Az eredettörténetek nagyon népszerűek manapság. Egyre-másra jönnek és elárasztják a mozit. Hol jobbak, hol kevésbé. Mostani inkább a második kategóriát erősíti. Pedig lehetett volna jó is. Nem kellett volna sokat hozzátenni, csak mondjuk megkétszerezni (vagy inkább háromszorozni) az akciójelenetek számát.

Farkas születése történetileg nagyon közepes, már-már gyengébe hajló. Egy újabb sablont húztak elő a sokból és nem tettek hozzá semmi újat. Az emberséges gyilkológépet a bosszúszomjára alapozva újra belerángatják a dolgok sűrűjébe, de persze közben félrecsúszik valami és az amerikai hadsereg a szuperfegyver helyett egy újabb hatalmas ellenséget szerez.

A film minden erőlködése ellenére is csalódottságot éreztem, mikor egymás után pörögtek a nevek a vásznon. Csak ültem és szóhoz sem jutottam, s sajnos nem a csodálkozástól. Azzal a kevés tudásommal, amivel az X-Men univerzumról rendelkezem, és tudván, hogy Farkas meglehetősen agresszív természet, egy akciódús adrenalin bombára számítottam. És ez volt az, ahol nagyot hibáztam. Már egy órája pörögtek a képek, amikor az első jelentősebb akciójelenetre sor került. Az akcióbeli hiányosságon nem tudom magam túltenni.

De most egy percre tekintsünk el a csalódottságomtól és az akciók hiányától és vizsgáljuk csupaszon a filmet. A karakterek harmat gyengék. A főgonosz motivációit nemhogy nem értjük, de egyáltalán semmilyet sem fedezünk fel. Valamiért (talán túlzott patriotizmus) egyszerre akarja megalkotni a tökéletes fegyvert Amerika számára és egyúttal leszámolni a mutánsokkal. Ami persze alapból paradox, mert a tökéletes fegyvert egy mutánsként képzeli el.

Igazából motiváció terén Farkas kivételével egyik szereplőt sem értjük. Victor gyilkol, mert az állati éne ezt kívánja? Furcsa. Mindenesetre a színészi alakítások általánosságban rendben voltak. Hugh Jackman, mint mindig most is hozta azt a minimumot, amivel már elszórakoztatja a közönséget. Az egyetlen tényleg gyenge láncszem Lynn Collins (Kayla, Logan szeretője) volt. A lehetetlenül kék szemén kívül szinte semmit sem tudott felmutatni.

A főgonosz olyan szempontból is érdekes, hogy face-to-face nem küzd meg hősünkkel. Helyette az általa készített szörnyet küldi vadászatra. Nem szeretem a gyáva főgonoszokat... Ryan Reynolds először Wade-ként, majd Deadpoolként mutat be látványos mozdulatsort. Talán a két leglátványosabb jelenet fűződik a nevéhez.

Ha már a látványhoz keveredtem, akkor gyorsan ezzel is végezzünk! Ami volt az nem volt rossz, de jóval több is belefért volna. A ketrecek között végigrohanós és mindenkit kiszabadítós jelenet már-már a borzalom határait súrolta. Egyfajta kettősség volt megfigyelhető, néhol elégedettek voltunk, néhol a fejünket fogtuk. És a mennyiségi hiány, csak az ne lett volna!

A legvégére minden szálat elvarrtak. Nem maradt egyetlen kérdés sem nyitva. Kicsit hasonló eset áll fenn, mint a Csillagok háborúja III. részénél. Meg kellett felelni a már eddig elkészült történeteknek és ki kellett tölteni a lyukakat. Ezt teljesítették is, csak így az izgalom és feszültség szűnt meg. Képtelenek voltak érdekfeszítően előadni a semmit, pedig Hollywood pont erről szólna…

A nyár első blockbustere messze nem akkora durranás, mint vártuk. Tavaly ilyenkor már mindenki a Vasember felett örömködött, idén ez nem adatik meg, azt hiszem. Csak remélem, hogy jövő héten ilyenkor már egy jó Star Trek élmény büszke tulajdonosa leszek.