Új szerző mutatkozik be ezzel a rövid kis írással, reméljük többször is találkozunk majd vele a blogon és nem csak egy egyszeri kaland lesz ez. - tmichel

Ahhoz,hogy ezt a filmet megnézhesse az ember, valamiféle tudathasadásos állapotba kell kerülnie, egyszerűen muszáj elfelejtenie mindent, ami ellentmond a józan ész törvényeinek.

A tovább mögött spoilerek hada, csak saját felelősségre.

A történet elején Clare Abshire (Rachel McAdams) hatéves kislány, aki találkozik az otthonához közeli erdőből kilépő meztelen férfival. A férfi egy megmagyarázhatatlan tény folytán elmeséli a kicsinek, hogy ő egy időutazó. Ezután a lány életének különböző szakaszaiban megjelenik újra és újra. Amíg a lány öregszik, a férfi látszólag ugyanolyan korú. A történet során lassacskán kiderül: Henry (Eric Bana) egy különleges rendellenességgel született: hatéves korában, édesanyjával együtt meg kellett volna halnia egy autóbalesetben, de testéből kilépve képes volt befolyásolni az időt és néhány méterrel arrébb megjelenni. Mindez még leírva is viccesen hangzik, de a filmben zseniálisan (és nagyon követhetően) van megjelenítve. Henry a legváratlanabb pillanatokban úgymond „kiesik a saját életéből”, hogy előző vagy jövőbeli életének egy teljesen más szakaszába csöppenjen. És nem elég, hogy fogalma sincs mikor vagy hová megy a következő pillanatban, vagy azt, hogy eddig marad, (mindezt természetesen a ruhái nélkül - lányok előnyben, bár ez nem vesz el szikrányit sem az őt megformáló Eric Bana hitelességéből!), az az egy dolog biztos, hogy mindig a lányhoz tér vissza.

Mindezek után a férfi és a lassan nővé érő lány sorsa megpecsételődik. Kettejük számára az idő lassacskán szubjektívvé válik, nem fontos, hogy mikor találkoznak, életük melyik szakaszában, csak az a fontos, hogy együtt legyenek. Úgy döntenek, együtt akarják leélni az életüket, ami korántsem akadálymentes. Szokták mondani, hogy egy házasságban sok a furcsaság, de ez a történet mindenen túltesz. Egy napon a férfi haldokolva „teleportál” vissza az otthonukba, és mindketten tudják, nem élhetnek együtt sokáig. Elhatározzák, hogy gyermeket szeretnének, de kiderül, hogy a baba is ebben a furcsa betegségben szenved. A sokadik próbálkozásra megszületik a várva várt jövevény, aki beteljesíti apjáról a baljós előérzetet,és egyben apjával ellentétben, képes lesz irányítása alatt tartani az időt.

Engem nagyon megfogott a történet: kicsit olyan, mintha egy filmbe gyúrták volna a Ház a tónált, a Ghostot, a Benjamin Buttont és a Élet,vagy valami hasonló című filmeket. Érdekes, magával ragadó sztori,a folytonos időugrások miatt néhol kissé ömlesztett és csak kapkodjuk a fejünket, hogy „most mi is van?” de aztán szépen lassan jönnek az „aha” élmények. Nem folyik el a képernyő, a két színész szerintem parádésan végigvezet minket a nem mindennapi házaspár életén. A zenét nagyon nagyon eltalálták, és a színek miatt van egy sajátos hangulata, érzése a filmnek. Sajnos a könyvet nem olvastam, nyilvánvalóan klasszisokkal jobb, mint a film (így volt ez anno a P.S. I Love You esetében is) és a szereplők is százszorta jobban kidolgozottabbak, mint a filmvásznon, de éppen ezért bátran állíthatom, hogy  a film teljesen érthető és nagyon jól kidolgozott. Nincs a végén hálivúdi hepiend, de semmi szükség rá. Éppen attól szép, hogy megpróbálják normálisan leélni az életüket, és bármennyire is küzdenek érte, tudják, hogy az életben nemcsak szép pillanatok vannak, ámbár az ő életüket nem a „mindennapi” problémák, hanem a férfi eltűnései árnyékolják be. Nem egy rövid film, ám romantikusoknak kötelező, a pasik meg majdcsak elviselik valahogy...:)

The Time Traveler's Wife
színes, amerikai romantikus dráma, 110 perc, 2009
r: Robert Schwentke