Egy újabb felnőtté válós történet, csak hősünk picit már elkésett ezzel, mert már rég beszippantotta a nagybetűs ÉLET, csak ezt ő még nem akarja belátni. A film pont olyan komolytalan, mint a főszereplő. Nem szeretnénk tudomást venni arról, hogy a világ elrobog mellettünk, örökre gyerekek szeretnénk maradni, de ez sajnos lehetetlen.

Chrisnek már rég felnőtt felnőtt-életet kéne élnie, ehelyett nincs rendes állása, és kisiskolásokkal kosarazik, mert csak ott van sikerélménye. Mindezt azzal is hangsúlyozza, hogy gettóstílusban löki a szöveget, ami 2 perc után nagyon irritáló tud lenni.

Egy baleset miatt Chris bátyja nem tud játszani a városi pingpong bajnokságon, így Chrisnek kell beugrania helyette. Képviselnie kell a családját és nyernie sem árt, hogy megőrizze a család becsületét és veretlenségét. Ehhez persze fel kell nőnie picit, és végre komolyan kell vennie valamit az életben.

Már csak azért is érdekes a film, mert bepillanthatunk a kínai negyed színfalai mögé. Furcsa világ tárul fel előttünk, ahol hagyománytisztelet keveredik a beilleszkedni vágyással. A hangsúly nem ezen van a filmben, így tényleg csak ízelítőt kaphatunk ebből a világból.

A középpontban Chris van, és jellemfejlődése persze sablonszerű. A tékozló fiú végre hazatér, hogy megmentse a családot. Még ha mindezt végig csak idézőjelben teszi is, akkor sem lép túl a középszerűségen.

A film végig nagyon minimalista, de ezt ellensúlyozzák egy-két nagyszerű ötlettel. A kismotor egyszerűen priceless. És van még ehhez hasonló pár mozzanat a filmben, amiért érdemes elviselni a néha idegesítő főhőst. A játékidő végére egészen összeérett a film, már nem érezzük, hogy az egyes részek csak önmagukban állnának és teljesen elválnának a film többi részétől. A végére egy fogyasztható, a megszokottól eltérő, de mégis sablonos film kerekedik ki az egymás után sorakozó képkockából. Hibái ellenére is megéri a 7/10-et.

Ping Pong Playa
színes, amerikai vígjáték, 96 perc, 2007
r: Jessica Yu