A hatalmas Batman-láz minket is elért. Rögtön egy dupla írással jelentkezünk. Először PanAma, majd pedig jómagam értekezem röviden a filmről. Mindezt a tovább után lehet olvasni. — tmichel

PanAma megfogalmazásában:

Nem vagyok egy kifejezetten Batman-rajongó. Valahogy a képregény-filmek közül mindig inkább a Marvel-adaptációk érdekeltek, kevésbé a DC (persze a Watchmen-t kivéve). A The Dark Knight Rises-ra is inkább a rendező személye vonzott el, meg persze Juli barátnőm szemléletes kifakadása, hogy „ez mennyire zseniális film!” Kíváncsi voltam, mi sült ki a harmadik Batman-filmből, és hát hogy is mondjam… Julinak abszolút igaza volt! A Top 10-es moziélmény listára felkerült a legújabb Nolan film!

Bár már az amerikai premier-mészárlás erőteljesen beharangozta, hogy nem mindennapi alkotással állunk szemben, amint elsötétült a multiplex popcorn illattal belengett terme, egyértelművé vált, hogy ennek a filmnek különös bűvköre van. Furcsa kimondani, de egy olyan nagyszabású, tömegek számára készült szuperprodukcióról beszélhetünk, ami minden ízében megugorja a lécet, mégpedig azért mert nem esik az elcsépelt hollywood-i akció- és látványsémák vonzó hibájába (mint mondjuk a Transformers). Emiatt Nolan valami olyat hozott létre, amit minden percében élvez a néző, pedig az előzetesekkel együtt több, mint három órát tett ki a harmadik Batman.

Mivel most fut a mozikban, nem kívánom felesleges spoilerezéssel elrontani az élményt. A történet úgy jó, ahogy van, megfelel minden elvárásnak! A cselekmény több szinten mozog, és rendkívül szerteágazó, de mégis izgalmasan rendszerezett és kiszámítottan adagolt, a film végére nem marad egy vakfolt sem – bár mondjuk Nolan-től nem is vártunk mást.  Emellett pedig számtalan kérdést vet fel, és tömegfilmes módon válaszokat is ad rá. Van itt lélektani irányultság, mély karakterrajz, gondosan felépített motiváció – mindkét oldalon, és szerintem ez nagyon fontos, mert az tesz naggyá egy filmet, ha a gonosz oldala is megfelelően kidolgozott. Nolan még a kis, bugyuta, tinifilmes Anne Hathaway-ből is szexbomba macskanőt kreált, nem mindennapi karakterrel!

A fordulatok váratlanok és pörgősek, az egész The Dark Knight Rises több száz fokon ég, állandóan történik valami, a néző csak kapkodja a fejét. Ez pedig tökéletes eszköz arra, hogy azonosuljunk és teljesen beleéljük magunkat a cselekménybe. Akció, thriller, enyhén filozofikus társadalomkritika, romantika, személyiségrajz és egy csipetnyi humor is felbukkan néha – van itt minden, de milyen jól passzolnak ezek az ízek!

A bámulatosan jó forgatókönyvet pedig képileg úgy jelenítették meg, hogy a film egy vizuális concerto legyen! A DC képregények világához mérten a komor színek és hangulati világ dominál, mesteri a fényelés, némelyik kép már-már festőien szép – pedig a pusztulást mutatja.

Mindehhez pedig ki más társulna még hangzásban? Hát persze, hogy Hans Zimmer! Az aláfestőzene gyönyörű, finoman simul a képiség hangulatához. Azaz a nézőnek félpercenként lúdbőrözik minden végtagja!

A színészgárda bámulatos, csak pár név megemlítésként: Christian Bale, Michael Caine, Anne Hathaway, Gary Oldman, Morgan Freeman, Marion Cotillard (nekem ő tetszett a legjobban, de lehet, hogy már kezdek elfogult lenni).

Az új Batman szerintem kiváló film lett, és nem csak a történetre jó szlogen, hanem magára az alkotásra is: „Lángoszlop emelkedik!”

10/10

tmichel megfogalmazásában:

Nagyjából 40 perc vitatkozás után arra jutottunk, hogy Nolan Batman-trilógiájának befejező darabja sokkal jobban megoszt minket, mint vártuk volna. A léc nagyon magasan volt, de Nolan most sem hagyott minket cserben. Néhány melléfogástól eltekintve a záró darab méltó befejezése volt az utóbbi évek legjobb szuperhős mozijának.

Nolan nagyon igyekezett, hogy a kukorica rágcsáló tömegek mellett az intellektuális szórakozásra vágyó kisebbséget is kiszolgálja. Ennek eredménye felettébb felemás lett. A feszültséget és a történetet a Nolantől megszokott komótos tempóban építette fel, de a vége felé már azt éreztem, hogy maga alatt vágja a fát. Ebből már sehogy sem jöhet ki jól. Se a happy end, se a hős halála nem tűnt kielégítőnek, pedig az opciók erre a két választásra korlátozódtak.

Számomra a befejezés volt az egyetlen picit hiányos része a filmnek. Katarzisra várni ostobaság, de valahol mélyen, az agyam egy eldugott szegletében mégis azt reméltem, hogy a sötét lovag megadja majd ezt kiváltságot. Sajnos ez most nem sikerült. Úgy álltam föl a kényelmes mozi termi székből, hogy nem volt meg az a jóleső lezártság érzés bennem. A film vége bár kerek egész, mégis űrt hagyott maga után. Nem történetit, hanem érzelmit.

Az utolsó pár képsort megelőző majdnem két és fél óra viszont minden várakozást kielégített. Mind látványban, mind hangzásban és persze színészi játékban is. Bane karaktere és Tom Hardy játéka a film egyik fénypontja. Bár Bane jelmeze nem sok teret hagyott Tom Hardy-nak, mégis hátborzongatóan jó villanásai voltak. Bane karaktere egyébként is igen furcsa, mert bár ő a gonosz, de valójában nem is gonosz. A motivációi elég halványak, de a végére furcsamód egy egészen szimpatikus karakterré növi ki magát. És ha már Bane, akkor számomra hozzá fűződik a film legjobb jelenete. A focimeccsen a robbantás előtti himnusz és Bane bevonulása. Az önmaga puritánságában rejlik a legnagyobb ereje. Egyszerűen csak zseniális.

A sötét lovag felemelkedése kétségtelenül eddig a nyár legjobb filmje. Talán ez nem is fog változni. Nolan most is megmutatta, hogy korunk egyik zseniális rendezője, aki képes felforgatni a hősökről alkotott képünket. A látvány, a zene és a casting összhangja egymást erősíti. A The Dark Knight Rises egy nagyon jó film, de néhány mozzanat elhomályosítja a ragyogását. Érzésem szerint még lehetett volna hova fokozni az élményt.

8/10