Kick-Ass

Még mindig az államat keresem, de lehetséges, hogy egy szinttel lejjebb is meg kéne néznem. És nem, nem a világegyetem szerencsés együttállásának köszönhető, hogy a Kick-Ass nagyon durván beüt. Amit a trailerben vállalt, vagyis, hogy két órát pörög, vicces lesz, véres lesz és piszokul látványos lesz – nos, ezeket mind betartotta, de talán túl is szárnyalta néhol.

Már tavaly lehetett tudni, hogy jön a film, és ennek örömére el is olvastam a képregényt. Már akkor arra jutottam, hogy ez vásznon sokkal jobban fog mutatni és nem is tévedtem. A Kick-Ass minden perce tömör gyönyör az akciófilmek szerelmeseinek.

A képregényhez képest valami értelmet csempésztek a történetbe, és a végét is Hollywood kompatibilissé tették. Lényegében néhány változtatáson kívül nem nyúltak bele a képregény történetfolyamába. Olyannyira hűségesek maradtak az eredeti műhöz, hogy teljes dialógusokat és beállításokat vettek át. Ebből is látszik, hogy minőségi alapanyaggal dolgozhattak, mert alig kellett hozzányúlni. Már a papíron is ott volt a potenciál, csak mozgásba kellett lendíteni.

Az alapanyag ütős, de vászonra álmodni csak megfelelő színészgárda segítségével lehet. Ahogy a film minden más része is, a casting is nagyszerűre sikeredett. Aaron Johnson, Nicolas Cage, Mark Strong mind-mind nagyon jó, de a showt mégis Chloe Moretz (aka Hit Girl) lopja el. A karakter zseniális, és erre rátesz egy lapáttal még Chloe is, így összességében a legjobb karakter az egész filmben. Vicces és halálos – durva párosítás. :)

Az élményt tovább fokozza a látvány. A film két órát pörög megállás nélkül, nincs üres járat, nincs lustulás - csak látványos akciójelenetek. Persze Hit Girl itt is aláz mindenkit, és Kick-Ass nem több, mint egy sidekick a saját filmjében. A trailerben megvillantott akciók itt is ugyanolyan frissek, valójában százszor is végig tudnánk nézni, ahogy Hit Girl végigzúz a szűk folyosón.

A Kick-Ass mégsem csak akciójelenetek laza füzére. Az "átvezető" jelenetek legalább annyira élvezetesek. Néha pár másodpercbe annyi iróniát sikerül belepréselni, mint más filmeknek két órába sem. Hogy csak egyet említsek: Hit Girl a portán húzza maga után a rózsaszín bőröndjét, tele fegyverrel a nagy leszámolás előtt. Ez tényleg csak a jéghegy csúcsa.

Az i-re a pontot végül a tökéletes soundtrack teszi fel. Utoljára ennyire ütős filmzenét talán a Tank Girlnél hallotam. Nem is tudom hova magasztalni a zenét. A soundtrack minden másodperce külön élmény. A zene együtt él a filmmel – hangulatilag, tempóban. Egyszerűen csak tökéletes. (Most is ez szól, természetesen.)

A Kick-Ass egyértelműen beváltja a hozzá fűzött reményeket. Nehéz, szinte lehetetlen lesz letaszítani az év legjobb szuperhős filmje pozíciójából. Matthew Vaughn megrendezte azt a Kick-Ass filmet, amire mindenki vágyott. Laza 9/10.

Kick-Ass
színes, feliratos, amerikai-angol akció-vígjáték, 117 perc, 2010
r: Matthew Vaughn

süti beállítások módosítása