Utóbbi időben két képregényt is megnéztem közelebbről. Ez annak is köszönhető, hogy a Watchmen óta sokat javult a kapcsolatom a képregényekkel. Már látom, hogy miért is lehet értük ennyire rajongani, de még mindig nem mozgat meg annyira, hogy csak úgy minden indíttatás nélkül kezembe vegyek egy ismeretlen darabot és neki kezdjek. Most is filmek szolgáltak késztetésül. Egyik már látható itthon a mozikban, a másik majd csak jövőre érkezik. De akkor lássuk is, miről beszélek.
The Surrogates
A Hasonmás című film alapötlete nagyon megkapó, de ezt már a filmnél is kifejtettem. Nem hagyott nyugodni, hogy milyen is lehet teljes valójában a történet. Úgy éreztem, hogy a képregényben sokkal több van, mint amennyit a film megmutat. Nemcsak történetileg, de mondanivalójában is.
Gyors összehasonlításban azt tudnám mondani, hogy a film egészen hű maradt a képregényhez, csak sokkal nézőbarátabbá tették. Kivontak belőle olyan kényes elemeket, mint a vallás, és hozzátettek egy kis izgalomfaktort a gyilkolászással.
A képregényben Harv Greer nyomozó folytatja a nyomozást egy pár kiéget hasonmás miatt. Sejtése szerint nem egy elektromos vihar okozta az egységek végét, hanem szándékos rongálásról van szó. Ahogy egyre mélyebbre ás az ügyben, úgy válik egyre kényelmetlenebbé. Az új világrend, a hasonmások világa látszik összeomlani…
Mindössze öt füzetecskére terjed ki a történet. Az elején felépített feszültséget jól tartja meg. A képregény nem kalandozik úgy el, mint a film. A meghalt kisfiús dolog is csak Willis kedvéért van a filmben, a képregényben teljesen kimarad. Nem emiatt haldoklik Greer nyomozó házassága sem.
Tulajdonképpen a képregényben is két szálat boncolgat az író. Egyik a hasonmások társadalmi hatása, a másik pedig az emberekre gyakorolt hatása. Milyen az, amikor úgy jársz a világban, hogy nem vagy ott, csak úgy érzékeled mintha ott lennél. Kinyílik a lehetőségek kapuja, de közben elveszítjük azt a kevés szolidaritásunkat és mások iránt érzett tiszteletünket, ami még marad. Elveszik a személyes kapcsolat is, ami az egyik legnagyobb kincs. A mindennapi tevékenység már nem rejteget veszélyeket, ha elcsapnak a zebrán, akkor csak lecseréled a hasonmásod egy ugyanolyanra. Ettől undorodik meg a támadások hátterében álló személy is. A motivációja érthető, ha sikerül túllépni a túlzott lelkesedésünkön, amit a hasonmások ébresztenek.
A történetbe rejtett csavarok nem olyan nyilvánvalóak, mint a filmben. A tettes kiléte egészen utolsó fejezetik kétséges. A lezárás kicsit hirtelen ugyan, de ettől függetlenül jól előkészített. A végső konklúzió, amit Greer nyomozó von le, nagyon is elgondolkodtató. A nyomozás során csak néha villan egy-egy mentális csemege, de végén megkapjuk a teljes adagunkat.
Érdekes, hogy kidolgozott rajzok helyett szinte csak skicceket kapunk. Eleinte kicsit furcsa, mert mintha részletek vesznének el ezáltal, de ahogy haladunk előre a történetben és picit belelátunk ebbe a "kapcsolatmentes" világba, rögtön rájövünk, hogy nagyon is kifejező ez a rajztechnika. Olyan, mint a hasonmások világa. Elvesznek a részletek és ezáltal az apró örömök is.
Folytatása következik…
