Várakozásokkal telve ültem be erre a filmre. Ezt az is mutatja, hogy a Művész mozi első sorát is bevállaltuk a filmért, ami végül igencsak merész húzásnak bizonyult.

A rendező és a főszereplő előző közös filmje, az Éhség egy kényelmetlen, de érdekes film volt. Michael Fassbender egy nagyszerű színész, ráadásul maga a Shame témafelvetése is érdekes és aktuális. Ezekkel az előzményekkel a filmnek egy elég magas lécet kellett átugrania. Már elöljáróban elmondhatom, hogy a földről is nehezen sikerült elrugaszkodnia, nemhogy a lécet megközelíteni.

Próbáltam értelmet keresni a filmben. Sikertelenül. A játékidő 100 perce teljesen öncélú, nincs konfliktus, nincs a történetnek íve. Igazából nincs is történet. Brandon pornófüggő. És ennyi. Én nem akarom azt mondani, hogy jobban tudtam volna felépíteni ezt a filmet, mert nem. A "történet" ilyen formában számomra nem adott semmit.

Carey Mulligan végigpicsogta a filmet, és végtelenül idegesítő tudott lenni néha. Igazából a karakterét sem tudtam értelmezni. Feltűnik a bátyjánál, kérdés nélkül beköltözik, majd kioktatja? Aztán meg egy lelki sérültet ad? No, de miért? Mindkét főszereplő karakter erősen defektes, de sosem derül ki, hogy mi van a háttérben. Valami biztos van, mert lelkileg így megnyomorítva senki sem születik. Ők a körülmények áldozatai.

A filmmel kapcsolatos legmeghatározóbb élményem mindenképpen az első sorból való megtekintés. A film elején a főszereplő a 3 méter széles vásznon (ami tőlünk nagyjából 2 méterre volt) flangált fel s alá némileg alulöltözve. Ez némileg megrendítő volt.

Biztos bennem van a hiba. Mondanám ezt, de ez nagyon rossz hozzáállás. Én rendben vagyok a film nem tudott semmit letenni az asztalra. Lehet, hogy valaki megtalálta a filmben, amit keresett, de én nem jártam sikerrel. Nagy csalódás volt.