Vetítik: Hétfő, Viasat3 21:00

A Lot Like Love
színes, amerikai romantikus vígjáték, 107 perc, 2005
Rendezte: Nigel Cole
Főszereplők: Amanda Peet, Ashton Kutcher 

Mindenkinek meg volt már legalább 1-2 romkom, attól függetlenül, hogy nő vagy férfi. Talán a legkedveltebbek közé tartoznak a véletlenek vagy a  végzet által össze hozott párok történetei (A szerelem hálójáb@n, Szerelem a végzeten stb.). A Szerelem sokadik látásra is az első és végzetes találkozás filmje.

Emily egy ösztönlény. Mindent akkor, abban a pillanatban akar megítélni, ezek  általában rossz döntésekkel végződnek, de ez őt perverz módon boldoggá teszi. Oliver a szöges ellentéte: anyuékkal él, szinte egy "5 éves tervvel" rendelkezik jövőjét illetően: család, kertváros, fehér kerítés. Emily és Oliver egy Los Angeles-től New York-ig tartó repülés menetideje alatt nem, hogy összeismerkednek, de együtt közelebbről is szemügyre veszik a mellékhelyiséget egy gyors légyott alkalmával. Megérkezésük után az egész napot együtt töltik a nagy almában, hogy aztán évekkel később találkozzanak csak újra. Barátságuk változatlan, csak az a kérdés, hogy képesek-e a következő szintre lépni, vagy úgy jó ez a kapcsolat és az életük egymás nélkül, ahogy van? Létezhet csupán barátság férfi és nő között, vagy ismét megkapjuk a szokásos szirup adagunkat hálivúdtól? Egy szórakoztató 6/10-est láthattok hétfőn este a V3-on.

Well, if it wasn't love, it was a lot like it.

Vetítik: Hétfő, Filmmúzeum 11:40

Chaplin megunhatatlan és örökérvényű – mondják. Van ebben igazság, és a némafilmjei esetében csak bólogatni tudunk, viszont hangosfilmjei már nem ennyire egyértelműek. A Rivaldafény egyik utolsó filmje, 1952-ben készült. Már nem az a kezdetei hóbortos vígjáték, sokkal inkább egy súlyos dráma.

Ebben az önéletrajzi ihletésű filmben, Chaplin Calverot alakítja, aki egy kiégett, egykor híres humorista. Egyedül él egy bérlakásban, s bánatát alkoholba folytja. Egy nap, mikor éppen a kocsmából támolyog haza, éppen időben érkezik, hogy megmentse Terry-t, az öngyilkosjelölt balerinát. Befogadja lakásába és gondját viseli. A film kettejük kapcsolatának alakulásáról szól.

A Rivaldafény egy jellemrajzi dráma lenne, csak a jellemfejlődések elég esetlenek és csodaszerűek. Egyik pillanatban még maga alá temetkező és az élettől elforduló balerinát látunk, a másikban pedig egy opportunista és optimista lányt. Picit így van ez Calveroval is, de az ő karaktere sokkal árnyaltabb. Ez talán a színészi játéknak is köszönhető. Chaplin most is remek, viszont partnere, Claire Bloom meglehetősen gyengén játszik.

Chaplin alakításán látszik, hogy még mindig a némafilmhez húz a szíve, pedig '52-ben a némafilmnek már régen leáldozott. Főleg a film elején jön ki Chaplin hihetetlen tehetsége a gesztikuláció és "testtel való láttatás" terén.

A Rivaldafény egy humorista legnagyobb félelméről mesél, mikor többé már nem nevetséges. Calveroval is ez történik, és ezért dobja el magától az életét és fordul az alkoholhoz. Terry és Calvero közösen mentik meg egymást, még akkor is, ha úgy tűnik Calvero csak ad és ad a lánynak, s cserébe nem vár semmit.

Calvero figurájában, legalábbis mikor színpadon van, visszaköszön a csavargó, Chaplin emblematikus figurája. Sydney Chaplin, egy zeneszerzőt alakít és személyében megjelenik a szerelmi vetélytárs, aki a végén mindig elnyeri a lányt, pedig szegény csavargó is megérdemelné. S ráadásul mindig a reménytelenül szerelmes csavargó karaktere adja meg a végső lökést, hogy a szerelem szárba szökkenjen.

Chaplin, mint oly sok filmjénél itt is író-rendező egyszerre, és még a zenét is ő szerezte. A filmben rengeteg a zenés, táncos betét. Ez az egyetlen filmje. amit az Amerikai Filmakadémia tiszteletbeli Oscarral jutalmazott 1973-ban.

Ez a picit lassúkás történetvezetésű film talán Chaplin egyik legösszetettebb filmje. Sokkal több van itt, mint amit megmutatnak nekünk. Lehet egyesével lefejteni a rétegeket, vagy lehet csak élvezni, ahogy Chaplin táncol és énekel, vagy éppen az élet nagy igazságait nyilatkoztatja ki társalgási könnyedséggel. 8/10, ez nem is kétséges. Ha véletlen délelőtt a tévé elé keveredünk, akkor érdemes a Rivaldafényre kapcsolni.

Limelight
fekete-fehér, amerikai filmdráma, 137 perc, 1952
r: Charles Chaplin

Karácsony apropóján egy picit eltérünk a megszokottól. Most nem pusztán általában ajánlunk filmeket, hanem elérhető közelségből, azaz a tévéműsorból szemezgetünk. A következő héten (december 21-től 27-ig) minden nap a reggeli órákban fog megjelenni néhány ajánló az aznap vetített filmekről.

Ez egyedül teljesíthetetlen lenne, ezért kértem meg néhány bloghus általam sokra tartott filmes bloggert, hogy egy hét erejéig ugorjanak be a Filmdzsungel szerkesztői közé. Vendégírásokat olvashattok majd efestől, az asanisimasa szerzőjétől, nyuszisztól, a nyusszogo blog írójától, valamint a halfpécssquad stábjának három tagjától: mAritól, paulkemptől és VVegatól. Közreműködésüket előre is köszönöm. :)

Az összes bejegyzés megtalálható lesz a karácsony2009 címke alatt.

Érdemes lesz benézni hozzánk reggelente. :)

UPDATE: Közben popcore is (szintén a halfpécssquadról) jelezte, hogy szeretne csatlakozni a kísérletünkhöz. Így, mostmár 6-an a teljes heti műsort lefedjük. :) 

A Nauszika után Hayao Miyazaki egy, már tényleg a Studio Ghibli égisze alatt készült filmjét tekintettem meg a minap. Nem véletlen, hogy a Chihirot az Amerikai Filmakadémia 2002-ben a legjobb animációs filmnek találta. Miyazaki ezen remekműve minden dicséretet megérdemel.

Chihiro egy 10 év körüli kislány, aki családjával új városba költözik. Az új házuk felé vezető úton eltévednek és egy elhagyott kőkapunál állnak meg, mikor már nincs tovább út. Apja kíváncsisága miatt átmennek a kapu túloldalára, hátha találnak valami érdekeset. A túloldalon elhagyatott város van, ami titkokat rejt magában. A kőkapun túl egy ismeretlen világ tárul fel Chihiro előtt, s kénytelen megismerni Szellemországot.

Elsőre tűnhetne úgy is, mintha a nyúl üregének túloldalán lévő Csodaország egy újabb feldolgozása lenne, csak most a japán mesevilágra átszabva. Én is beleestem abba a hibába, hogy megpróbáltam beleszorítani ebbe a skatulyába, de 10 perc után kiderül, hogy a Chihiro Szellemországban jóval túlmutat a nyúl üregén.

Egy kislány küzdelmét meséli el, és azt, hogy mennyire tud egy gyerek felnőtt lenni, ha a sors megkívánja. A történet nem csak szép és érdekes, de van is mit mondania. Giccs és nyál nélkül nyúl olyan témákhoz, mint például a gyerekszerelem és feltétlen törődés. Könnyedén, minden erőlködés nélkül tárja elénk ezeket a témákat Miyazaki, de ezen eddigi filmjei alapján nem csodálkozunk.

A gyönyörűen megrajzolt mese minden percét élvezzük. Elveszünk a rajzokban, a mindenféle szellemekben és azt kívánjuk, hogy bárcsak örökké tartana ez a kaland. Nem akarjuk elengedni Chihirot, pedig a megoldás vészesen közeleg, s az alagút végén megint fény gyúl.

Miyazaki meséje egyszerűen fantasztikus, lélegzetelállító – és még sorolhatnám hosszasan a dicsérő jelzőket. Mindenkinek ajánlom Chihiro történetét, de különösen azoknak, akik csak most ismerkednek az animek világával. Pontokban ez a kaland 9/10-et ér.

Sen to Chihiro no kamikakushi (Spirited Away)
színes, japán animációs film, 125 perc, 2001
r: Hayao Miyazaki

Úgy alakult a helyzet, hogy a Filmdzsungelen megjelenő filmvéleményezések más oldalakon is megjelennek. Ez csupa jó, mert így több emberhez eljut a véleményünk, és még a blogot is népszerűsítjük. A filmkalauz.hu oldalon ezen túl is jelennek meg tőlem (és ritkán dmi kollegától is) szösszenetek filmekről. Ezeket sajnos nem menthetem át ide teljes valójukban, de link formában nincs akadálya. Szóval ezentúl, ha lesz olyan cikk, ami csak ott jelenne meg (ezek többnyire premier előtt, sajtóvetítésen bevizsgált darabok), akkor azok ide is kikerülnek egy puszta link formájában.

Most pedig, az eddig megjelent három írás linkje, amiket még valószínűleg nem olvastatok:

• Derült égből szerelem (Love Happens)
• Az időutazó felesége (The Time Traveler's Wife)
• Tiszta napfény (Sunshine Cleaning)