Már nagyon régi tartozásom volt ez magammal szemben. Még tavasszal morfondíroztam, hogy ez a film erősen nézős. Cronenberg és Viggo Mortensen újabb közös filmje, innentől már nem is volt kérdéses. Az előző közös alkotás, az Erőszakos múlt is kellemes másfél óra volt.

Leülök mit sem sejtve a képernyő elé - első jelenet, egy fickó lopakodik a borbély üzletben. Már érezzük a vér szagát, vagy a félig retardált, vagy az ügyfél ér csúfos véget. Ez ott lóg a levegőben. De arra a pofán vágásra, amit kaptam nehéz lett volna felkészülni, talán lehetetlen is. Az első öt perc a filmeknél mindig kicsit szendergés. Még nem történik semmi fontos, vagy váratlan; erre itt kapok egy nyaknyiszálást full totálba, olyan brutálisan és naturalistán felvezetve, hogy a torkomon érzem a pengét.

A gyengébb idegzetű néző itt lekapcsolja a filmet, aztán elájul, netalán fordítva. Innentől kezdve már nem volt gond ébren maradni a film további részein. Még egy ilyen jelenet a kellemes szendergés állapotában, és én sem leszek többet önmagam.

A történtet röviden annyi, hogy szülés közben meghal egy fiatal lány. A szülésznő vissza akarja juttatni az újszülöttet a családjához, ezért nyomozásba kezd. Sikerül beletenyerelnie a dolgok közepébe és kicsit összeakasztani a bajszot a helyi orosz maffiával. Közben ismerkedünk meg Nikolai-jal, a sofőrrel, aki a maffiának dolgozik. A történet emellett még pár apró szálon folyik, amik valahol a mélyben összekapcsolódnak ugyanazon szörnyűség körül.

A rendezés sokszor elementáris erejű, de ehhez párosul még a jó operatőri munka és színészi játék. Viggo Mortensennek jól fekszik ez a fajta karakter. Kicsit már skatulya kezd lenni a kívülálló szerep, de tagadhatatlanul jól hozza minden alkalommal. Armin Mueller-Stahlnak a keresztapa szerepe jutott, nekem kicsit Marlon Brando utánérzés volt, de úgy minden téren. És végül a női főszereplő, a nyughatatlan szülésznő: Naomi Watts. Azon kívül, hogy mint nő nem utolsó, semmi érdemlegeset nem tesz le az asztalra. Ott van a képernyőn, elmondja, amit kell, de ennél többet nem tesz a filmhez.

A zene teljesen beleolvad a háttérbe, szinte összenő a filmmel. Nem létezhetnek külön. Emellett persze a maffiás témának tökéletesen eleget tesz. Szomorú, sötét, és persze illeszkedik a komor valósághoz, amelyet a film fest le. Ez egy nagyon szomorú világ, és csak remélhetjük, hogy távolabb áll a valóságtól, mint valójában. Leperegnek az utolsó képkocák is, de még élesen előttünk él a film és zakatol az agyunk, próbálja kizárni a nyilvánvalót, de képtelenség: a világnak ilyen oldala is van.

A pontok szempontjából már majdnem 8, de még is csak 7/10.