Végszó

Eljött az ideje, hogy végleg búcsút mondjak a filmdzsungelnek. A blog gyakorlatilag már hónapok óta egy sír alján fekszik, csak a földet nem szórták még rá. Új bejegyzések csak elvétve akadtak, egyikünknek sem volt ideje foglalkozni a bloggal. Így ez most már csak az eddig…

Bennfentes játék (Le capital)

A filmnek csak egyszer vége lett. Történtek dolgok és aztán valami lezárás is volt, de az egész nem állt össze egy nagy tömbbé. Az egység hiányzott. Közben villant néhol, de ez sajnos kevés, hogy igazán üssön, pedig a téma alkalmas lenne erre. Olyan mellékszálakkal van…

Tűzgyűrű (Pacific Rim)

Nagy szörnyeket, nagy robotokat, és még annál is nagyobb zúzást vártam. Pont ezért volt olyan meglepő, hogy a film ennél sokkal többet adott. Guillermo del Toro már párszor meglepett, de a Tűzgyűrű esetében ez egy egészen új szintre lépett. Teljesen a film hatása alá kerültem.…

A magányos lovas (The Lone Ranger)

Kilépve mozi teremből azt éreztem, hogy ez a film minden gondolatcsírát kisöpört a fejemből. Nulla reakciót váltott ki belőlem. A metróig üres fejjel bandukoltam és csak aztán kezdett bennem megfogalmazódni a szörnyű felismerés. Ez a film csak és kizárólag az üzletről szól.…

Safety Not Guaranteed

Wanted: Someone to go back in time with me. This is not a joke. You'll get paid after we get back. Must bring your own weapons. Safety not guaranteed. I have only done this once before. Néhány sci-fi elemmel megtűzdelt független dráma megmozgatja az ember fantáziáját. Ez a típus ott…

süti beállítások módosítása