Egy ilyen filmre nem lehet véletlenségből ráakadni, mindig kell egy ajánlás, ami alapján aztán mi is a csoda részévé válhatunk. Ezért nem is lepődtem meg, vagy talán pontosabb, hogy ha úgy fogalmazok, hogy azt kaptam, amit vártam: egy nagyszerű filmet és majdnem két óra nyomozós feszültséget.

Egy film noirral állunk szemben és annak minden kellékével, de az egész történetet gimis környezetbe ültették. Már ez is jó pont, hogy kimozdulunk a megszokott holtpontról és a készítők be mernek vállalni valami újat. Szerencsére ezzel nem elégszenek meg és még tovább merészkednek. Súlyos iskolai problémákat mutatnak be játszi könnyedséggel és főleg úgy, hogy egyáltalán nem ez a fő cél.

Természetesen a történet lineárisan tör a végkifejlet felé. Folyamatosan derülnek ki a dolgok, ahogy a nyomozás halad előre. A film ott indít, hogy Brendan megtalálja az ex-barátnője holtestét egy csatornában. Innen flashback és megtudjuk Brendan hogyan került oda. Ezek után végig azt követjük, hogy a főhősünk hogyan rakja össze az apró darabokat, amik persze a végén összeállnak egy nagy képpé és minden tiszta lesz.

Érdekes, hogy egy detektív történet, de még sem járatjuk az agyunkat a lehetséges tettes kilétén. Egyrészt, mert nincs gyanúsítottunk nagyon sokáig, másrészt pedig nem is ez a lényeg. A folyamatra koncentrál a film, aminek az eredménye a lány halála lett.

A főszereplő az igazi meglepetés a filmben. Joseph Gordon-Levitt, akit néhol már láthattunk, de igazán sosem figyeltünk fel rá. Itt tökéletes alakítást nyújt. Minden nehézség nélkül adja a laza kívülállót, akinek nem okoz gondot a nyers erőszakhoz folyamodni. A (csendes)társa a nyomozásban az Agy, akit Matt O'Leary alakít meggyőzően. A nevéből kitalálható, hogy ő a kötelező mindent tudó, aki kivételesen nem az iskola célpontja, hanem csak egy tanuló a sokból.

Külön kiemelendő még az operatőri munka. Mindig szürke és borús képek. Hiányoznak az élénk színek. Pont olyan, mint az élet szarabbik oldala, ami terhes az elhallgatott bűnöktől. Ez már teremt egy alaphangulatot és feszültséget is egyben. Ezt csak tetőzi a nagyszerű történetvezetés és a zene.

Ritkán, de előfordul, hogy a jelmezeket is érdemes dicsérni. Ez most egy ilyen alkalom. Megint csak a főszereplő, akinek a szürke dzsekije és kopott cipője tökéletes összhatást kelt. Aztán ott van még Tug az egyszerű kis atléta trikójában a kigyúrt testével. Igazából egyik sem több egy hétköznapi öltözetnél, de a film képi világába tökéletesen illeszkedve, annak hangulatát erősítve már nagyon is kitűnik a tömegből.

A film simán 8/10, hangulatos krimi, jó főszereplővel és nagyon találó fényképezéssel. Mindenkinek csak ajánlani tudom egy ilyen borongós, esős téli estén.

Nem is tépem a szám feleslegesen. Spoiler lesz spolier hátán, de mindez csak a tovább gomb mögött. Aki még nem látta az épp aktuális részt (5x10), ami kedden ment le az Egyesült Államokban, netalán a honi tévén követi figyelemmel kedvenc szemét orvosunk eseteit, az kivételesen jobb, ha nem merészkedik beljebb, már ha önmaga akarja kideríteni az igazságot.

Most kivételesen nem egy film miatt emeltem fel a tollamat, hanem hogy bemutassak nektek egy könyvet. Nem hiszem, hogy annyira ismeretlen lenne a cím – a hazai mozikban is adják már a filmadaptációját. Tulajdonképpen ezért is tartottam jó ötletnek, hogy ejtsek róla pár szót.

Ez egy regénysorozat, jelenleg úgy tudom, hogy négy rész készült belőle. Most az legelsőt venném célkeresztbe. Magával a történettel kapcsolatban vegyes érzelmeim vannak, mert őszintén szólva, én többet vártam. Nem mondhatom életem egyik legmeghatározóbb regényének se, mert akkora hatást nem gyakorolt rám.

A történet tömören összefoglalva egy lányról szól, aki egy új városba költözik az apjához. Azonban ez az aprócska, jelentéktelen város rejt pár titkot. A főszereplő, Bella, pedig mindezek közepébe csöppen, mikor felkelti a titokzatos és hideg Edward figyelmét. Bella hamar rájön, hogy valami nincs rendben a fiú körül és rájön: Edward egy vámpír. Sokáig hadakoznak az érzéseikkel, de a kérdés mindvégig megmarad: a fiú meddig tud ellenállni a vámpírösztöneinek?

Ezután felhívom mindenki figyelmét, hogy SPOILER jön! Mindenki csak a saját felelősségére folytassa.

A történet nagyon egyszerű, már-már sablonos. Főleg a lánykarakter, ugyebár Bella a történet elején egy népszerűtlen és elég esetlen lány (utóbbit később is megőrzi), és az E/1 személy is elég jellegzetes vonás. Persze miután elkezd kibontakozni a történet, sokkal egyedibbé válik. Például ki tudom emelni a vámpírok életének leírását, nekem főleg az tetszik, amikor baseballoznak.

Engem legjobban Edward tökéletessége zavart. Ahányszor megjelent – mégpedig elég sokszor tűnt fel a színen -, mindig meg lett jegyezve, milyen tökéletesen néz ki. Ez sajnos kevésbé tette őt olyanná, akivel azonosulhat az olvasó, és akit teljesen a szívébe fogadhat. Ahogy mondani szokás: az embereket nem a jó tulajdonságaikért, hanem a hibáikért szeretjük... Persze nem vitatom, nagyon rokonszenves, szerethető karakter, de nekem pár hiba hiányzott belőle. Továbbá én igazán tisztelem azt a hímneműt, aki élvezettel végigolvasta ezt a könyvet. Néhol a romantikából még nekem is sok volt, pedig igazán romantikus típus vagyok.

Hiányoztak az akciódús jelenetek is, körülbelül a könyv utolsó negyedében lehet érezni, hogy na igen, kezd valami történni. De így visszagondolva, a Jamesszel megvívott „csata” sem volt annyira eseménydús.

Talán eddig elolvasva a kritikámat, túl soknak érezhető a negatív vélemény, de összességében egészen tetszett. Ami a legnagyobbat dob rajta, az az utolsó mondat. Egyszerűen rákényszeríti arra az olvasót, hogy a következő könyvet a kezébe vegye – elég jó húzás. Amit még nagyon dicsérni tudok, az a szereplők jellemének kidolgozása. Egyszerűen lenyűgöző, mennyire megvan mindenkinek a maga kis jelleme – ami a mű során észrevétlenül alakul. A legtöbbet a két főszereplő, Bella és Edward változik. A történetvezetésre sem lehet egy szavam, sokszor csak csodálkozva néztem, mennyire egymásra épülnek a szálak – és ez csak fokozódott, miután elkezdtem a többi regényt is.

Mindent összevetve, meleg szívvel ajánlom a könyvet azoknak, akik szeretik a romantikát, a vámpíros történeteket, a kevés akciót és csak egy délutáni, könnyed könyvre vágynak.

Az én pontozásomban: 10/8 pont.

Hamarosan a filmről is.
Natsiss

Mamma Mia!

A hollywoodi musical feldolgozási láz nyári áldozata: a siker borítékolható volt. ABBA számait mindenki ismeri, és nagyon sokan szeretik is. A soundtrack fele azonnal dúdolható, a többi dalnál várni kell pár taktust, míg ráérez az ember. Ilyen feltételek mellett művészet lett volna buktát produkálni.

Ha eltekintünk az anyagiaktól és csupán a filmre koncentrálunk, akkor be kell látnunk, hogy csak a pénztáraknál siker. Az első fele a filmnek jó. Nem csak jó, hanem nagyon is élvezhető. Viszont a második fél… Ott valamit nagyon elrontottak. Nem elég, hogy a nyáltengerben nehéz úszni, de még unalmas is lett. A sok nagy név semmire sem garancia, ezt már sokszor láthattuk, és ez most is így van. A színészek teszik a dolgukat, de ennyi. Meryl Streep úgy ugrál és viselkedik, mintha újra a bohó fiatalkorát élné. Ez az infantilizmus egyáltalán nem áll jól neki. Valamint lehet, hogy csak odaképzelem, de néha a kín látszott az arcán. Valami olyasmit sugárzott róla, hogy "már megint miért kell ezt csinálni?". Még kiemelendő Pierce Brosnan, aki bevállalta az éneklést; ezek a jelenetek mindig mosolyt csaltak az arcomra.

Abszolút pozitívuma a filmnek, hogy a táncosokon látszott, hogy imádják az egész felhajtást. Egyszerűen élvezik a forgatást. Ez a tény hatalmasat lendített számomra a filmen, és így lesz a vége egy gyengécske 6/10.

Get Smart

Beleolvastam a történetbe, és rögtön a Johnny English jutott az eszembe. Hogy ez a film valamiféle amerikai remake-je lesz annak. Aztán elkezdtek pörögni a képkockák és hamar rájöttem, hogy semmi értelme az összehasonlításnak. Két teljesen különálló filmről van szó, csupán az alaphelyzet hasonló (nagyon:)). Adott egy terepre vágyó aktakukac ügynök, akinek a tehetsége látszólag alulról is nehezen súrolja a nullát. Majd mikor minden használható ügynök meghal, akkor hárul rá a világ megmentésének terhe.

A mindig vicces Steve Carell iszonyat jól alakítja a szerepét. Dwayne "The Rock" Johnson egyre jobb és jobb lesz. Igaz, hogy egy izomagyú baromnak néz ki, de képernyőn mégis jól mutat. Ahogy egyre több filmjét látom, egyre jobban megkedvelem. Pl. a Southland Talesben már egészen színész volt. A végére hagytam Anna Hathawayt. Rajta lepődtem meg a legjobban. Persze nem a briliáns színészi teljesítményén, hanem azon, hogy milyen dögösre varázsolták. A Neveletlen hercegnőben még igen felejthető volt, de mostanra nő vált belőle. A táncos jelenetben az a ruha :)) hát mit mondjak? Engem megvett kilóra.

A film vicces. De tényleg. Nem csak az akar lenni, hanem az is. Minden percén nevettem, de ahol véletlen nem hangosan, ott "csupán" egy kövér mosoly terült el az arcomon. Igaz, hogy kliséhalmaz meg minden, de egy paródiafilmnek mi lehetne más a célpontja, mint a bevett klisék kifigurázása. Ez, mit se mondjak, tökéletesen sikerül. A stílusparódia mellett pár híresebb filmet is felfedezni véltem. Példának okáért ott van a Briliáns csapda.

Már szükségem volt, egy ilyen másfél órás humorbombára, ezért nyugodt szívvel adom meg neki a 8/10-et. Hogy én is közhelyes legyek: a borús őszbe egy kevés napfényt csempész a film.

Narnia Krónikái - Caspian herceg (The Chronicles of Narnia: Prince Caspian)

Gyűrűk ura gyerekeknek, csak itt a csúnya orkokat aranyos borzok helyettesítik. Nekem nagyon úgy tűnt, hogy loptak ahol tudtak. Persze a történetet nem, mert az adott volt (bár mikor a fák nyújtottak segítő kezet a vesztésre állóknak a csatában, eléggé elgondolkodtam, hogy nem-e egy az egyben átemelték ezt az aranyos ötletet). De ott volt még a telmarinok páncélzata is, kiváltképpen a maszk, amit viseltek. Teljesen olyan volt, mintha a 300-ból emelték volna át, mondjuk azért a kis szakállvédő rész tényleg ötletes.

A CGI kettőséget mutatott. Voltak, amik eszméletlen jól néztek ki (pl a borz, vagy a hippogriff), de némelyik pedig szánalmasan gyenge volt. Gondoljunk csak a kentaurokra és főleg arra a részükre, ahol az ember és ló összeért, vagy éppen a legvégén, mikor a folyó istene besegít kicsit.

A színészek elviselhetőek, de nem is várunk mást. Ben Barnes (Caspian herceg) viszont egyszerűen irritáló a képernyőn, már csak a jelenléte is idegesítő - persze erre nincs ésszerű magyarázat.

A film 147 perc, és a végén nem tudjuk mire ment el az egész. Igaz, hogy szép felvételek vannak, meg minden, de akkor is iszonyatosan hosszú. Főleg ha azt nézzük, hogy a célközönség a 8-10 éves gyerekek.

Kicsit fejlődött a film az első részhez képest, de még mindig gyengécske. A főcímzene viszont telitalálat, és ez húz is kicsit felfele. már majdnem 6, de mégis 5/10.

Mindig az a film borzaszt el és döbbent meg a leginkább, amitől nem várnánk. És ilyenkor mindig rádöbbenünk, hogy pusztán képekkel nem lehet mély és maradandó nyomokat hagyni. Gondoljunk csak például a Ryan közlegény megmentésére. A majd' fél órás partraszállás és annak kendőzetlen borzalmai. Megdöbbenve és teljesen lemerevedve nézzük végig, ahogy az értelmetlen halálba gyalogolnak a katonák, de legbelül valamiféle perverz élvezettel tekintünk a végletekig naturalista képsorokra.

Cikkünk tárgya megpróbál ezen túllépni, bár alkalmazza a naturalizmus egyes formáit, de csak kellékként és nem célként. Az Isten városa olyan mélyen nyúl le az emberi lélek mélységeibe, és olyan ösztönös érzelmeket szorongat meg, amikkel nem lehet ellenkezni. Próbálnánk kirekeszteni a valóságot, és tagadni, hogy ilyen is létezhet ezen a sárgolyón, de a film letuszkolja a torkunkon és felnyitja a szemünket. Persze csak azért, hogy aztán újra lecsukhassuk és elbújhassunk a fejlett világ szoknyája mögött.

A film Isten városát mutatja be, ami Rio de Janeiro egyik nyomornegyede. Megközelítőleg 10 éven keresztül (vagy még ennél is több) követhetjük végig az eseményeket egy fiú, Rakéta szemén, néha pedig kameráján keresztül. Eleinte csak piti bűnözők fordulnak meg a negyedben, de később a nyomorral együtt a bűnözés is nő. A várost a drog és a végletekig kegyetlen Kicsi Zé tartja a markában.

A fényképezés fantasztikusra sikeredett. Egy valóságos, élő-lélegző nyomornegyed képét kapjuk. Mocsok, drog, vér és erőszak, de közben színes kavalkád is. De ezzel már nem csak az operatőri munkát dicsértem, hanem a rendezőjét is, és azon is van mit. Tökéletesen gördülékeny, nincs döccenés vagy megakadás. A történet hömpölyög a medrében, mint egy méltóságteljes folyam.

A tetőpont után azt hinnénk ennél többet nem is tudnak mutatni, de akkor ott van még egy jelenet. Ami kicsit talán elsikkad, de mégis kulcsfontosságú, ha jobban belegondolunk. Persze a kötelező okítást itt lenyomják a torkunkon, de ezt lenyeljük és a mögöttes tartalom mögé nézünk. A hatalmi űr sosem marad betöltetlen, de hogy ki következik a trónon… Innentől spoiler, szóval inkább mindenki derítse ki magának.

Drámás dráma, amit az élet teremtett és Fernando Meirelles álmodott vászonra. Nagyszerű film. Minden elemében megrázó és megdöbbentő, mégis (vagy talán pont ezért) odaszögez a képernyő elé és eltüntet két órát az életünkből, de megéri én azt mondom. 8/10 könnyedén.