt azt is jelenti, hogy Claire Danes nem csak szép, de egészen jó színész is. :)
A többieknek sincs miért szégyenkezniük, ha a színészi játékukat vesszük górcső alá. Ott van például Robert De Niro, aki parádésan játssza a kicsit más hajóskapitányt. Tristant alakító Charlie Coxot is kiemelhetnénk, de számára „csak” a jó jelző marad, mert De Niro lopja showt, ahogy Danes kisasszony is, de ő inkább lenyűgöző szépségével.
És ekkor még ki sem tértem rá, hogy az egész film hemzseg a jobbnál jobb ötletektől. A hét testvér szellemei, a boszorkányok vagy – hogy csak egy apróságot említsek – a kecskék. Apró részletek jól kidolgozva. Érdekes módon ezek teszik naggyá a filmeket. A lényeg a részletekben van – szól a mondás és talán igaza is van.
A soundtrackről is csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Bizony sok helyen új színezetet ad, vagy éppen teljessé egészíti ki az élményt.
A történet is nagyszerű. Egyszerre kalandos, vicces és romantikus. Igazi mese, annak minden kellékével, de csak az előnyöket vonultatja fel, a hátrányok most elmaradnak. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt nyújt szórakozást. Nem akar kinyúlni az egyik felé sem. Persze akad egy-két poén, amihez már picit több megélt év kell mint 10, de inkább mondanám korfüggetlennek a filmet. Nincs az az erőlködés, hogy adjunk vicces kulturális vonatkozású poénokat a nagyoknak, a kicsiknek meg maradnak a fingós-böfögős örökzöldek. Nem. A humor végig szellemes marad a teljes játékidő alatt. És ez nagyon dicséretes. Több ilyen kéne.
A Csillagpor az a családi film, amit bármikor elő lehet venni. Hangulattól és napszaktól függetlenül. Csupa mosolygás az egész, miközben azért egy coming-of-age cucc az egész. A végén Tristan férfivá válik és megtalálja az igaz szerelmet, és még a happy end sem csöpögős.
Talán érezhető, hogy nagyon szeretem ezt a filmet. Nem is tudok miért pontot levonni. Valójában rossz a megfogalmazás, mert levonni sosem akarok, csak sokszor vagyok kénytelen. Itt szerencsére nem is kell. Szóval csak keressük elő a filmet, és a kényelmes kanapéból elevenítsük fel az élményt. Ezt a 10/10-es élményt.
