Test test elleni küzdelem. Most éppen boksz, de ennek nem sok jelentősége van. Amikor belépsz a ringbe, vagy a küzdőtérre, akkor a külvilág a vonalak mögött ragad. Nincs ármánykodás, nincsenek alattomos hátbaszúrások. Nincs érzelmi terror, és nincs belső feszültség, vagy külső nyomás. Csak magadat viszed be, mindent mást kint hagysz. Lehet, hogy a közönség soraiban üvöltenek, de az eltompul, csak háttérzaj. Furcsa érzés a küzdőtérre lépni, de közben felemelő is.

Azt hiszem már az elején elárulom, hogy A harcos nem az a film, amit várunk. Nem egy bokszoló film. A bokszolós kliséket csak éppen érintjuk, de nincs is rájuk szükség. A harcos inkább egy családi dráma, ahol ha enyhén deformáltnak tituláljuk a családot, akkor még meg sem kezdtük a hosszú vándorlásunkat az igazság felé.

Elmarad a nagy dicsőség, elmaradnak a sportfilmek oly jellemző vonásai: a kitartás, az összetartás és a bajtársiasság. Itt minden perc, minden mozzanat, minden képkocka a néző manipulálásának van alárendelve. Már az első pillanattól világos a felállás. Dicky a múltba temetkezik, mert csak az maradt neki. Ha nagyon gyorsan nem változtat, akkor nemhogy a jelene, de a jövője is elúszik. Alice, az anyja egy control freak, alattomosan vájkál az emberekben. Számító és ocsmány jelenség. És ott van még nekünk Micky, aki a megtestesült jóság a környéken. Naivitása és családja iránt érzett szeretet miatti vaksága már-már hihetetlen.

Az első képkockától kezdve zsinóron rángatja a nézőt a film. A nézőnek nincs választása, hogy kit utál, vagy kit szeret. A szerepek tisztán kirajzolódnak, minden fekete vagy fehér. Nem szabad bedőlnünk a pillanatnyi örömöknek, vagy meghatódásoknak. Az emberek nem változnak. Talán egyedül Dicky az, akinek sikerül áttörnie a hatalmasnak tűnő gátat, de azt sem önszántából teszi.

A film alatt végig azt éreztem, hogy nincs semmilyen kontrollom az érzesim felett. Oda megyek, ahova mondják. A harcos ezért nagyszerű film. Persze ott vannak még a színészi alakítások is (és ezt ugyan csak zárójelben jegyzem meg, de Bale Oscarja teljesen megérdemelt, ahogy Melissa Leo szobrocskája is jó helyre került), de ez a film mégsem ebben csúcsosodik ki. Hanem abban, hogy Micky Ward életét és helyzetét teljes mértékben át tudjuk érezni. Sőt arra a két órára míg a film tart, szinte átlényegülünk Micky Warddá.

Ahogy lassan pótolom az elmadart Oscar jelölt filmeket, egyre jobban úgy tűnik, hogy az idei Oscar különösen erősre sikeredett. A harcos ebből a mezőnyből is kiemelkedik. 8/10.