Az Európa Pontban rendszeresen megrendezett Lumiére filmklub ezúttal a kutatás és a tudomány köré szervezte tematikáját. A szeptember 25-ikén (kedden) megtartott esten az űrutazás, illetve ehhez kapcsolódóan az űrturizmus lépett színre központi gondolatként, méghozzá Christian Frei 2009-es Space Tourists című dokumentumfilmje kapcsán. Ehhez, a kutatásnak nem mindennapi területéhez pedig ki mást hívtak volna meg vendégül a szervezők, mint az egyetlen olyan személyt Magyarországon, aki valóban személyes élményként tud beszélni az űrrepülés mikéntjéről – Farkas Bertalant.

Kíváncsisággal teli feszült csönd ereszkedett a vetítőteremre, amikor első és egyben egyedüli űrhajósunk helyet foglalt a pódiumon, hogy a dokufilm vetítése előtt beszámoljon életéről, saját tapasztalatiról, illetve mindarról, ami az űrkutatáshoz és az űrutazáshoz kötötte és köti a mai napig is. Az estet házigazdáként Gyárfás Dorka vezette (akárcsak előző beszámolóm rendezvényén is, ahol Oliver Stone volt a központi alak), Farkas Bertalan udvarias, nyugodt hangon válaszolt (valószínűleg már századszor) a feltett kérdésekre. Számtalan olyan új, információértékű érdekességet mondott laikusok számára is érthető nyelven, amelyekről eddig a hallgatóság 90%-ának valószínűleg fogalma sem volt. Így derült ki, hogy az űrhajósok gyakorta a csillagok állásából tájékozódnak csak (ezért ezeket a kiképzésen hatalmas részletességgel meg kell tanulniuk); hogy a szinuszgörbeszerűen a Föld körül keringő űrhajón utazók egy nap leforgása alatt 16-szor láthatnak naplementét (azaz 90 perc alatt kerülik meg a bolygót), ezek szerint különítik el a kozmikus éjt és nappalt; hogy a falhoz szíjazott hálózsákokban alszanak; hogy izomzatuk karbantartásáért kötelező az űrben is sportolniuk, például biciklizniük (hogy a súlytalanság állapotában ez hogy lehetséges, azt mindenkinek a fantáziájára bízom!); és hogy mennyire nehéz az űrben töltött idő után újra visszaszokni a Földi léthez. Ezeken kívül az első magyar űrhajós saját élményeiről és tapasztalatairól is beszámolt (például földet érés után közvetlenül kétszer egymás után földre ejtett egy-egy üvegpoharat, annyira nem tudta megszokni a gravitációs térbe való visszatérést). A kellemes beszélgetést követően elkezdődött a Space Tourists vetítése.

Különösen tetszett, hogy dokumentumfilm nem csak az űrturizmus egyszerű bemutatásával élt. Beleásta magát az ilyen különleges repülésre magukat elszánó személyek lelkébe, kikérdezte őket indíttatásaikról, belső érzéseikről – a lélektaniság igen nagy szerepet töltött be, ezáltal egy sokkal mélyrehatóbb és szerintem élvezhetőbb eredményt láthattunk.

A film középpontjában álló amerikai üzletasszony űrutazása bámulatos és érdekes részletekkel megtűzdelve alkotta a doku gerincét. Ráadásként kis epizódokat kaptak az űrhajó-hulladékokat gyűjtő kazah emberek, a pusztába kitelepített Csillagváros bemutatása, a gazdaságos űrrepülést és –kutatást célzó fejlesztések és pályázatok, illetve Charles Simonyi főszereplésével az űrutazásra való felkészülés különleges pillanatai, sőt, bizonyos jelenetekben maga az alkotó, Christian Frei mutatkozott meg. Hihetetlen és sokszínű képsoroknak lehettünk szemtanúi!

Számomra ezzel az estével gyakorlatilag egy álom vált valóra (gyermekként űrhajós akartam lenni), mert élőben hallhattam egy olyan ember szavait, aki megjárta azt a helyet, ahova ember még alig merészkedett (kis Star Trek lopás – bocsánat), majd mindezt képekben elmesélve, mélyreható részletességgel is megtapasztalhattam egy zseniális dokumentumfilm nézése közben. Nem csoda, hogy mikor Farkas Bertalan megkérdezte a hallgatóságot, hogy ha tehetné, ki vállalkozna egy ilyen nem éppen mindennapi utazása – gyakorlatilag mindenki feltette a kezét.