Mindig az a film borzaszt el és döbbent meg a leginkább, amitől nem várnánk. És ilyenkor mindig rádöbbenünk, hogy pusztán képekkel nem lehet mély és maradandó nyomokat hagyni. Gondoljunk csak például a Ryan közlegény megmentésére. A majd' fél órás partraszállás és annak kendőzetlen borzalmai. Megdöbbenve és teljesen lemerevedve nézzük végig, ahogy az értelmetlen halálba gyalogolnak a katonák, de legbelül valamiféle perverz élvezettel tekintünk a végletekig naturalista képsorokra.

Cikkünk tárgya megpróbál ezen túllépni, bár alkalmazza a naturalizmus egyes formáit, de csak kellékként és nem célként. Az Isten városa olyan mélyen nyúl le az emberi lélek mélységeibe, és olyan ösztönös érzelmeket szorongat meg, amikkel nem lehet ellenkezni. Próbálnánk kirekeszteni a valóságot, és tagadni, hogy ilyen is létezhet ezen a sárgolyón, de a film letuszkolja a torkunkon és felnyitja a szemünket. Persze csak azért, hogy aztán újra lecsukhassuk és elbújhassunk a fejlett világ szoknyája mögött.

A film Isten városát mutatja be, ami Rio de Janeiro egyik nyomornegyede. Megközelítőleg 10 éven keresztül (vagy még ennél is több) követhetjük végig az eseményeket egy fiú, Rakéta szemén, néha pedig kameráján keresztül. Eleinte csak piti bűnözők fordulnak meg a negyedben, de később a nyomorral együtt a bűnözés is nő. A várost a drog és a végletekig kegyetlen Kicsi Zé tartja a markában.

A fényképezés fantasztikusra sikeredett. Egy valóságos, élő-lélegző nyomornegyed képét kapjuk. Mocsok, drog, vér és erőszak, de közben színes kavalkád is. De ezzel már nem csak az operatőri munkát dicsértem, hanem a rendezőjét is, és azon is van mit. Tökéletesen gördülékeny, nincs döccenés vagy megakadás. A történet hömpölyög a medrében, mint egy méltóságteljes folyam.

A tetőpont után azt hinnénk ennél többet nem is tudnak mutatni, de akkor ott van még egy jelenet. Ami kicsit talán elsikkad, de mégis kulcsfontosságú, ha jobban belegondolunk. Persze a kötelező okítást itt lenyomják a torkunkon, de ezt lenyeljük és a mögöttes tartalom mögé nézünk. A hatalmi űr sosem marad betöltetlen, de hogy ki következik a trónon… Innentől spoiler, szóval inkább mindenki derítse ki magának.

Drámás dráma, amit az élet teremtett és Fernando Meirelles álmodott vászonra. Nagyszerű film. Minden elemében megrázó és megdöbbentő, mégis (vagy talán pont ezért) odaszögez a képernyő elé és eltüntet két órát az életünkből, de megéri én azt mondom. 8/10 könnyedén.