Jelentem túléltem. Az éjszaka rendszerező hatásának köszönhetően, frissen vetettem bele magamat a hétfő estébe. A zsibongó előtér még jobban felvillanyozott, bár meglepetést nem okozott, a sztárvendégekre mindig harap a közönség. Utolsó beszámolóm a Fűzöld és Pipacs blokkokról.

A korábban kezdődő Fűzöld minimális átszervezést igényelt, ugyanis a Taxisárga egyik filmjének rendezője épp kis országunkban kóborolt, így A hónap dolgozója került ebbe a szekcióba a Wendy Peterson nem fél semmitől helyett. Olivier Béguin (a potya mű alkotója) is elhelyezkedett közénk, kezdődhetett hát a vetítés.

Az Oscar-jelölt, norvég Tuba Atlantic került a sor elejére. A történet Oskarról a haldokló és magányos idős úrról szól, akihez utolsó napjaira, kiküldik a Jézus klub egyik tagját - egy angyali arcú szőke kislányt - hogy segítse őt át, az érzelmi stádiumok változásán. A szokásos skandináv humor mellett, az óriási empátia teszi a filmet végtelenül kedvessé. Végig a halál arcába nevet a rendező, de mikor a csuklyás eljön a főhősért, a giccs határán mozogva menti meg a súlytalanságtól alkotását.

A Más szemszögből apró (összesen 3 perces) animáció, ami ügyesen játszik a tér mélységéből adódó távolságokkal és méret változással, hossza ellenére emlékezetes mű. Boris Vial Boglárka című filmje, pedig kellően szórakoztató ahhoz, hogy elnézzük neki a közhelyes történetét, a túlsúlyos Marieról aki csúfolódó apja helyett, új apa után néz.

A legemlékezetesebb darab a szekcióból a Sohanapján. A korához képest meglepően intelligens, 11 éves Robert szexuális ébredezéséről mesél. A lenge öltözetű hölgy posztere előtt vizes vödörrel edző, a szomszéd fiatal párt kíváncsian kukkoló kisfiú, meghasonul saját világával, mikor rosszkor nyit be a szülői szobába. A gyereket játszó színész minden rezdülésében benne van a komikum, végig élvezetessé teszi a filmet.

Finom, színes Jameson koktéllal lehellek magamba életerőt, az emberek közben csak özönlenek, reménykedem hogy beférek majd a terembe. A megszokott második sorban elhelyezkedem (sikerült), bemutatkozik a világhírű holland fotós és filmes Erwin Olaf, lekapcsolják a villanyokat, és kezdetét veszi a vizuális orgia.

Külön-külön nem is igazán lehet ezekről a filmekről beszélni. A rendező szabályosan komponált és a formai tökéletességre törekvő művei letaglózzák és elgondolkodtatják a nézőt. Forma és tartalom, két fontos szó, ezek viaskodnak egymással mindegyik műben. Meghökkentő és formabontó filmjei közül a Revansot emelném ki. Ez a tisztán pornográf alkotás, sokkoló képekben mutatja be, egy férfi megerőszakolását, az elkövető három nő. A rendező a vetítés utáni beszélgetésben a pornófilmek női szerepének eltárgyiasulásával indokolta a címet és a téma választást. Vissza akarta lopni a felnőttfilmektől azt, ami a hatvanas években még a művészeté is volt, a meztelenséget. A saját terepén bosszulta meg a károkat, amit a pornófilmek okoztak.

3 nap, 6 blokk, és rengeteg emészteni való élmény. Idén ennyi elég is volt, most hagyom hadd ülepedjen le mindez. A fesztivál célja megint sikerült, a legjobb kisfilmeket hozták el nekünk 2012-ben is, és segítségükkel kicsit színesebb világot mutattak. Lilábban a magányt, se nem kéken a fantáziát, mandarinul a legjobbakat, mustár sárgán a valóságot, a fű zöld színével az emberi természetet, és végül pipacsosan izzva a művészetet.