A Titanic fesztivál véget ér a mai nappal, de a végét még sikerült elcsípnem. Több filmet is akartam nézni, de az élet közbe szólt. Majd jövőre, ezen már nem bánkódom, de ezt a filmet kár lett volna kihagyni. Igazán kellemes volt. Hétvége, meleg, napsütés és este 6-kor még nagyon világos van. Ezek együtt plusz még a film teljesen nyár hangulatot ébresztett bennem. Sajnos/nem sajnos még csak április eleje van, és még van bő két és fél hónap a nagy szabadságig, de mégis.

És ez a film pont ezért volt olyan jó. Persze lehet, hogy csak a körülmények szerencsés összejátszásából adódik, hogy ennyire képes volt átadni a nyári hangulatot, de ez mintsem változtat a végeredményen. Ráadásul önmagában nem az a „hű de feelgood” darab.

James Brennan éppen csak leérettségizett és az európai útját tervezgeti a haverokkal, amikor a szülei bejelentik, hogy pénzügyi problémák miatt nem mehet. A helyi vidámparkban kap nyári munkát. Itt persze unalmas az élet, de azért zajlik. Főleg James számára, aki megtalálja végre a neki való lányt. És végre élettapasztalatot is szerez, amit eddig valahogy nem sikerült.

James szerepében Jesse Eisenberget láthatjuk. Jól megállja a helyét a kissé esetlen, kisfiús, de hatalmas szívű tini szerepében. Szerepe könnyedén átélhető, mert megalázó pillanataiban sem rugaszkodik el annyira a valóságtól, hogy velünk ne eshessék meg. A lány szerepében Kristen Stewartot köszönthetjük, akihez az utóbbi időben hozzánőtt ez a bús, már kicsit depressziós szerep. Már azon gondolkoztam, hogy valójában nem is kell megjátszania magát. A mellékszerepekben is feltűnik egy-egy ismertebb arc, köztük Ryan Reynolds is. A macsó(?) gondnokot alakítja. Az egy-két kellemes és embert próbálóbb szerepe után most visszalépett a szépfiús sablonhoz? Reméljük nem.

Mint már említettem, nem a boldogságtól kicsattanó majdnem két órát láthatunk. Inkább csak mosolygós, de az a néhány poén, ami volt, az nagyon a helyén volt. Ha azt tekintjük, hogy mennyire voltak szofisztikáltak a poénok, akkor eléggé határterületre érünk, de a jóféle agyatlan szórakozásnak is helyet kell adni néha napján.

A zenét kell még kiemelnem, mert az tényleg nagyon kellemesre sikeredett. Bár mostanra lassan megszokhattuk, hogy vannak azért igényes soundtrackek, még akkor is, ha sok, nagy hollywoodi szuper moziban nagyon háttérbe szorul az aláfestő zene.

Ez a film is bizonyítja, hogy lehet még igényes tinifilmet forgatni. Nem fogytak el az ötletek és a sablonokat is lehet új s érdekes formában tálalni. Aki teheti, nézze meg.

A most terítékre kerülő 3. és 4. rész között húzódik egy törés. Ezt persze nem kell sokat magyarázni, mert itt válik ketté az „eredeti” és az újonnan készített Csillagok háborúja. Így közvetlen egymás után megtekintve a két részt, válik nyilvánvalóvá, hogy mi is a Csillagok háborújának a hatalmas vonzereje. Mi az, ami már több mint 30 éve folyamatosan izgalomban tartja az embereket. Lassan már a második nemzedék nő fel ennek a messzi-messzi galaxisnak a bűvöletében. És bár ma már megkopottnak tűnhetnek a trükkök mégis sokszor sokkal élvezhetőbbek, mint sok mai „csoda”.

A Sith-ek bosszúja már sokkal jobb, mint a 2. rész. Már-már méltónak is mondhatjuk a teljes sagahoz. Látvány, akció a helyén van, a színészi játék is sokat javult, bár Hayden Christensen még mindig béna, és bármennyire is értékeljük igyekezetét a színészi játékának fejlesztésében, ez nem menti meg teljesítményét. Ugyanaz most is, aki 3 évvel korábban A klónok támadásában, csak itt tényleges belső vívódást kellett volna a vászonra varázsolnia. Így, hogy nem tette nekünk kell helyette odaképzelni.

Oly sok történelmi filmhez hasonlóan itt sem volt titok a végkimenetel, így felesleges izgulnunk, hogy mégis győz Anakinban a jó és nem változik Darth Vederré. Az átalakulás belső küzdelmét egy jobb színésszel akár izgalmassá is lehetett volna tenni. Hasonlóan a már említett (jó) történelmi filmekhez itt is lehetett volna izgalom és feszültség, annak ellenére, hogy tudjuk a végkimenetelt.

Ez a steril jelleg az egész filmre jellemző. És ez egyben a legnagyobb hibája is. A készítők mindent megtettek, hogy jól beillesszék ezt a részt a Star Wars univerzumba, de az egészet összetartó hangulat és feszültség valahogy kimaradt. Enélkül pedig csak üres váz az egész, de mindenképpen látványos váz.

A film második felében érződik nagyon, hogy a készítők rájöttek, hogy kevés már az idő és még sok mindent kéne elmesélni. Ezért elkezdenek utalásokat zúdítani a néző fejére. Elkezdik betölteni a hézagokat, amit az eredeti trilógiában nem sikerült és emellett persze előrevetítenek dolgokat. A majdnem 2 és fél órás film végére minden apró történeti lyukat befoltoznak, erre nem lehet panasz. Elvarrják a szálakat, amit kell azt pedig megnyitnak.

A Sith-ek bosszúja az átvezető, összekötő szerepének bőven eleget tesz. Összességében az újonnan legyártott három filmből ez a legjobb, de még így is messze elmarad az eredetitől.

Star Wars IV. Az új remény.  Az időben legelőször elkészült epizód. Itt a cím is kérdéses. Nálam okosabbak talán tudják, hogy Az új remény alcímet csak később aggatták rá, hogy belepasszoljon a sorozatba, vagy már eredetileg is ez volt. A film szempontjából ez természetesen mindegy. Sokkal fontosabb az, hogy ezzel a résszel indult világhódító útjára a franchise. Végeredményben ebből nőtte ki magát a rengeteg mozgóképes anyag, a videojátékok, könyvek, figurák és még sok más.

Elindul a film, és már az első másodperctől érezzük a mindent körbevevő hangulatot. Azt a bizonyos jóleső „star wars érzést”. Azt, ami naggyá tette a filmet. Mert ha önmagában nézzük és eltekintünk a hangulattól, akkor egy kicsit B film jellegű alkotást kapunk. A trükkök, díszletek, a szereplők és a történet is ezt erősíti bennünk.

Persze nem mondom, hogy bármelyik „összetevő” is rossz lenne. Nem, inkább csak egy nagyon-nagyon jó B filmre emlékeztetnek. Ez persze nem von le az összértékből. Mai szemmel már igencsak gyerekesnek tűnő trükkök és díszletek ellenére is bármikor nagyszerű szórakozást nyújt a film.

Inkább egy kalandfilm ez, mintsem vérbeli sci-fi. Igaz, hogy a kellékek megvannak egy sci-fihez, de a mélyebb, elgondolkodtató háttér hiányzik. És a Csillagok háborújára oly jellemző jedik és fénykardok is csak másodlagosak. Az Erő is csak egy kellék a sok közül és nem a cél. Ez nagyban változik a későbbiekben, gondoljunk csak az I, II, vagy III részre. Ott már sokkal inkább kihegyezték a történetet a jedik és csatáik köré.

Ezt a részt, de még inkább az utolsó kettővel karöltve, mindenkinek látni kell. Teljesen beépült a kultúránkba. 30 év alatt elengedhetetlen részévé vált, hivatkozási alap lett. Aki még nem látta (van egyáltalán ilyen?), az tényleg rohanjon és nézze meg!

...avagy ikerhatás a la kör 

Néhány évvel ezelőtt egy új trend ütötte fel a fejét az amerikai filmiparban. Nem tudni, talán a forgatókönyvírók fantáziátlansága, vagy más egyéb tényezők igényelték a "vérfrissítést". Az álomgyárosok érdeklődésének fókuszába kerültek a Távol-Keleti filmgyártás, ezen belül is a horror, thriller illetve misztikus filmek néhány darabja. Kipattant a szikra, kissé "feltuningolva", kissé "amerikanizálva", de meghagyva a különleges misztikum borzongató varázsát, megjelennek a mozik műsorán a japán és kínai történetek "jueszéj" feldolgozásai (A kör, az Átok). A siker időszakos volt, egy idő után a néző már unalmasnak találta a túlvilágról jött kislány bosszúját, vagy éppen a sápadt szellem fiúcska fájdalmas panaszait. Egészen mostanáig.

Ezen tények tudatában kissé kesernyés szájízzel váltottam jegyet a túlvilág szülöttére. előre lehetett sejteni mit is kapunk a pénzünkért, mégis hajt a kíváncsiság. A papírforma beigazolódott, de ennek ellenére van valami plusz a filmben.

Casey Beldon (Odette Yustman) átlagos amerikai lány. Vagy mégsem? Folyamatos rémálmok gyötrik, amik már az ébrenlétben sem hagyják nyugodni. Egy nap észreveszi, hogy egyik szemének írisze kezd megváltozni. Gyanakvása és félelme nyomozásra ösztönzi. Nincs egyedül a rejtély kutatásában, két segítője is akad: barátja Mark (Cam Gigandet), és a kissé babonás barátnő Romy (Meagan Good) személyében. A szálak egyre bonyolódnak, egészen elvezetnek a holokauszt túlélőig, Sofia Kozma-ig (Jane Alexander), aki fellebbenti a fátylat a szörnyű titokról. A fiatalok nem mással, mint egy dybbukkal, egy gonosz ártó szellemmel állnak szemben, kinek célpontja Casey. Egyetlen ember van, aki tud segíteni, ő pedig nem más, mint Joseph Senak rabbi (Gary "ötödik elem" Oldman). És elindul a harc a gonosz démon ellen. 

A történet nem újdonság, volt már számos hasonló téma. A dialógusokban ne keressünk komoly méy érzésű mondanivalót, mert nincsen. Valójában a film több mint a fele egy nagy felvezetés, úgymond "előjáték" a végkifejletig. Ami megmenti David S. Goyer rendező filmjét a totális bukástól, az az utolsó 20 perc.

Linda Blair 1973-as borsópüré köpködése óta, talán itt láthatunk újra egy "remekbe szabott" ördögűzést. Ehhez nagymértékben hozzájárul a rég nem látott Gary Oldman nagyszerű alakítása, James Hawkinson operatőr, valamint a látványért felelős Craig Jackson munkája. Összességében egy erős középmezőnybe lehet sorolni a filmet, a téma érdekes, de a borzongás szintskáláján maximum a "libabőrig" leng ki a mutató. 8/10.

Azt, a mindenki életében bekövetkező pillanatot ragadja meg a film, mikor a középiskola nyújtotta inkubátorból kikerülünk az ÉLETbe. Van, aki az egyetemet/főiskolát választja, hogy odázza még egy kicsit az elkerülhetetlent, de egyszer bizony fel kell nőni. Ennyire azért nem rossz a helyzet, főleg hogy egy vígjátékról beszélünk, és a kollégium mindig hálás téma.

Hőseink számára véget értek a kellemes gimnazista évek. Bartleby-nak ez maga a rémálom, mert nem vették fel sehova. A bajt csak tetézi, hogy B apja szerint diploma nélkül nem lehet sikeres senki, sőt még emberszámba sem nagyon vehető. B, hogy mentse a bőrét kitalál egy főiskolát. Barátaival gyakorlatba is átültetik a tervet, és ez olyan jól sikerül, hogy nemcsak B szülei hiszik el, de még több száz hasonló sorsú (mindenhonnan elutasított diák) is.

A történet első ránézésre akár lehetne valami eredeti is, de ez ne tévesszen meg senkit. Teletűzdelik a jól bevált sablonokkal. Főhősünk a nem annyira menő, de jófej srác, aki amellett, hogy elnyeri a jócsaj szívét, még talpraesett is. Van morálistanítás is, amit persze el is hagyhattak volna és csak az öncélú szórakoztatásnak szentelhették volna a filmet, de nem így történt. Az utolsó 15 percnyi libatömés jellegű okítás nélkül egy nagyon jó filmnek titulálhatnánk, így meg kell elégedni a jó jelzővel.

A szereplőgárda egészen impozáns. Justin Long (Bartleby), Jonah Hill (Superbadből ugye), a jócsaj szerepében pedig Blake Lively. A mellékszereplők között főleg ismeretlen arcok tűnnek fel, de cserébe sokszor nagyon szórakoztatóak. A legtöbb poént ők szolgáltatják, meg a helyzetkomikum, ja és persze Glen.

Bartleby Gaines: What the hell happened?
Glen: An explosion of flavor. I'm working with some very unstable herbs.

Egy könnyed kanapéból nézős, sokat röhögős vígjátékra van kilátásunk, ha ezt a filmet választjuk péntek esti kikapcsolódásként. Kell hozzá persze a tini-vígjátékok legalább alapszintű szeretete, ha ez megvan, akkor már csak hátra kell dőlnünk és vigyorogni, mint a vadalma.

...avagy a 21-es körzetben olyan, hogy "jó" zsaru nem létezik

Manapság, a sorozatok reneszánszukat élik. Lassan már ott tart a dolog, hogy némely széria népszerűbb, mint egy-két mozifilm. Persze, itt nem feltétlenül a brazil tévések monumentális hosszúságúra nyújtott szappanoperáira, és a magyar, enyhén szólva gyenge próbálkozásaira gondolok. A soroztok beköltöznek otthonunkba, szereplőik lassan már családtagjainkká válnak, hétről-hétre izgulunk és drukkolunk kedvenc sorozathőseinknek. A stílusok arzenálja képviselteti magát a szériákban, nevethetünk nagyokat a Jóbarátok poénjain, megtört emberi sorsoknak lehetünk szemtanúi a Dr. House-ban, és bepillantást nyerhetünk az amerikai kormány összeesküvéseibe a Rejtély című sorozatban. A sok "húzónév" mellett van néhány olyan is, amely megérdemelné a reflektorfényt, mert a maguk nemében különleges színfoltok.

Az egyik, jelen esetben a The Job - A meló című remekmű. Kissé részrehajló leszek, nagyon kedvelem az Amerikai életformát, és kedvenc városom New York, ahol szereplőink is élnek.

A helyszín a 21-es körzet, itt teljesítenek szolgálatot rendőreink, itt élik napjaikat, intézik ügyes-bajos dolgaikat. Mondhatnám főszereplőnek is a Denis "Diego" Leary által megformált Mike McNeil detektívet, de ez nem lenne teljesen valós, mivel az összes karakter egyenlő arányban kiveszi részét a szórakoztatásból. Ismerkedjünk meg velük.

Mike McNeil, igazi "tökös" ír fickó. Füstöl mint a gyárkémény, egymás után csúsznak le torkán a whisky-k, az asszony mellett még szeretőt is tart, egyetlen dolog amihez ért és jól csinál, az zsarunak lenni. Mike társa a nagy medve, a hűséges férj, a naiv de szerethető Terence Philips (Bill Nun) akit csak és kizárólag neje Adina (Janet Hubert-Whitten) szólít Terence-nek, az őrsön mindenki csak "Pip"-nek hívja.

Az egyedüli lány a csapatban Jen Fendrich (Diane Farr) nyomozó, aki egyedül neveli fiát, és kordában tartja kissé pszichopata édesanyját. Mellesleg nyílt titok, hogy Mike odavan érte. Két igazi olasz, akik ráadásul társak is, Frank Harrigan (Lenny Clarke) és az izgága Tommy Maneti (Adam Ferrara). Frank imádja a hasát, csapja a szelet a nőknek (néha a fiúknak is, mert hitvallása szerint ő nem meleg csak kíváncsi :)) Tommy fiúról Besenyő Pista bácsi szavai jutnak eszembe, kis átfogalmazással: Tommy fiú komp akart lennei de nem komplett. Állandóan a szexen jár az esze, és kedveli az extrém helyzeteket.

Zárnám a szereplők sorát rizzsel és babbal (aki látta a sorozatot érti, aki nem, ha teheti nézze meg, a szójáték jelentésére a pilot részben fény derül). Ruben nyomozó (John Ortiz) egy igazi latino figura, "bungyurkás haj", pedáns rendmánia jellemzi a 21-es körzet zöldfülűjét. Szándékosan a végére hagytam az Al Rodrigezt megformáló Julian Acostat. Véleményem szerint, Al a legnagyobb "forma" mind között. Al az a tipikus csendes ember, a szó legszorosabb értelmében, mivel az évadok alatt egyszer sem szólal meg (vagy igen? hmmm... ez is kiderül).

A nyomozók számtalan furcsa szituációba keverednek, kezdve attól, hogy a polgármester barátnőjét zavarja az alsó szomszédból áradó "mariska" szag egészen a lóversenyezésig a rendőrségi lefoglalt kábítószer pénzből. Főleg a karakterek jellemére van kiélezve a történet, és némely helyzetben bizony, még magunkra is ismerhetünk.

Sajnos a sorozat összesen két évadot élt meg (legalábbis itthon ennyit adott le az AXN). Pedig nyers, már mondhatni fekete humorával, kellemes 20 perceket ad a nézőnek. Míg a többi szereplő a sorozat befejeztével a feledés homályába merült, Denis Leary-nek "bejött az élet". A nyomozói jelvény letétele után, tűzoltózubbonyt húzott, és már hosszú ideje ő alakítja Tommy Gavint a szintén New York-i, 62-es tűzoltócsapat parancsnokát a Rescue Me (Ments meg) című sorozatban. Ennek a sorozatnak is szintén Peter Nolan többszörös Emmy-díjas író-producer az alkotója.

Zárszóként, egy aktualitás. Az idén nyáron harmadik részéhez érkező Jégkorszak című animációs filmben, a már jól bevált receptet követve, Denis Leary "kölcsönözi" hangját Diego-nak a kardfogú tigrisnek.

Kedvcsinálóként jöjjön néhány aranyköpés a sok közül:

Tommy: - Ő nem fogyatékos, hanem beteg

Frank: - Szerinted mi az elmebaj, nátha????

Mike a házasságról: Olyan mint Vietnam. Tudjuk, hogy nem lesz nyertes, hogy ártatlanok szívják meg, de míg egy hatalommal bíró személy, az elnök, vagy egy pap, nem szól, nem adjuk fel.

Toni (Mike szeretője): - Mike, miért hazudsz?

Mike: - Nem tudom. Kinyitom a számat, és ez jön ki belőlem. Nem egyszerűen füllentek, hanem totál lódítok....Talán Bill Clintonitiszem van.

Folyt köv.: Californication - Kaliforgia, avagy Mulder ügynök beint Amerikának