Ben Affleck 2012-es akcióthrillerét az év egyik legizgalmasabb filmjeként harangozták be. Az alkotás ugyan nem sokkal marad el ettől a megállapítástól, mégsem üti meg. Amit viszont nyújt: sok érdekes témát és műfaji sajátosságot, pergő ritmust és filmes profizmust.
A cselekmény megtörtént eseményeket dolgoz fel – 1979-ben járunk: Irán a politikai szétszakítottság következtében forrong, lázadások törnek ki, a rémes utcai események polgárháborúval fenyegetnek. A forradalmi tömeg november 4-ikén megrohamozza az USA teheráni nagykövetségét, az ott dolgozók nagy részét túszul ejti. Hat szerencsés diplomatának viszont sikerül megszöknie és biztonságos környezetben elrejtőznie. Azonban az országból való kijutás lehetetlen: az államok ellen feltüzel irániak mániákusan vadásznak rájuk, így átmeneti rejtőzködésük is csak egy ideig állhat fenn – az idő egyre szorít. Eközben az „otthoni” CIA a lehetetlennek tűnő kimentésükön dolgozik, az ötletek sorra landolnak a kukában. Mígnem Tony Mendez (Ben Affleck) egy hihetetlen, már-már őrült ötlettel áll elő, hogy kimentse az Iránban rekedt hat amerikait. Ám, mint tudjuk, az őrültséget és a zsenialitást csak egy hajszálvékony határ választja el – hogy a terv melyik oldalra billen: nos, ezt nem spoilerezem el!
Rendkívül izgalmas történetalap, ami többek között politikai vonatkozásban is fontos témát feszeget (egy alig 30 évvel ezelőtti eseménysort dolgoz fel). A megtörténtséget gyakorta az alkotók dokumentum-felvételek (híradórészletek, fotók, vagy résztvevői kommentárok) beemelésével hangsúlyozzák – egyébként a cselekményvezetés Hollywoodhoz mérten pergő ritmusú, egy percre sem hagyja unatkozni a moziban ülőt. Van itt kémfilm, akció, thriller – a műfajok így keverve is bámulatosan erősítik egymást, miközben a mondanivaló sem sikkad el! Ez kivételes eredmény!
Ben Affleck tehát nagyszerű rendezői munkát végzett – kár hogy az energia erre ment rá, mert így színészi alakítás csak középszerűre sikerült. Ez egyébként a többi szereplőre is igaz. Bár az alkotók ügyesen összeválogatták a valós alakokra végsőkig hasonlító színészeket, a játékuk mégsem annyira magával ragadó, mint azt várnánk. Ez alól csak a két filmes figura kivétel: a producer szerepében tetszelgő Alan Arkin és a maszkmester John Goodman.
Amúgy meg a filmet simán elviszi a hátán a komoly és izgalmas történet, a pergő cselekményvezetés – még ha a végső jelenetben a sokszorozott határidő-dramaturgia már túl elcsépeltté is vált, így nem hozta a tőle elvárt feszültséget (a kevesebb néha több!) -, a jól adagolt és megkomponált akciószekvenciák, a díszletek/helyszínek, a hollywoodi közeghez kapcsolódó finom humor.
Megéri megnézni, és mától már ti is láthatjátok a mozikban!
8/10