Pár név gondoskodott róla, hogy a nyáron várt blockbusterek listáján kiemelkedő helyre ugorjon fel ez a film. A negatív sajtóvisszhang nem sejtetett túl sok jót, de ennek ellenére tudta hozni a szintet az új Pókember. Mégis csak egy nyári kóla szürcsülgetős filmről beszélünk.

Sajnos némi csalódás így is beférkőzött az élménybe a rendező személyében. Marc Webb egy üdítően friss romantikus filmmel mutatkozott be. Egy ehhez hasonló rendezést vártam volna. Egy olyat, ami picit kilóg a tini-hősfilmek sorából, ami picit mer újítani és nem csak a szokásos lapokat keveri másképp. Lehet, hogy ez a nagyköltségvetésű filmek átka?

A film sorban letudja a Pókemberes mondakör összes kötelező körét, csak sajnos mire a végére érünk, már nem sok marad a játékidőből. Éppen csak annyi, hogy a nagy ütközetet megejtsük. Kár, hogy csak ennyi fért a filmbe. Parker belső vívódásáról semmi szó nem esik. A gonosz gonosszá válása egy súlytalan egyperces esemény. Már-már érdektelenségbe fulladna a film, ekkor bedobják Gyíkot, és hősünk jelleme egyik percről a másikra megacélosodik és magára vállalja a város megmentését.

Ha a történet gyengeségeitől eltekintünk, azért találunk olyan részeket a filmben, amik mégis beváltják a filmhez fűzött reményeink egy részét. Andrew Garfield például zseniális választás volt Parker szerepére. Kihozza a maximumot a papírmasé karakterből és megpróbál életet lehelni a filmbe – több-kevesebb sikerrel.

Eltekintve egy-két klisé Pókemberes lengedezéstől, a látvány az, ami megmenti a filmet. A kicsit sötét tónus jól illik a témához. Megint csak kár, hogy a forgatókönyv ennyire semmitmondó és így az eltalált képi világhoz nem párosul eltalált hangulat.

A csodálatos pókember tényleg egy nyári semmitmondó, „nagy melegben jó a hűs mozi teremben ülni” típusú film. Ez persze nem rossz, csak többet vártam. A főszereplőkben és a rendezőben is ott van a potenciál egy jó képregényfilmhez. Ez most nem jött össze, de talán majd a következő.

6/10