Back in business

Újult erővel és lendülettel, és persze rengeteg írnivalóval a tarsolyomban.

Igazából már nem bírtam. A néha feleslegesnek tűnő karakteráradat a megnézet filmekről erőteljesen addiktívnak bizonyult. Amellett, hogy az ujjaimban van az írhatnék, s még a filmet is jobban elmélyíti, így az megőrződik teljes valójában és nem csak egy összemosódott foltként.

Nos, azt hiszem érdemben is szólnom kell, ha már most ilyen hosszúra nyújtottam a lényegében 1 soros posztot. Elsőnek kezdeném azzal, hogy változások lesznek. De még milyenek…

Talán a legszembetűnőbb az új design, ami orrba vág megérkezéskor. Én késznek nyilvánítom, de ha valakinél baja lenne, akkor kérem jelezze. De csak úgy spontán is lehet véleményt nyilvánítani kommentben. :))

Kicsit mélyebben, a tartalomban is lesz változás, de az ilyen nem megy egyik napról a másikra. Kivetjük hálóinkat a média egyéb ágaira is, magyarán olyan kultúrblogfélévé alakulunk, persze a mozgóképekkel a főszerepben. Gondolom kitalálható, de az azt jelenti, hogy ezentúl megjelenik egy-egy ismertető könyvről, zenéről - ne adj' Isten - képregényről és még sok mindenről.

A bloggal kapcsolatos álmaimat kergetvén, fenntartom a lehetőséget a csatlakozásra mindazok számára, akik elég erőt és elhivatottságot éreznek a kitartó munkára. A szokott email címen (filmdzsungel@gmail.com) lehet jelentkezni. A kérés csupán annyi lenne, hogy aki elhatározza magát és csatlakozik, az tényleg folyamatosan szállítsa a friss irományokat (heti 1 még nem a világ :))).

Ha már belecsempésztem az előbb az álmom, akkor most ki is fejtem, nehogy nyitott kérdések maradjanak: egy minél színesebb szerkesztőgárdát álmodtam meg anno, és napi friss, ropogós új cikkeket.

A többi majd menet közben alakul, ahogy szokott. Addig is mindenkinek jó olvasgatást kívánok!

süti beállítások módosítása