Indokína párás, ópiumpipától fülledt vidékeire kalauzol minket A szerető című alkotás, mely ugyanezen címmel rendelkező Marguerite Duras regény adaptációja. A francia-angol-vietnámi koprodukcióban készült lebilincselő film beszél a felnőtté válásról, az érzéki vágyakról, az áthidalhatatlan társadalmi szakadékokról, és persze a szerelemről. Egy dúsgazdag, 32 éves kínai üzletember és egy elszegényedett, zsákutcába jutott családból származó 15 éves, francia lány túlfűtött viszonyáról.
A férfi és a nő – inkább legyünk őszinték: lány – egy kompon találkoznak, ami Saigon felé tart, a férfi figyelmét megragadja a férfikalapban és agyonmosott selyemruhában álldogáló, távolba bámuló lány. Akárcsak megismerkedésük, viszonyuk is sorsszerűen alakul, a lány a kínai szeretője lesz. Erkölcsi korlátait áthágva látogatja a férfi eldugott legénylakását a kínai negyedben, iskolakerülés árán is. A viszonyról hamarosan a lány családja is tudomást szerez, a kínainak pedig az apjához fűződő tisztelet miatt és a hagyományoknak megfelelően érdekházasságot kell kötnie egy gazdag, kínai dinasztia lányával. A kapcsolat kettétörik, de a lángoló viszony által keltett érzelmek tovább működnek mindkét félben.
Kevés filmről tudom elmondani, hogy annyira megragadott volna, mint A szerető. Bár valójában a mű első egyharmada leplezetlenül pornográf (és nem csak szolid softporn-ra célzok itt), de az érzékiség és az erotika egyáltalán nem eltúlzottan közölt, sokkal inkább esztétikusan. Azaz A szerető nem esik a hatásvadász szexfilm hibájába, megmutat, de épp csak annyira, hogy ne váljék pornóvá.
A jelenetek precízen felépítettek, és már ránézésre is nagy költségvetésűek. Rengeteg a totálban kamerázott, nagy apparátusú felvétel. Gondolok itt a statiszták százaira, a kidolgozott jelmezekre és díszletekre. A szerető számos képe festményien megkomponált, ami nagy szónak számít, hiszen 1992-es a film, azaz még nem beszélhetünk jelentős digitális utómunkálatokról (utófényelés, pixelenkénti átszínezés). Mindez javarészt a francia származású rendező érdeme, Jean-Jacques Annaud-é, aki olyan alkotásokat tudhat magáénak, mint A rózsa neve, vagy a Hét év Tibetben.
A színészi játék nem különösen kiemelkedő, de ettől még magával ragadó. Véleményem szerint Jane March – aki a francia lányt alakítja – színészi teljesítménye még elég kiforratlan, egy nagyon tipikus arckifejezést használ az egész film folyamán, ami kicsit unalmassá teszi az egyébként nagy titkokat magában rejtő karakterét. Csírájában már megmutatkozik a tehetség, de még nem bontakozott ki.
A szerető című filmet a megragadó történet miatt elsősorban női nézőknek ajánlanám, akik kedvelik az Egy gésa emlékiratai/A másik Boleyn lány – típusú alkotásokat és nem riadnak vissza az egyértelműen közölt erotikától (persze férfi nézőknek is sok érdekes pillanatot rejthet).
9/10
