Halálos iramban: Ötödik sebesség (Fast Five)

Mielőtt megint elnémulok a nyárra, van még néhány elmaradásom. Feltorlódott néhány film az elmúlt napokban, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Az első közülük a nyár első blockbustere, ami nagyobbat szólt, mint reméltem.

A Halálos iramban sorozat furcsamód a gödör aljáróla negyedik résszel kimászott a széléig, majd az ötödikkel egészen új magasságokba tört. Persze ettől még nem érdemes túl nagy dolgokat a film mögé vetíteni. A Halálos iramban ötödik része pont azt nyújtja, ami megígér. Se többet, se kevesebbet. Ha láttuk a trailert, már a filmet is láttuk, de ez ne tántorítson el senkit attól, hogy moziba rohanjon. A Halálos iramban: Ötödik sebesség száguldást ígér, golyózáport, papírmasé történetet, jó kocsikat és néhány dögös csajt. S ezt maradéktalanul be is tartja.

Hőseink semmilyen törvényt nem tisztelnek – legyen az emberi vagy természeti. Nem számít, hogy a fél várost romba döntik, és az sem, hogy hány járókelő akad fent a motorháztetőn. De ami mégis eladja a filmet, hogy erre a két órára minket sem érdekel. Erre a két órára leperegnek rólunk a világ bajai. Nincs semmi, ami meggátolhatná a felhőtlen szórakozást.

A Halálos iramban ezen része pont ennyit nyújt. Egy esti szórakozást. Másnap már csak halovány képek maradnak a filmből. Pont olyan, mint egy átmulatott éjszaka, amikor másnap csak arra emlékszünk, hogy nagyon jó volt az este, de a részletek már homályosak.

Összeszedték a régi csapatot. Persze megint Vin Diesel és Paul Walker próbál a középpontba kerülni, de Dwayne ’The Rock’ Johnson simán lopja a showt. Én személy szerint nagyon kedvelem a csávót. Nem egy színész zseni, de legalább nem akar több lenni, mint amire képes. A kőkemény zsaru szerepét mintha ráöntötték volna.

Csajok frontján Elsa Pataky és Gal Gadot tesz róla, hogy ne unatkozzunk. És persze az a néhány tíz alig felöltözött nő, akik díszletként szolgálnak az autóversenyekhez, amiből talán egy picit kevesebbet látunk, mint amire a címből következtetni lehetne.

Összességében a Halálos iramban: Ötödik sebesség nagyszerű nyár eleji szórakozás. Pont azt nyújtja, amire egy hossz és forró nap után vágyik az ember fia. Egy kis tesztoszterontól túlfűtött üldözés és lövöldözés csinos körítéssel. A következő rész remélhetőleg folytatja a megkezdett tendenciát és ráver erre a részre. 7/10.

süti beállítások módosítása