Híd Terabithia földjére

Vetítik: Csütörtök, TV2 21:15

Szentestére idén nem csak az anyukák tesznek ki magukért a konyhában, hanem a kereskedelmi tévék is megpróbálnak a nézők kedvében járni. A bőség zavarával küzdünk majd este, ha filmnézésre adjuk a fejünket a kiadós karácsonyi vacsora után.

Csupó Gábor filmje csak egy átlagos családi filmnek indul, ami a barátságról és a gyermeki fantázia hatalmáról szól, de aztán egy csavarral átdobnak minket egy egészen új terepre és már nem vagyunk olyan biztosak a dolgunkban. Nem kis meglepetés ér minket a film kétharmadánál, amire egyszerűen nem lehet felkészülni. Még így másodjára is odacsapott rendesen, pedig pontosan tudtam, hogy mi és mikor fog történni.

Egy új lány költözik a szomszédba. Jess eleinte kirekesztő és ellenséges vele szemben, de ahogy megismeri, egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Rövidesen legjobb barátokká válnak, akiknek van egy közös titkuk. A nagy kötéllel a patak felett átlendülve egy titokzatos fantáziavilágba jutnak, ahol bármi megtörténhet, csak hinni és látni kell.

A Híd Terabithia földjére elég döcögősen indul. A történet ugyan halad a saját medrében, de nem látjuk merre tart és azt sem, hogy hol gyorsul majd be. Olyan, mintha a konfliktus csak váratna magára, aztán egyszer csak az arcunkba robban. Nem tudjuk hova tenni a dolgot, mert erre nem utalt semmi, nem volt előrejelzés. És talán pont ezért szinte teljesen át tudjuk érezni Jess érzéseit.

Nincsenek kérdések, csak válaszok. Néha az élet is így működik: nekünk kell megkeresni a megfelelő kérdést a meglévő válaszunkhoz, mert csak így áll össze a teljes kép. Csupó Gábor egy rendhagyó családi mozit rendezett. Ha már unjuk a minden évben ismételt kommersz karácsonyi filmeket, akkor a Híd Terabithia földjére jó választás lehet. 7/10

Bridge to Terabithia
színes, amerikai családi kalandfilm, 95 perc, 2007
r: Csupó Gábor

Szenteste lesz még...

Olyan filmeket ajánlok most, amikről hosszabb írás nem fog születni, viszont talán valakinek kedve támadhat hozzá, a pulykás halászlé és az ajándékozás után.

Tele hassal, boldogan az embernek elképesztően leesik az ingerküszöbe, meg aztán jó esetben a film csak aláfestésként szolgál, egy jóízű családi csevelyhez. Így fordulhat elő, hogy szórakoztatónak találjuk a Harmadik Shrek című alkotást, amit 19:35-től mutat a TV2. A bőrlenyúzás közepesen rossz esete, amikor már nem lepődünk meg semmin, de halkan kuncogunk, és elégedetten simogatjuk pocakunkat, netán egy pohár bor is beficcen. A történet magját Shrek, tróntól való viszolygása adja, minek hatására elmegy, hogy méltó trónörököst keressen maga helyett.

Nagyságrendekkel igényesebb és eredetibb szórakozást nyújt koradélután (14:20), a Végtelen történet. A Viasaton tekinthetjük meg, Michael Ende regényéből adaptált, NSZK-angol kooprodukciót. A magányos, ám nem éppen fantáziátlan Bastienne, egy délután belekezd egy könyvbe, aminek lassan részévé válik és elképesztő kalandokba keveredik Fantáziavilágban.

Már korábban írtam a Reszkessetek betörőkről, ami nekem sok évig, egyfajta szeánszként része volt a Karácsonynak, vagy legalábbis az utána következő szünnapoknak. Chris Columbus filmjét, nem tudom máshogy leírni, mint tipikus, kilencvenes évekbeli vígjáték. Az egészen minimális bonyodalmat, hatalmas gegparádéval záró filmecskét abszolút ajánllani tudom. Plusz jó tulajdonsága, hogy közben lapozgathatjuk az új könyveinket, vagy alaposan végiggondolhatjuk, melyik zserbót kívánjuk befalni, mert nem dől össze a világ, ha ki-kihagyunk 10 percet. Aki szeretné, az kilenc előt öt perccel tudja magáévá tenni, az RTL Klub segítségével.

Még kettő animációs van vissza. A Táncoló talpak (19:00 RTL Klub), ami igencsak muzikális pingvinekről szól, akik között található egy, aki csak táncolni tud. A Túl a sövényen az est egyértelműen legjobb rajzolt eseménysorozata, ahol is állatokból verbuválódott siserehad, lopkod a csúnya emberektől kaját. Öt előtt kezdődik, tíz perccel, méghozzá a TV2 műsorán.

Ennyi lett volna, mindekinek Boldog Karácsonyt!

A Zodiákus (2007)

Vetítik: Csütörtök, Cool 21:00

Zodiac
színes, magyarul beszélő, amerikai krimi, 158 perc, 2007
Rendezte: David Fincher
Főszereplők: Jake Gyllenhaal, Robert Downey Jr., Mark Ruffalo
Csütörtök, Cool TV 21:00

Első körben megemlíteném, ezt tényleg csak azoknak ajánlom, akik a Szentestét sehogy sem tudják másképp eltölteni, szerintem ilyenkor mindenki csak legyen családi körben, ha megteheti, és ha már ebben a rohadt/rohanó világban alig van néhány percünk egymásra, most használjuk ki ezeket a ritka perceket.

A sztori megtörtént eseményeken alapul, hiszen az úgy nevezett Zodiákus gyilkos ténylegesen létezett és elkövetett egy-két nem kicsit brutális gyilkosságot a 60-as évek végén az USA-ban. Ami vele kapcsolatosan érdekes, az maga tény, hogy a mai napig nem tudjuk ki állt az álnév mögött. Másrészt viszont Fincher-t is személyesen érinti a téma, gyermekkorában a legnagyobb mumusa maga a gyilkos volt, azon a környéken nőtt fel, ahol az első gyilkosságok történtek.
 
A film három olyan férfi életén keresztül mutatja be a Zodiákus ügy minden pillanatát, akikre a legnagyobb hatást gyakorolta. Paul Avery a San Francisco Chronicle bűnügyi riportere, nem kevés alkoholista hajlammal, Robert Graysmith karikatúrista ugyan annál a lapnál, Dave Toschi pedig az üggyel megbízott nyomozó. Hármuk közül mégis Graysmith kapja a legnagyobb figyelmet, ő az, aki tulajdonképpen a rendező szócsöve: meg akarja érteni a gyilkost, és tudni akarja, ki is ő valójában.

Jake Gyllenhaal, Robert Downey Jr. és Mark Ruffalo szimplán priceless. A legbecsülendőbb számomra az, hogy Fincher nem kevés időt töltött az esetek kutatásával: találkozott a túlélőkkel, áldozatok rokonaival, minden lehetséges információt megszerzett. Hiába a gyermeki rajongás és kíváncsiság, de sajnos a Zodiákus nem a jobb Fincher filmek közé tartozik (Hetedik, Harcosok klubja). De így is 7.5/10

U.i.: a poszt megírása alatt gondoltam bele, hogy amikor moziban vetítették vajon látta-e a Zodiákus a filmet, persze csak, ha addig nem halt meg. Akkor is hátborzongató.

I'm not the Zodiac. And if I were, I certainly wouldn't tell you.

Moszkva tér

Vetítik: Csütörtök, Filmmúzeum 21:35

1989, Budapest, Moszkva tér, fél kilenc. Petyának születésnapja van. A tizennyolcadik. Illene elmenni bulizni. Jönnek sorban a fülesek, hogy merre van "lakás". Fel is kerekednek négyen, Kiegler, Rojál, Csömör, hogy sorra járják őket. Amúgy "jeremysen" Trabantokon ugrálva, üvegből kortyolva az orosz pezsgőt. Persze mindenhol beüt valami. Vagy az unalom, vagy a rendőrök. Hajnalra visszaérnek a "moszkvára", ahonnan "csak ez a kurva csalamádé nem kéne bele" hambi után, irány haza. Persze lassan jön az érettségi, ballagás, rendszerváltás...

Nem bonyolult film a Moszkva tér. Egyszerű, egyértelmű és jó eséllyel már általunk is megélt problémákról mesél. A kikerülhetetlen változásról, az ezzel járó szabadságról, az első szerelemről, ami persze Párizsban ér tragikus véget. Ezeket pedig, egy ehhez tökéletesen passzoló filmnyelven kapjuk. Semmi sallang, semmi felesleges manír. Nincsenek őrült effektek, elborult kameraállások, hatalmas monológok, féktelen akció és semmi ilyesmi. Tökéletes arányérzékkel van belőve a humor és komolyság aránya. Nem lesz ostoba blődli, viszont nem is veszi magát túl komolyan, ami valljuk be őrült előny, főleg ha azt vesszük, hogy mennyire hajlamosak vagyunk rossz szájízzel beszélni az adott korszakról.

Török Ferenc első filmjének számtalan pozitívuma közül, egyet mindenképp érdemes külön kiemelni, mégpedig a színészeket. A fiatalokat ugyanúgy, mint az idősebbeket. Tulajdonképpen végig sorolhatnám, mindet, de ha ki kell emelni párat, akkor mindeképp Szabó Simon (Papírrepülők), mint Rojál. De ott van Balla Eszter, aki egyrészt a harmadik legszebb magyar színésznő, másrészt tökéletes választás első szerelemnek. Tipikus "lány a szomszédból". Az idősebbek közül pedig a pornókedvelő autókereskedő szerepében tündöklő Csuja Imrénél, az az érzésünk van, hogy ez talán még inkább rá van írva, Csoki az Üvegtigrisből. Pápai Erszi Boci nénije, pedig gyakorlatilag Náncsi néni, csak egy rendszerváltás korabeli, városi kiadásban.

Minden adott tehát, hogy magunkévá tegyünk egy életérzést, egy korszakot, egy hangulatot, amit sajnos/nem sajnos nem élhettünk át. Persze, valami hasonló mindenkinek az életében volt/van, csak nem biztos, hogy tud róla, hogy ez "az". Segítségével nosztalgiázhatunk, vagy épp ötletet meríthetünk, ki-ki életkora és vérmérséklete szerint. Igen, azt hiszem a kulcs és a zárszó, a nosztaligia, függetlenül a fenti kettő, vagy bármilyen egy paramétertől. Szerintem benne van a Top3 magyar filmben és így az idei Karácsony legjobbjai között is. 10/9.5 

Moszkva tér
színes, magyar játékfilm, 88 perc, 2001
r: Török Ferenc

Én, Pán Péter (2004)

Vetítik: Csütörtök, M1 20:00

Karácsony estéjén nincs is szebb, mint egy gyönyörű mesébe belefeledkezve, a kibontott ajándékok között a fantázia birodalmában elterülni pár pillanatra. Ha a történet pedig ráadásul pont ezt teszi szintén, akkor a nyugodt (s az ünnep miatt meghittnek is tekinthető) momentumban olyan harmónia jelenhet meg, melyet leírni nem, csupán átélni lehet.

E kissé talán misztikusnak, már-már transzcendentális állapot eléréséhez véleményem szerint tökéletesen alkalmas az Én, Pán Péter (Finding Neverland, ren. Marc Forster), s ha tévednék, mely több, mint valószínű, akkor is kellemes szórakozást ígér az év legszentebb, s egyben legcsendesebb éjszakájára.

A történet persze a már olvasott, hallott s persze számtalanszor látott Pán Pétert dolgozza fel, megcsavarva azzal, hogy most nem a konkrét mese elevenedik meg a másodpercenként két tucat képkockán, hanem annak szerzőjének (Johnny Depp) életében tekinthetünk bele, miközben ő megírja a színdarabot.

Ehhez mérten a pszichébe tett utazás során minden fontosabb motívum keletkezésére fény derül, s még ráadásul a tengerentúli filmipar szokásai ellenére, a mű vége sem lesz teljes mértékben giccsben csorgó mézeskalács báb a karácsonyfáról. Mindezt köszönheti egy felől a csodálatos vizuális megoldásoknak (figyeljétek meg majd a két ajtót mondjuk az első darab után, melyen férj és feleség áthalad), s persze Depp megunhatatlan, zseniális alakítása miatt.

Tehát örök gyerekek a szelek szárnyára fel, s találkozzunk az indiánoktól hemzsegő, kalózok által körbeölelt, de persze szigorúan oda hamisított óceán közepén fekvő Sohaországban.

Finding Neverland
színes, angol-amerikai filmdráma, 97 perc, 2004
r: Marc Forster

süti beállítások módosítása