Watchmen – a film

Sokat gondolkoztam, hogy megérte-e elolvasni a képregényt a film megtekintése előtt. Egy ideig nem jutottam sokra, mert a pro és kontra nagyjából kiegyenlítette egymást. Aztán egyszer csak valahogy felmerült a kérdés: ösztönzött volna-e a film az eredeti mű elolvasására. És…

The end is nigh – Watchmen III. kötet

Már itt van a nyakunkon a film, de még mielőtt a mozit rohamoznánk meg, álljunk meg egy percre és tekintsünk a képregényre, annak is az utolsó 4 fejezetére. Mint ígértem a korábbiakban, minden kötetről írok pár sort. Ezzel a 3. résszel érkeztünk el az utolsóhoz. Az eddigi…

Watchmen I.

Itt az első kötetről (1-4. fejezet) írt összefoglalóm és lényegében első találkozásom a képregények világával. Eredetileg egy másik blogomon jelent meg, onnan emeltem át. 2008. okt. 26-a volt a dátum, mikor napvilágot látott ez az írás. Most egy kicsit kiegészítve, néhol…

Watchmen II.

Már december elején/közepén megjelent, de csak most jutottam hozzá. Alig két nap alatt már az utolsó képkockát csodáltam, és mindezt úgy, hogy próbáltam minél tovább kitolni az élményt. Minél lassabban és minél részletesebben áttanulmányozva olvasni. Valamennyire sikerült…

süti beállítások módosítása