Új szerzőt köszönthetünk sorainkban. Fogadjátok őt sok szeretettel. Rögtön mély vízbe ugrik és a napokban folyó EUShorts fesztiválról tudósít. — tmichel

A tavalyi élmények után óriási várakozással és izgatottan ültem be az idei EUShorts 2. napjának vetítéseire. 2 szín, egy furcsa és egy még furcsább elnevezésű blokk, és a tudat hogy Európa legjobb rövidfilmjeit nézhetem kétszer 80 percben. Beszámolóm a Lilább és a SeNemKék blokkokról.

Kisebb félreértések után, végül a Lilább blokk vetítésével kezdték az estét a szervezők. Belga animációs, magyar kisjáték, spanyol gyurma, szóval a hagyományokhoz híven és a fő profil mentén haladva - ismét - színes felhozatal. A tavalyi konkrétabb tematikus válogatás és sokat mondó címek után, idén egy-egy szín kreatívan átalakítva adja a szabadabban összeállított csokrok elnevezéseit, meghagyva a nézőnek a fő szervezőelem megtalálásának lehetőségét.

A lila szín megfejtésére kézenfekvő segítséget nyújt mindannyiunk jó barátja a Wikipédia, ugyanis (számomra) innen derül ki, hogy ez a "legalacsonyabb hullámhosszú fény a látható tartományból", ezzel már kezdhetünk valamit. Még érzékeljük, de ha kicsit kevesebb lenne, emberi szem számára már nem is létezne. Ilyen emberekről - és a perifériára szorultság magányáról -  mesél nekünk mind az 5 kisfilm, néhol viccesen, máskor búskomoran, vagy a kettőt egyenlő arányban vegyítve.

A kezdő - és egyben legrövidebb - film, egy lakótelepi kislány világáról mesél. Részeges anya, lerobbant lakás, sivár környezet, és a bolygók ahová álmában menekül. Pont elegendő ráhangolódást nyújt a rákövetkezőkre. A vászon villan egyet, elindul a felirat, most angolul, magyar szavakat hallok, következik Felméri Cecília Végtelen percek című filmje. Gyönyörű képek, ötletes megvalósítás, viszont a párhuzamok túlzott kiemelése, vontatottá, unalmassá teszi az egészet. Újabb villanás, már el is felejtettük az előzőt, az élő szereplők eltűntek, helyüket gyurma figurák veszik át, most ők mesélnek, spanyol szappanoperát, Frankeinsteinről. A hangvétel az előzőeknél jóval viccesebb, eltúlzott karakterek és drámák, a végén vastaps.

A következő megint animáció, a címe Levelek a szomszédból, képi világában az első filmhez hasonlít. Két magányos kislány története, akiknek életét örökre megváltoztatja egy gyerekes csíny. Szerelemről szól, nemi identitásról és döntésekről amik egész életünkre kihatással lehetnek. A záró - és leghosszabb - film a finn Antti Heikki Pesonen, Így megy ez című filmje. A főszereplő egy depressziós, fiatal, munkásosztálybeli nő, aki reménytelen helyzetéből a kiutat egy kiskorú újgazdag fiúban keresi. Egy erős alaphelyzet, kedves humorral, bölcsességekkel és két - egyenként is erős -  csattanóval tálalva, a blokk legerősebb darabja.

Fél óra szünet után kezdődik a SeNemKék. Első filmje a kicsit morbid, kicsit kedves és végtelenül kreatív animációs film a Pocak. Oscar az elefántszerű lény még gyerek, de nem sokáig maradhat az, bátyja megmentése örökre kiszakítja addig megszokott világából. Az Így készült a csőmadár követi őt a sorban, a dokumentum és fikció, animáció és élő szereplő, se nem ez se nem az. Az Elefántláb egy holland benzinkúton dolgozó amerikai férfi éjszakai műszakját mutatja be, aki szembesül az idegenség és kirekesztés érzésével. A lengyel Fagyos történetek, boldogtalan szereplői, életcél nélkül tengetik mindennapjaikat. 2 fiatal groteszk története, az unalomról és az élet értelmetlenségéről, kicsit túl hosszan elmesélve.

A Zakariassennek meg kell halnia, hideg norvég történet, a címszereplő tragikus végkimenetelű napjáról. Legnagyobb erőssége a lassan önálló fogalommá váló "skandináv humor", ami angol párjánál feketébb és jóval abszurdabb. A záró film címe Agycentrifuga, áldokumentumfilm, ami tudományos pontossággal nyújt betekintést a vidámpark jótékony hatásába. Mindegyik film műfajok és hangulatok váltakozásával játszik, ez ihlethette a blokk címét.

Egy mélyebb érzésű és egy könnyedebb etapon vagyok túl. Az már látszik hogy a tavalyihoz hasonlóan a 2012-es év felhozatala is erős, de ez még csak a kezdet, biztos vagyok benne hogy tartogat még meglepetéseket az idei fesztivál. Ma egy kis nosztalgia, az előző évi EUShorts legerősebb filmjeivel (Mandarin), aztán megpróbálom megfejteni, hogy milyen is a Mustár színe.