11 kavargó képkavalkáddal a fejemben -  és a szombati nap okozta felfokozott érzelmi állapotban -  készültem a vasárnap megpróbáltatásaira. Újabb két szín a skálára, és plusz 12 történet a már látott 11 mellé. Megterhelő, mind lelkileg, mind agyilag, de tudtam én hogy mire vállalkozom, végülis ez a szép az EUShortsban. Beszámolóm a Mandarin és Mustár blokkokról.

A Mandarin elnevezésű etap nem árult zsákbamacskát, -  talán a leghálásabb szerep jutott neki - ide válogatták össze a tavalyi évben vetített filmek legjobbjait. Hazafias lelkületű nézőknek egyből könnybe is lábadhatott a szeme a büszkeségtől, ugyanis Herman Árpád Sajnálom című animációs filmjével kezdünk. Büszkeségünk csak nő miközben önfeledten nevetünk a depressziós szarvason aki "szar az élet" felkiáltással veti magát az autó elé. Elfogultság nélkül mondhatom, hogy jogos a film beválogatása. A következő alkotás rendezőjének nagyon megy a szekere Magyarországon. Play című filmje a hazai rendezésű Titanic filmfesztivál fődíját vitte haza, az Incidens egy banknál, pedig a tavalyi sikeres vetítése után az idei válogatásba is bekerült, megjegyzem indokoltan. Egy furcsa bankrablási kísérletet mutat be, érdekes formát választva a történethez. Az eseményeket távolról látjuk, a kamera mozdulatlan, kémlel, közelít, próbálja felvenni ezt az abszurd helyzetet (ahogy a szemlélődő járókelők is mobiljukon rögzítik az egészet).

A legjobbak közül is a végső győztes Tanel Toom A gyónás-a. A kilenc éves Sam aggódik a gyónás miatt, ő túl jó, miközben legjobb barátja Jacob az osztály igazi csínytevője. Mit tehet ebben a helyzetben két "kisiskolás"? Kitalálnak valami bevallani valót, ami - természetesen -  rosszul sül el. Humorosan és könnyeden nyitó film, ami időközben észrevétlenül siklik át drámába. A rendező ügyesen vetíti előre a bajt a kezdő képpel, majd csavar rajta egyet, és mikor azt hisszük megúsztuk ennyivel, földhöz vág -  és a síró Sam látványával - ki is végez.

Regenerálódásra fél óra, és már megint ott ülök a második sorban. Közben kiderül, a Mustár az idei dokumentumfilmes szekció, tavaly erős volt az azonos műfajú felhozatal, az idei inkább a felejthető kategóriába kerül. Legerősebb darabja az U.I:Az ön titkos feladója, Paul Smith divattervező különös küldeményeiről szól. A riport alapú film legnagyobb erénye a fikciós és álomszerű betétek, története pont elegendő erre a 9 percre.

A nagykövet és én kedves sztori az apját filmező fiúról. Jók a reflexiói a műfaj sajátosságaira (a nagykövet és nemzeti hős apa kéri fiát hogy ne filmezze, mert veszélyes lehet a felvétel ha terrorista kézbe kerül), mégis a dokumentumfilm két fontos alapelve sérül, a hitelesség és a hihetőség. A fotógráfus felesége hosszban a többi fölé emelkedik, viszont etikailag megkérdőjeleződik, mikor a már idős feleséget - fiatalabb kori meztelen képeinek özöne után - látjuk feszengeni a kamera előtt, a régi piros ruhában.

Most kicsit pihenek, mivel holnap jön a fesztivál sztárvendégének - Erwin Olafnak - a blokkja, a Pipacs, előtte meg az érdekesnek ígérkező Fűzöld. Remélem addig megtalálom a helyét mind a 23 zsibongó történetnek, ha nem, csak reménykedni tudok hogy túlélem a küldetésem.

Új szerzőt köszönthetünk sorainkban. Fogadjátok őt sok szeretettel. Rögtön mély vízbe ugrik és a napokban folyó EUShorts fesztiválról tudósít. — tmichel

A tavalyi élmények után óriási várakozással és izgatottan ültem be az idei EUShorts 2. napjának vetítéseire. 2 szín, egy furcsa és egy még furcsább elnevezésű blokk, és a tudat hogy Európa legjobb rövidfilmjeit nézhetem kétszer 80 percben. Beszámolóm a Lilább és a SeNemKék blokkokról.

Kisebb félreértések után, végül a Lilább blokk vetítésével kezdték az estét a szervezők. Belga animációs, magyar kisjáték, spanyol gyurma, szóval a hagyományokhoz híven és a fő profil mentén haladva - ismét - színes felhozatal. A tavalyi konkrétabb tematikus válogatás és sokat mondó címek után, idén egy-egy szín kreatívan átalakítva adja a szabadabban összeállított csokrok elnevezéseit, meghagyva a nézőnek a fő szervezőelem megtalálásának lehetőségét.

A lila szín megfejtésére kézenfekvő segítséget nyújt mindannyiunk jó barátja a Wikipédia, ugyanis (számomra) innen derül ki, hogy ez a "legalacsonyabb hullámhosszú fény a látható tartományból", ezzel már kezdhetünk valamit. Még érzékeljük, de ha kicsit kevesebb lenne, emberi szem számára már nem is létezne. Ilyen emberekről - és a perifériára szorultság magányáról -  mesél nekünk mind az 5 kisfilm, néhol viccesen, máskor búskomoran, vagy a kettőt egyenlő arányban vegyítve.

A kezdő - és egyben legrövidebb - film, egy lakótelepi kislány világáról mesél. Részeges anya, lerobbant lakás, sivár környezet, és a bolygók ahová álmában menekül. Pont elegendő ráhangolódást nyújt a rákövetkezőkre. A vászon villan egyet, elindul a felirat, most angolul, magyar szavakat hallok, következik Felméri Cecília Végtelen percek című filmje. Gyönyörű képek, ötletes megvalósítás, viszont a párhuzamok túlzott kiemelése, vontatottá, unalmassá teszi az egészet. Újabb villanás, már el is felejtettük az előzőt, az élő szereplők eltűntek, helyüket gyurma figurák veszik át, most ők mesélnek, spanyol szappanoperát, Frankeinsteinről. A hangvétel az előzőeknél jóval viccesebb, eltúlzott karakterek és drámák, a végén vastaps.

A következő megint animáció, a címe Levelek a szomszédból, képi világában az első filmhez hasonlít. Két magányos kislány története, akiknek életét örökre megváltoztatja egy gyerekes csíny. Szerelemről szól, nemi identitásról és döntésekről amik egész életünkre kihatással lehetnek. A záró - és leghosszabb - film a finn Antti Heikki Pesonen, Így megy ez című filmje. A főszereplő egy depressziós, fiatal, munkásosztálybeli nő, aki reménytelen helyzetéből a kiutat egy kiskorú újgazdag fiúban keresi. Egy erős alaphelyzet, kedves humorral, bölcsességekkel és két - egyenként is erős -  csattanóval tálalva, a blokk legerősebb darabja.

Fél óra szünet után kezdődik a SeNemKék. Első filmje a kicsit morbid, kicsit kedves és végtelenül kreatív animációs film a Pocak. Oscar az elefántszerű lény még gyerek, de nem sokáig maradhat az, bátyja megmentése örökre kiszakítja addig megszokott világából. Az Így készült a csőmadár követi őt a sorban, a dokumentum és fikció, animáció és élő szereplő, se nem ez se nem az. Az Elefántláb egy holland benzinkúton dolgozó amerikai férfi éjszakai műszakját mutatja be, aki szembesül az idegenség és kirekesztés érzésével. A lengyel Fagyos történetek, boldogtalan szereplői, életcél nélkül tengetik mindennapjaikat. 2 fiatal groteszk története, az unalomról és az élet értelmetlenségéről, kicsit túl hosszan elmesélve.

A Zakariassennek meg kell halnia, hideg norvég történet, a címszereplő tragikus végkimenetelű napjáról. Legnagyobb erőssége a lassan önálló fogalommá váló "skandináv humor", ami angol párjánál feketébb és jóval abszurdabb. A záró film címe Agycentrifuga, áldokumentumfilm, ami tudományos pontossággal nyújt betekintést a vidámpark jótékony hatásába. Mindegyik film műfajok és hangulatok váltakozásával játszik, ez ihlethette a blokk címét.

Egy mélyebb érzésű és egy könnyedebb etapon vagyok túl. Az már látszik hogy a tavalyihoz hasonlóan a 2012-es év felhozatala is erős, de ez még csak a kezdet, biztos vagyok benne hogy tartogat még meglepetéseket az idei fesztivál. Ma egy kis nosztalgia, az előző évi EUShorts legerősebb filmjeivel (Mandarin), aztán megpróbálom megfejteni, hogy milyen is a Mustár színe.

Méltatlanul a süllyesztőbe került film Toback 1978-as Fingers c. alkotása. A gengszterfilm műfajába sorolható mű sajátos módon nyúl karakteréhez, illetve annak életproblémáihoz – a bűnözői lét szinte teljesen el is sikkad. Érdekes, elgondolkodtató, egyedi film.

Főszereplőnk Jimmy (Harvey Kietel), kisstílű bűnöző, akit viszont a sors fintoraként egy nagyvilági gengszter fiaként pottyantottak a Földre. Így veleszületett életmódjától képtelen szabadulni, noha mondvacsinált kitörési kísérletei azért megmutatkoznak: szeretne valahogy betörni a magas kultúra izolált világába, méghozzá zongoristaként, de hiába a megannyi végiggyakorolt óra, a meghallgatáson képtelen az elvárt szintet produkálni – „ujjai” csődöt mondanak. Ráadásul még intim betegségekkel is meg kell küzdenie és élete szerelmét is elkeseredett módon üldözi – sikertelenül. Van még néhány védelmipénz-behajtás, egy kétméteres néger bokszoló fehér, feszülős diszkónadrágban és persze Summertime, summertime…

Ahogy az iménti leírásból is látszik: a történet igen csapongó. Hősünk cselleng, járja a város utcáit, tesz-vesz, noha tevékenységének nincs feltétlenül konkrétan hangsúlyozott és megvalósíthatónak tűnő célja. 

Ennek fő oka, hogy a Fingers Scorsese: Aljas utcáinak hagyományát viszi tovább – nem véletlen, hogy a két film főszereplőjét ugyanaz a színész alakítja! Toback alkotása a gengszterfilm műfaján belül a Looser-gangster altípushoz tartozik. Hőse - akárcsak az Aljas utcák Charlie-ja – pitiáner, hétköznapi bűnöző, a gang hierarchiájában az „alkutyák” köréhez kötődik. A szervezett bűnözés királyai, azaz a karriergengszterek általában csak epizódszereplőként tűnnek fel (Jimmy apja) és a hangsúly is sokkal inkább az alattuk elhelyezkedő bűnözők hétköznapjaira tolódik.

Jimmy sosem akar topgengszterré válni – bár adott pozíciójából azért szeretne feljebb lépni: élete célja sokkal inkább a zenei pályán való elhelyezkedés, noha törekvése ez úton is határozatlan, hiszen görcsbe rándult ujjaival a meghallgatáson képtelen eljátszani a begyakorolt darabot. Vágyainak egyértelmű realizálása ugyanúgy nem működik a magánéletben sem: az első jelenetben elhagyhatatlan rádiójával elkezdi követni élete szerelmét, de annak rideg tekintetét meglátva, váratlanul visszahőköl. Nincs konkretizált törekvés, férfias határozottság meg pláne nem – már nem is csodálkozunk, hogy pont az a szerve mond csődöt, amelyikben az erősebb nem ezt a tulajdonságát hordozza.

Gyakorlatilag kijelenthetjük: a Fingers az első jelenet végétől a film zárlatáig a lecsúszást tematizálja. A gengszterműfajban megszokott emelkedés-bukás narratívája tehát pont ellentétesen érvényesül: ugyan Jimmy életében mutatkoznak célok – gengszter elődjeihez képest elég mindennapi semmiségek – ezeket képtelen elérni, egy percig sincs pozitív emelkedés a pályán. A hős egyáltalán nem ura a környezetének, mitöbb: tutyimutyi (gondoljuk csak el, ez mégis hogy festene ez a Keresztapában, vagy a Scarface-ben?!). Íme: a nagyszabású gengsztermítosz teljes leépítése, amit Scorsese kezdett meg 1973-ban az Aljas utcákkal, Toback pedig öt évvel később viszi tovább ugyanezt a hagyományt ezzel a filmmel.

Sajátos alkotás, a műfaj legtöbb szabályának teljes felborításával. De végülis: éljenek a formabontók!

7/10

November 16-ika (péntek) és 22-ike (csütörtök) között - az immár hat éves hagyomány előtt tisztelegve - idén ismét megrendezésre kerül az EUShorts Európai Rövidfilm Fesztivál. Helyszín: a budapesti Toldi mozi.

Ezeken a napokon a lelkes érdeklődők mintegy húsz országból több mint hatvan művet tekinthetnek meg, a legkülönbözőbb stílusokban – a vérfagyasztótól egészen az erotikusig. A rövidfilmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik, de külföldiek számára fejhallgatóval, angol nyelven is élvezhető.

A megannyi érdekes munka között számos fesztiválnyertes alkotás is megbújik: Cannes, Velence, Karlovy Vary, Berlinale, Sundance és Annency számos versenyfilmje Magyarországon most látható először. Ráadásul ezúttal három magyar „rövidet” is bemutatnak - Gelley Bálint: Otthon, Felméri Cecília: Végtelen percek és Szirmai Márton: Legenda című munkáját. Emellett a tavalyi fesztivál legjobbjai között újra levetítik Hermán Árpád: Sajnálom című kisfilmjét is.

A szervezők a fesztivál hét estéjére 11 blokkal készültek (egyenként 80-90 percesek) – valamennyi elnevezése egy-egy sajátos szín, mely a hozzá tartozó rövidfilmek fő hangulatiságát és/vagy jellegét tükrözi. Így utal például a „Pletykapink” a fiatalos és energikus alkotásokra, a „Lilább” a bosszúvágyra és az intrikára, a „Fűzöld” pedig a természetre és a szabadság utáni óhajra. A cél ezzel egy sokszínű európai fényfreskó létrehozása a vásznon.

Az EUShorts idei díszvendége Erwin Olaf, világhírű fotós-képzőművész-rendező lesz. 1991 óta foglalkozik filmezéssel. Társadalmi kérdéseket feszegető, taburomboló és provokatív alkotásai a „Pipacs” blokkban megtekinthetőek, amin a botrányairól híres művész is képviselteti magát.

Az eseményre a helyszínen, azaz a Toldi moziban lehet jegyet váltani – blokkonként 890 forintért. A teljes fesztiválra szóló bérlet 4990 forintba kerül, mely a szombat esti nyitóbulira is érvényes.

A részletes programért:

http://toldimozi.hu/

vagy

http://eushorts.eu/

 Ez utóbbin a vetítésre kerülő kisfilmekről is olvasható egy-egy rövid leírás.

Filmkedvelőknek erősen ajánlott program!

Hófehérke modern feldolgozás egy látványos, sötét hangulatú, már-már ijesztő élményt ígért. A bemutató után sajnos nagyon hamar kiderült, hogy erről szó sincs, ezért jól el is napoltam a film megtekintését. Aztán belefutottam egy dalba a filmzenék közül és teljesen magába szippantott. Úgy döntöttem, hogy adok egy esélyt a filmnek a rengeteg negatív kritika ellenére is.

Sajnos minden tekintetben kevés volt ez a film. A sötét tónust inkább csak árnyékosnak hívnám. A hangulat végig teljesen steril volt. Egyetlen pillanatra sem sikerült megemelnie a néző pulzusszámát, pedig alkalom akadt volna rá bőven.

A forgatókönyv picit lagymatag, de egy feszes rendezéssel ez fel sem tűnt volna, viszont így csupán egy butácska történet kerekedett ki belőle. A jó megint legyőzte a gonoszt, de az erkölcsi győzelem valahol nagyon a sor végén kulloghatott és kikerült a néző látóteréből.

Kristen Stewartnak én mindig megelőlegezem a bizalmat, de sajnos eddig csak nagyon ritkán tudta beváltani. Mintha egy darab fa lenne. Nem lehet semmilyen érzelmet leolvasni az arcáról. Ezzel szemben Charlize Theron kihozta a szerepéből a maximumot. A teljesen becsavarodott boszorkány szerep még jól is áll neki. Mindig ott ég valami őrült tűz a szemében.

A film végére egy közepesen gyengécske film képe bontakozik ki és akkor kedves Stewart mindent darabokra tör a befejező mondatával:

You can't have my heart.

Legyőzted az ellenséged és most végre erkölcsileg is jól beolvashatsz neki, és akkor ennyit sikerül kinyögni? Azt is csak felolvasva, érzelemmentesen? Azért ennél többet vártam volna.

Még nagyon sok helyen bele lehetne kötni a filmbe, pedig a Hófehér és a vadász lehetett volna egy nagyon jó nyári mozi is. Sajnálom, hogy csak ennyire futotta, ez így nagyon kevés.  4/10

A tovább mögött pedig a Florence + The Machine Breath Of Life című száma, ami a film abszolút fénypontja, kár hogy már csak a stáblista alatt szólal meg.