Még talán nem késő leközölni ezt a meghívót. Ajánlom minden kedves olvasó figyelmébe.

Október 25-én, kedden 19.00 órakor az Európa Pontban Till Attila részvételével két kiváló filmet láthatnak az érdeklődők. Az egyik Tilla Csicska című kisfilmje, a másik a tavalyi év Lux díjas filmje a Die Fremde (Az idegen), ami számos fesztiválon szerepelt már sikerrel, és Magyarországon mindössze egyszer vetítettek. Forgalmazó hiányában egyelőre nincs is kilátás arra, hogy a mozikban látható legyen. A vetítés kurátora Bujdosó Bori újságíró, a házigazda Gyárfás Dorka. A vetítésre a belépés ingyenes!

Helyszín: Európa Pont, 1024 Budapest, Lövőház u. 35.

Tavasszal a trailer annyira nagyszerűre sikerült, hogy azonnal beszippantott a film légköre. Ott és azonnal meg akartam nézni. Arról nem is beszélve, hogy The Glitch Mob szólt a trailer alatt. Sajnos a végeredmény már nem ennyire a fényes. Az előzetes két perce többet nyújt élményben…

Rettentően hosszú és ahelyett, hogy már az első 20 perc után gyakná a náci hordát hősünk, az első igazán ütős jelenetre több mint egy órát kell várni. Hősünk motivációi végtelen mennyiségben bomlanak ki előttünk. Én azt hittem, hogy egy szuperhősös filmet nézünk majd, de ehelyett volt itt moralizálás, érzelgés meg minden, ami nem kell ide.

Én a képregény filmeket azért szeretem, mert képileg általában igényes agykikapcsolást jelentenek. Nem kell gondolkodni, nem kell a világ bajaival foglalkozni. Adott egy hősünk, aki rendre utasít mindenkit. Morálisan és képességeiben az emberiség felett áll. Ezt szeretjük látni: van, aki megment minket, ha kell.

Amerika kapitány esetében kicsit felemás a helyzet. Mikor végre beindul a film és látjuk akció közben pizsamás hősünket, akkor nincs is gond. A gond a film elejével van (főleg). A hős hőssé válása általában mindig nagyszerűre szokott sikeredni. Gondoljunk csak Pókemberre, ahol az első rész első fél órája mennyire zseniális. De említhetném a Vasembert is, ahol Stark a bravúros szökése után az első tesztjeit futtatja az új páncélon. Elő lehetne még hozakodni nem egy filmmel. Az Amerika kapitány pont ennek az ellentettje. Gyenge kezdés és ütős utolsó harmad.

A kellemes szájízt mégsem tudja megtartani végig. Az utolsó képsor lerombol mindent, amiért a film küzdött. A végére sikerül felépíteni valamit, de a SHIELD-es betéttel minden pozitív felhang elillan. Miután végeztem a filmmel csak egy két órásra nyújtott előzetesnek láttam a jövőre érkező The Avengers filmhez. Ez picit szomorú. Pedig Amerika kapitány önmagában is lehetett volna valaki…

Chris Evans nem rossz a szerepben, de azért Hayley Atwell mellett nem nagyon vesszük észre. A színésznőcske csak eyecandynek van a vásznon, de annak tökéletes. Egyetlen dolgot lehet igazán kiemelni ez pedig a jelmezek. Lehet csak azért vettem észre, mert a film többi része hanyagolható? Szerintem itt most nem ez a helyzet. A jelmezek fantasztikusra sikeredtek. Nemcsak Amerika kapitány kapott igazán jó gúnyát, de a többi szereplő is. Egyik sem formabontó, inkább csak tökéletesen illeszkedik a korhoz és a környezethez.

Sajnos a film körítése jobban sikerült, mint maga az alkotás. A reklámanyagok nagyon profik. A poszterek ütnek. Maga a film inkább egy nyálas maszlag, mint egy tökös szuperhős film. 5/10-nél többre nem futtja.

'60-as évek Amerikája. A bőrszín alapján való megkülönböztetés nem hogy létezik, de már-már sportszerűen űzik. A filmünk helyszíne Mississippi állam, ahol ez még inkább igaz. Déli állam lévén a rabszolgatartás elfogadott volt a polgárháború előtt, majd ez átalakul "konszolidált raboszolgatartássá" és szinte 0 pénzért dolgoztatták a színes bőrű szolgálókat napi nagyon sok órában.

Ebben a környezetbe enged betekintés a film. Kicsit körbejárja mindkét oldalt. Először láthatjuk a munkaadók szempontjából, majd pedig a cselédek szemüvegén keresztül is megnézhetjük ugyanazt. A film története egy könyv megírása körül bonyolódik. Skeeter a frissdiplomás újságíró hazatérve az egyetemről valami nagyot akar alkotni. Szerencséjére a téma az ölébe pottyan. Addig még senki sem vette a fáradtságot, hogy a cselédek szempontjából írja meg a történetüket. Erre vállalkozik Skeeter, és ehhez kell meggyőznie néhány cselédet is.

A történet nem túl csavaros, a főbb fordulópontok előre láthatók. A film nem is erre van kihegyezve. Érzelmi húrok pengetése az, ami igazán a film középpontjában van. Az érzelmi csúcsnál még én is majdnem elmorzsoltam egy könnycseppet.

A színészek nagyszerűen alakítanak. A gonosz boszorkányt alakító Bryce Dallas Howardot könnyű utálni, míg főhőseinket, Emma Stone-t és Viola Davist könnyű szeretni. A feltűnő mellékszereplők adják meg az igazi ízét a filmnek. Nagyszerű karaktereket sikerült beemelni a film történetébe. Olyanok, akik picit lendítik előre csak a történetet, de a főszereplők motivációját tökéletesen kikristályosítják.

A segítség alapvetően egy dráma, de szerencsére néhol megtörik a komolyságot néhány poénnal. Némelyik talán picit ízléstelen elsőre, de a rá épülő poénfüzér ezt könnyedén elfeledteti velünk.

Sírás és nevetés egyaránt jut osztályrészül a nézőnek. A történet elgondolkodtat minket is a saját hozzáállásunkról a különböző bőrszínű emberekhez. Arra sarkall, hogy felülvizsgáljuk magunkat, még akkor is, ha azt hisszük magunkról, hogy mindenkit be tudunk fogadni a szívünkbe.

A játékidő meglepően hosszú és a film tempója sem kapkodós, de így legalább jut idő arra, hogy már a film alatt megemésszük a mondandót. Én mindenképpen javaslom ennek a műnek a megtekintését. 8/10.

Magyarországi bemutató: november 3.

Néha nagyon meg tud lepni egy-egy film. Jelen esetben a nagyon gagyinak tűnő (és ezért első körben leírt) animációs filmről van szó. A plakátok és néhány korai teaser alapján nagyon gyorsan elsüllyesztettem ezt a filmet, aztán tegnap este valamilyen csoda folytán úgy éreztem, hogy meg kell néznem, még akkor is ha fos-gagyinak ígérkezik.

Kellemeset kellett csalódnom. Több szempontból is. A Megamind olyan mesés, de kiélvezni igazán csak a felnőttek tudják, de mégsem az az igazi felnőtt mese. Ilyen furcsa kettősség jellemzi. A történet sablon, de most éppen a másik irányból közelítünk. Most nem a jófiú szemüvegén keresztül látjuk az eseményeket, hanem végre átnézhetünk az üvegfal másik oldalára is. A világ innen is ugyanolyan, csak valahogy más az íze.

A történet szerint szupergonosz anti-főhősünk végre legyőzi ellenségét Metromant, hogy a várost uralhassa. Ezután kezdődik csak a vigasság, mert végre kiélheti összes gyerekes gonosz vágyát. És itt mutat újat a film. Mert ugye mindig csak azt látjuk, hogy valaki világuralomra akar törni, de hogy aztán mit csinálna a megszerzett hatalommal, az sosem derül ki. Most aztán kiderül. Halálra unná magát. Ezen próbál segíteni Megamind is, de amilyen szerencsétlen még saját magánál is szörnyűbb dolgokat ereszt a városra.

Kapunk néhány nagyon vicces és sok kevésbé vicces, de még mindig jó jelenetet. Lehet ezt-azt idézni a filmből, de ami az i-re a pontot felteszi  az a soundtrack. Egy rajzfilmnél ennyire eltalált zenével még nem találkoztam. A választott számok tökéletesen passzolnak a képekhez. Néha mintha egy nagyon(-nagyon-nagyon) jól megcsinált klipet néznénk. A katarzis akkor jön el, amikor a fő csata előtt/alatt belecsapnak a húrokba és Welcome To The Jungle szól. De ha ez nem lenne elég, néhány rock legenda is beleszól a dolgok alakulásába. Akad itt némi AC/DC vagy éppen Ozzy Osbourne is.

A soundtrack egyszerűen csak zseniális. Nélküle csak egy középszerű mese lenne, néhány jobb poénnal, de így máris sokkal, de sokkal többnek tűnik. Nem is csak tűnik. Az is. Megamind nagyszerű szórakozást nyújt 90 percre. Én csak ajánlani tudom. 8/10.