Méltatlanul a süllyesztőbe került film Toback 1978-as Fingers c. alkotása. A gengszterfilm műfajába sorolható mű sajátos módon nyúl karakteréhez, illetve annak életproblémáihoz – a bűnözői lét szinte teljesen el is sikkad. Érdekes, elgondolkodtató, egyedi film.

Főszereplőnk Jimmy (Harvey Kietel), kisstílű bűnöző, akit viszont a sors fintoraként egy nagyvilági gengszter fiaként pottyantottak a Földre. Így veleszületett életmódjától képtelen szabadulni, noha mondvacsinált kitörési kísérletei azért megmutatkoznak: szeretne valahogy betörni a magas kultúra izolált világába, méghozzá zongoristaként, de hiába a megannyi végiggyakorolt óra, a meghallgatáson képtelen az elvárt szintet produkálni – „ujjai” csődöt mondanak. Ráadásul még intim betegségekkel is meg kell küzdenie és élete szerelmét is elkeseredett módon üldözi – sikertelenül. Van még néhány védelmipénz-behajtás, egy kétméteres néger bokszoló fehér, feszülős diszkónadrágban és persze Summertime, summertime…

Ahogy az iménti leírásból is látszik: a történet igen csapongó. Hősünk cselleng, járja a város utcáit, tesz-vesz, noha tevékenységének nincs feltétlenül konkrétan hangsúlyozott és megvalósíthatónak tűnő célja. 

Ennek fő oka, hogy a Fingers Scorsese: Aljas utcáinak hagyományát viszi tovább – nem véletlen, hogy a két film főszereplőjét ugyanaz a színész alakítja! Toback alkotása a gengszterfilm műfaján belül a Looser-gangster altípushoz tartozik. Hőse - akárcsak az Aljas utcák Charlie-ja – pitiáner, hétköznapi bűnöző, a gang hierarchiájában az „alkutyák” köréhez kötődik. A szervezett bűnözés királyai, azaz a karriergengszterek általában csak epizódszereplőként tűnnek fel (Jimmy apja) és a hangsúly is sokkal inkább az alattuk elhelyezkedő bűnözők hétköznapjaira tolódik.

Jimmy sosem akar topgengszterré válni – bár adott pozíciójából azért szeretne feljebb lépni: élete célja sokkal inkább a zenei pályán való elhelyezkedés, noha törekvése ez úton is határozatlan, hiszen görcsbe rándult ujjaival a meghallgatáson képtelen eljátszani a begyakorolt darabot. Vágyainak egyértelmű realizálása ugyanúgy nem működik a magánéletben sem: az első jelenetben elhagyhatatlan rádiójával elkezdi követni élete szerelmét, de annak rideg tekintetét meglátva, váratlanul visszahőköl. Nincs konkretizált törekvés, férfias határozottság meg pláne nem – már nem is csodálkozunk, hogy pont az a szerve mond csődöt, amelyikben az erősebb nem ezt a tulajdonságát hordozza.

Gyakorlatilag kijelenthetjük: a Fingers az első jelenet végétől a film zárlatáig a lecsúszást tematizálja. A gengszterműfajban megszokott emelkedés-bukás narratívája tehát pont ellentétesen érvényesül: ugyan Jimmy életében mutatkoznak célok – gengszter elődjeihez képest elég mindennapi semmiségek – ezeket képtelen elérni, egy percig sincs pozitív emelkedés a pályán. A hős egyáltalán nem ura a környezetének, mitöbb: tutyimutyi (gondoljuk csak el, ez mégis hogy festene ez a Keresztapában, vagy a Scarface-ben?!). Íme: a nagyszabású gengsztermítosz teljes leépítése, amit Scorsese kezdett meg 1973-ban az Aljas utcákkal, Toback pedig öt évvel később viszi tovább ugyanezt a hagyományt ezzel a filmmel.

Sajátos alkotás, a műfaj legtöbb szabályának teljes felborításával. De végülis: éljenek a formabontók!

7/10