Már december elején/közepén megjelent, de csak most jutottam hozzá. Alig két nap alatt már az utolsó képkockát csodáltam, és mindezt úgy, hogy próbáltam minél tovább kitolni az élményt. Minél lassabban és minél részletesebben áttanulmányozva olvasni. Valamennyire sikerült is, de talán érdemes lesz újraolvasni, mikor megjelenik az utolsó kötet is.

Ebben a négy fejezetben még többet tudunk meg hőseinkről és az alternatív világukról. Ez persze közhelynek hangzik, de apró részletekig ismerhetjük meg azt az alternatív USA-t, ahol a III. világháború csupán egy gombnyomásra van. A szereplők közül Rorschach az, aki kiemelkedik. Már az első fejezettől kezdve foglalkoztatja az olvasót, hogy ki lehet ő valójában, de az még jobban, hogy miért lett az aki. Ezekre a kérdéseinkre választ kapunk valamelyest, de még bőven marad homályos folt, ami megfejtésre vár.

Egy teljes fejezetet szentelnek Rorschach jellemének és történetének kibontására. Számomra talán ez volt a kötetben a legmeghatározóbb rész. A hangulata iszonyatos erővel ragad meg. De nem csak megragad, hanem rátelepszik az emberre. Eluralkodik rajta a világ mocska és Rorschach látásmódja. Persze ez a világvége hangulat nem csak erre a fejezetre igaz, hanem a többire is ugyanúgy. Érdekes látni a Rorschach-t vizsgáló pszichiáter átalakulását is. Az örök optimista átlagpolgár, aki a tipikus amerikai álmot éli végre vagy inkább szerencsétlenségére beleláthat a világba olyan szemmel, hogy annak igaz valóját pillantsa meg és ne csak a felszínt karcolgassa. Hátborzongató.

Az előbb említettem mennyire jellemző a hangulata. Olyannyira átragad az olvasóra, hogy mikor letettem a kötetet és mást olvastam egészen új színezetet kapott, pedig valamiféle semleges iromány volt. Eddig semmilyen írott, de még mozgóképes anyag sem volt képes ilyen masszívan berántani a saját világába. Különleges élmény, de néhol már ijesztő.

Itt, a második 4-es felvonásban sokkal erőteljesebben jelenik meg A fekete hajó meséi. Már nem csak szöveges részt vesznek át, hanem képeket is. Érdekes a párhuzam, ami a belső képregény és Watchmen között húzódik. Egyfajta reflektálás ez a valós eseményekre. Szimbolikus síkon mindig együtt halad a történésekkel, főleg a politikaiakkal.

Mostanra ennyi, ez csak egy kis kedvcsináló akart lenni, hogy a (remélhetőleg) márciusi moziba rohanás előtt mindenkit a mű beszerzésére sarkaljak. Az utolsó kötet után is gondolok egy kisebb írást összedobni, ami talán részletesebb lesz, de ez még a jövő zenéje. Az első kötetről írtakat is előbányászom és kiposztolom rövidesen.