Ma két nyári blockbustert is pótoltam, és most a jobban sikerülttel kezdeném a beszámolót. A Transformers sorozattól már tudjuk mit várhatunk. Nincs már zsákbamacska és nincsenek meglepetések. Ez mind kifújt az első részben, pedig az már nem ma volt.

Két évente Michael Bay és csapata kitalál egy új múltbeli elfeledett eseményt, amivel a világot a megsemmisülés szélére lehet sodorni. Aztán előbányásszák Sam Witwicky-t, hogy minden résszel picit tökösebb legyen. Kár, hogy még most is csak egy béna teenagernek tűnik, pedig már olyan komoly felnőtt problémákkal kell megküzdenie, mint az álláskeresés…

A történet most is logikai buktatókkal tarkított, de amikor az autobotok szóba kerülnek, rögtön elfelejtjük, hogy olyan mint történeti kohézió létezik egyáltalán. Ez a tény kevéssé zavar bennünket, mert ez egy olyan kóla szürcsölgetős film, ahol a látvány teszi ki az élmény 95%-t. Én sem estem abba a hibába, hogy bármit is vártam volna a látványos és Michael Bay-esen lassított felvételeken túl.

Pont ezért nem is csalódtam. A látvány csúcsra járatott. Michael Bay rendezés terén egyedül akciójelenetet tud rendezni, de azt is csak a maga módján. Itt, tanulva a második rész hibáiból, nem tököltek annyit az érzelgős jelenetekkel. Rágyúrtak az akcióra minden szinten. Ezt jól tették, mert így a film simán élvezhető. Nem kell elviselni a nyavalygást.

A CGI (mint ahogy az előző részekben is) kifogástalan. Abszolút beveszi a gyomrunk, hogy az utcán furikázó sofőr nélküli autók hirtelen két lábon járó fegyvertömeggé alakulnak. Nincsenek kilógó részek, minden határvonal éles. Az animált részekért csillagos ötös jár a készítőknek.

Megan Foxot végre lecserélték. Én nem olvadok le a csajtól, így én üdvözöltem a döntést. Helyette megkapjuk Rosie Huntington-Whiteley, akinek ez az első filmes bemutatkozása. Amúgy modell a csaj, és ez meg is látszik. Van egy-két képsor, amit erre hegyeztek ki. Itt tényleg látszik, hogy profi, de ha játszani kell, akkor már nem annyira van a helyzet magaslatán. Szerencsére a szerep nem kíván tőle túl sokat, így ezzel egészen jól megbirkózik. S talán elnézőbbek is vagyunk vele szemben, mert mégis csak egy tünemény a hölgy.

A jól bevált szereplők mellett most még feltűnik John Malkovich is egy pár jelenet erejéig. Üde színfolt, de nem is várhatunk mást. Másik új szereplőnk Patrick Dempsey, aki kivételesen a gonoszok táborát erősíti. Nem annyira illik ez bele a szépfiús profiljába és nem is igazán boldogul a gonoszság terhével.

A két és fél órás játékidő nagyon hosszú. Több, mint amennyit ásítás nélkül elviselne a sztori. Szerencsére azért az akciójelenetek vannak túlnyomó többségben, így nem unatkozunk túl sokat. Bár az is igaz, hogy 150 percen keresztül nézni a kemény zúzdát ugyanolyan unalmassá válik, mintha végig nyavalyognák az álérzelgős jelenetek tengerét.

A Transformers: Dark of the Moon egészen középszerű, de azért élvezhető nyári mozi volt. Megérdemelte volna a gyöngyházfényű vásznat, de nem érzem kihagyott ziccernek, hogy csak itthon sikerült pótolni. Az eddigi részek betegségein ugyan nem tud felülkerekedni, de tüneti kezelést már felfedezhetünk. Nekem bejött az új csaj is. Ezzel sem volt gond. 6/10.