Leírom, mielőtt elfelejtem.

Be kell vallanom, hogy az utolsó jelenet kérdésfeltevései annyira lenyűgöztek, hogy elfelejtettem tudatosan összerakni a történet darabkáit, így csak valami maszat lett. A film 110 percében végig azt várod, hogy végre értelmet nyerjenek a képsorok és mikor megtörténik, csak hagyod tovasuhanni és inkább a súlyos kérdésekre koncentrálsz, amiket eléd dob a film. Velem pont ez történt. Picit utána olvasva és a történet darabkáit összeillesztve feltárul a film és még jobban lenyűgöz…

Egy polaroid fénykép halványul el, majd lassan egy ember agyveleje is visszakerül a helyére. Ez már előrevetíti, hogy Nolan nem valami szokványossal próbálkozik itt. Valami készül. Valami furcsa, de egyben fantasztikus is. A majdnem két órás játékidő minden percében feszülten kell koncentrálni, hogy ne vesszünk el, de mindenképpen megéri.

Leonard a felesége gyilkosát keresi. Csak a bosszú élteti, de a nyomozását hátráltatja, hogy a rövid távú memóriája sérült, és ezért nem emlékszik csak a támadás előtti eseményekre. Fényképek és jegyzetek segítségével próbálja fenntartani az illúziót, hogy képes a normális életre (már ha bosszúállást normálisnak lehet nevezni).

A Memento egy olyan film, amit többször kell megnézni. Nem csak azért, mert annyira jó, hanem mert elsőre (teljes egészében) befogadhatatlan. Nekem sem sikerült. Tudtam mire vállalkozom, tudtam, hogy visszafele vannak az események, de az élmény szavakkal alig kifejezhető.

Nekiülünk a filmnek, hogy akkor ez most csudijó lesz, és nem. Az elején csak kapkodjuk a fejünket, nem értjük a körülöttünk zajló eseményeket – értelmetlen kavar az egész. Nem értjük a rendszert, nem bízhatunk senki szavában sem, igazából az ösztöneinkre sem hagyatkozhatunk, mert cserbenhagynak. Tökéletes képet fest a film arról, hogy milyen lehet rövid távú memória nélkül élni.

Ahogy pörögnek a percek, lassan kezdünk megérteni dolgokat, kezdünk belelátni a filmbe és ami a legfontosabb kezdjük élvezni, amit látunk. Eljön egy pillanat, amikor véglegesen beránt a film a világába és hiszünk Leonardnak. Aztán két idősík összeér, és bumm! nem találjuk az állunkat sehol. Kérdések repkednek a fejünkben, közben a sztorit is szeretnénk egészben látni, de nem lehet. Választani kell: történet vagy elmélkedés. Ezen csak az újranézés segíthet.

A történet zsenialitása eltakar minden mást a filmben. Én sem szóltam még Guy Pearce nagyszerű alakításáról, vagy Nolan feszes rendezéséről. Talán így is van jól. Talán azért pont olyan jók az összetevők, mert belesimulnak a történet szövetébe és szinte észre sem lehet venni őket. Nolan filmje egy hatalmas 10/10-es. Egyszerűen kihagyhatatlan darab.

Memento
színes, amerikai thriller, 110 perc, 2000
r: Christopher Nolan