Három évvel ezelőtti bejegyzésemben éltettem a harmadik részt. Ez a kalózos széria egészen közel került a szívemhez. Az első részt még mindig elő-elő veszem. Ezzel szemben a negyedik rész teljesen hidegen hagyott. Szinte fel sem tűnt, hogy egyáltalán elkészült.  Persze várható volt, hogy előbb-utóbb felbukkan a folytatás, mert egy ekkora pénzeszsák nagyon lassan ürül ki.

A negyedik részre már ideje volt egy kis vérfrissítésnek. Lecserélték a rendezőt és a színészgárda felét is. Sőt a központi szerepet betöltő tengert is utcakövekre s dzsungelre cserélték. Az emblematikus Fekete Gyöngyről pedig már ne is beszéljük. Úgy eltűnt, mintha sosem lett volna. A feltételek tehát adottak voltak egy jófajta sorozat újraindításra. Csak ugye a helyes ösvényt kell megtalálni. Ez nem egyszerű feladat, s nem is sikerült teljes egészében.

A jó dolgokat azért megtartották. Konkrétan Johnny Deppet, aki időközben összenőtt Jack Sparrow-val. Ez a fúzió pazarul sikerült. A pökhendi, ravasz és minden helyzetből nyertesen kijövő kalóz központi szerepe vitathatatlan. Egy percig sem bánjuk, hogy minden résszel egy picit többet kaptunk belőle, és ezt eddig sikerült is egy egészséges határon belül tartani. Itt már talán egy picit átbillentünk a másik oldalra, de ezt még betudjuk mérési hibának.

A történet alapja már az előző rész végén is nyilvánvaló volt. Most éppen az ifjúság forrásáért megy a hajsza. Megint összeverődik néhány csapat, aki meg szeretné kaparintani. Mindenkinek megvan maga oka. És persze az is nyilvánvaló, hogy mindegy ki mikor indul és mennyire siet, mert a végén úgyis mindenki egyszerre ér a helyszínre.

Az első jelenetfüzér több okot is ad a bizakodásra, hogy ez a „reboot” tényleg sikeresen lezajlott. A londoni üldözős jelenetek szellemesek és elég pergősek, hogy az első fél óra hamar elillanjon. Ezután beállunk egy lassúkás történetmesélési tempóra. A történetet talán egy nagy folyóhoz tudnám hasonlítani. Folyik a saját medrében, de ez nem sokakat izgat. Ha leülünk a partjára és elnézegetjük, akkor nem unatkozunk különösebben, de nem is izguljuk magunkat halálra, hogy jaj, a következő pillanatban mi történik. Az ifjúság forrásának a kutatása társas móka, de alig akad néhány szellemesebb jelenet. Még Jack sem sziporkázik. Bár ezt nehéz neki felróni, mert nincs is nagyon hol.

A látvánnyal viszont nem spóroltak. A parasztvakítós 3D itt már egészen emberi. Az utóbbi időben elszaporodó 3D-s filmek között én nem látom a fényt. Ezzel szemben itt jól használták ki a harmadik dimenzió nyújtotta lehetőségeket. Néhány helyen szó szerint az orrunk alá dugják a kardot, de ennyi kell is. A kellemes látvány köszönhető a rengeteg számítógépes animációnak is, amit sokkal könnyebb „háromdésíteni”, mint a normál felvételeket. A harmadik dimenzió sokat dob a filmélményen – persze ahol ez lehetséges.

A friss húsként behozott Penélope Cruz még mindig gyönyörű, és színészként is megállja a helyét. A forgatókönyv nem sokat kívánt tőle ebben a filmben, de megpróbálta kihozni a maximumot a semmitmondó szerepéből. Az, hogy nem találták meg az összhangot Johnny Depp-pel kicsit furcsa. Valahogy magától értetődőnek tűnik, hogy két ilyen jó színész varázsütésre tud tökéletesen együtt dolgozni. Itt mégsem ez történt. Egyszerűen nem lobbant be a láng, de még szikrák se nagyon pattogtak.

A másik újonnan érkező színész, Ian McShane szintén teljesen apatikusan játszik. Az egész film teljesen steril. Nincs semmi bája, nincs semmi varázslat, amit megszokhattunk az előző részekben. Egy-egy villanás ugyan előfordul, de ez édes kevés a 136 perces játékidőhöz képest.

A történet ugyan nem untat halálra, de egy-két percnél tovább nem tudja aktívan lekötni a néző figyelmét. A színészek ennek megfelelően játszanak. Még valahogy Jack Sparrow is fakónak tűnik. Az elmaradó csatajelenetek is csak tetézik, hogy ez a film már nem az, ami 2003-ban elbűvölte a közönséget. Az akkor még eredetinek ható mesevilág mára megfakult és mint rendesen egy negyedik bőr már majdnem átlátszó. Az májusi elő-uborkaszezonban ez még egy erőteljesen éretlen darab. 5/10.