Néhány hónap "kényszerpihenő" után, tmichel kolléga szavaival élve felveszem a fonalat ott, ahol letettem és ismét megpróbálom osztani az észt itt a Filmdzsungel hasábjain.

Nos, nem is tudom hol is kezdjem. Régebbi posztjaimban már utaltam arra, hogy zeneileg a hip-hop stílus irányában orientálódom. Többek között ezért is vártam vegyes izgalommal a Streetdance 3D-t. Kiváncsivá tett a dolog hogy a sok hasonszőrű táncos film után (Step Up 1-2, Utcai tánc, Save the Last Dance) mit tudnak, mennyi fantáziát látnak az alkotók és a nézők egyaránt a stílusban. Elfogultságomat igyekeztem félretenni, ami jelen esetben nem is volt baj, mivel a film kapcsán a papírforma igazolódott be.

Amint a fent említett filmeknél is, a készítők finoman szólva, nem szakadtak szét a forgatókönyv megírásánál. Kérem szépen, legyünk már idővel kicsit fantáziadúsabbak ez a balett-utcai tánc balhé már teljesen lerágott csont! Nem várom el, hogy egy ilyen típusú film Csehovi mélységekbe menő dialógusokból álljon, mivel itt a központi elem a látvány. Szóval a történeti szál a már sokadszor látott szegény "csóró" utcai táncos brigád (bár megjegyezném hogy a fiúk-lányok "utcai" viselete láttán valahogy nem kell sajálni őket), szerelmi vonal, konfliktus ami majd egy igazi nagy dance-battle-ben csúcsosodik ki, és a végén mindenki boldog, bla bla bla. Persze hozni kellett a film mottójaként is feltüntetett két világ-egy álom szindrómát, ami úgy ahogy sikerült is.

A sok negatívum mellett van pár dolog, ami a film mellett szól és igazolja azt, hogy igen üljünk be a moziba, dobjuk fel az sztk keretes szemüveget és 98 perc erejéig merüljünk el a 3D világában. A zenék helytállóak, pörögnek végig, egész ütős kis soundtracket hoztak össze. A tehetségkutató műsorok úgy látszik nem csak itthon népszerűek, hanem az öreg Angliában is, így a szereplőválogatás adta magát. A kemény mag a Brit "Csillag születik" , a Britain's Got Talent ifjú tehetségeiből áll. Megdolgoznak a pénzükért a fiatalok, a koreográfiák igazán profi munkát mutatnak. Ha tárgyilagosak szeretnénk lenni, végül is ez erről szól. Az érzésről, amit a tánc nyújt az embereknek stílustól függetlenül.

Ha osztályozni kellene, akkor összességében a film 4/10, viszont az életérzés skálán nálam 10/10. 

Az első részről már szerepelt a blogon és azóta nem sok minden változott. Ezt a végtelenszer újranézhető filmet, időről időre leporolom és minden egyes alkalommal nyújt valami újat. Új színezetet, néhány jelenet többletjelentést kap. Mindig úgy állok fel a székből, hogy egy picivel megint jobban szeretem ezt a filmet.

A mostani újrázás csak annyiban különbözik az eddigiektől, hogy követte a második és harmadik rész újranézése is. A másodikról nem beszélnék sokat, mert nincs vele probléma. Picit visszavettek az elmélkedésből, és helyébe akciót pakoltak. Mai szemmel nézve néhol nagyon kilóg a CGI, de a folyamatosan pörgő akcióorgia kárpótol ezért. Tagadhatatlan, hogy az előző évtized akciófilmjei között kiemelkedő. Szerencsére a "visszavettek az elmélkedésből" nem azt jelenti, hogy kinullázták. A Francia és az Építész hoz egy pici fényt a sötétbe.

És akkor a harmadik rész? A fekete bárány. Míg a második szépen illeszkedik a Mátrix univerzumába, csak más oldalról nézi azt, addig a trilógia záró része meglehetősen idegen tőle. Egy kis mitikus-varázsos maszlag, valami sors és felsőbb hatalom közreműködésével megkeverve. Plusz még a lehetetlenül hosszú és unalmas zioni csata. Valahogy mindegyik kilóg, de ne siessünk előre, haladjunk sorban.

A második és harmadik rész össze van nőve történetileg, de mégis ég és föld. Miután Neoról kiderül, hogy a valóságban is csodabogár, eldurvulnak a dolgok. A forgatókönyvírók próbáltak egy érdekes, de legalábbis vállalható befejezést összehozni az addigra már bőven kultfilmmé avanzsált Mátrixnak, de valahol a film egyharmadánál kicsúszott a talaj a lábuk alól.

Eldobták szinte az összes összetevőt, amiért a Mátrixot szeretjük. Gondolatiság? A Francia ripacskodása, vagy az Orákulum semmit mondása csak fecsegés, de semmi érdemi. Akció? A filmet uraló zioni csata már nagyon távol áll a Mátrix "hágd át a szabályokat" ötletétől. Egy mezei csatajelenet, teljesen lelketlen, nem tudunk a céllal azonosulni. Nincs tétje a csatának, mert az emberiség kipusztulása elkerülhetetlen, hacsak Neo nem tesz valami, de nem titok, hogy Hollywoodban csak a legritkább esetben hal ki az emberiség.

Emellett párhuzamosan láthatjuk Neo egyszemélyes háborúját. Egy elgondolkodtatónak szánt utazás a Forráshoz, de közben ez sem több egy hátvégi kirándulásnál. A fő aggyal megbeszéli, hogy Smith kicsit több már, mint egy sima probléma. Majd bedrótozódik a Mátrixba még egyszer utoljára és egy nagyon filozofikus harc közepette legyőzi az eredendő gonoszt. És a végén a nagy megvilágosodás? Egy film mondanivalóját nehéz belesűríteni 10 s-be, és itt sem sikerül.

Valójában, ha csak önmagában néznénk a Mátrix – Forradalmakat, nem lenne rossz film. Sőt! Vannak benne nagyszerű jelenetek. Rögtön az elején a harc a Francia klubja előtt, vagy mikor Trinity egy pillanatra a felhők fölé emelkedik és megpillantja a Napot. Ezek jól fényképzettek, jól megrendezettek. De ez a film egy trilógia záró része. És nem is akármelyik trilógiáé. Ide válaszok kellenének, és az, hogy hű maradjon az előző részek szellemiségéhez. Nem az, hogy valami hollywoodi kommerszet lökjenek elénk. És pont ezért fáj annyira a Mátrix – Forradalmak. És ezért is kap csak 6/10-et.

The Matrix Revolutions
színes, magyarul beszélő, amerikai-ausztrál akciófilm, 129 perc, 2003
r: Andy Wachowski és Larry Wachowski

Még mindig az államat keresem, de lehetséges, hogy egy szinttel lejjebb is meg kéne néznem. És nem, nem a világegyetem szerencsés együttállásának köszönhető, hogy a Kick-Ass nagyon durván beüt. Amit a trailerben vállalt, vagyis, hogy két órát pörög, vicces lesz, véres lesz és piszokul látványos lesz – nos, ezeket mind betartotta, de talán túl is szárnyalta néhol.

Már tavaly lehetett tudni, hogy jön a film, és ennek örömére el is olvastam a képregényt. Már akkor arra jutottam, hogy ez vásznon sokkal jobban fog mutatni és nem is tévedtem. A Kick-Ass minden perce tömör gyönyör az akciófilmek szerelmeseinek.

A képregényhez képest valami értelmet csempésztek a történetbe, és a végét is Hollywood kompatibilissé tették. Lényegében néhány változtatáson kívül nem nyúltak bele a képregény történetfolyamába. Olyannyira hűségesek maradtak az eredeti műhöz, hogy teljes dialógusokat és beállításokat vettek át. Ebből is látszik, hogy minőségi alapanyaggal dolgozhattak, mert alig kellett hozzányúlni. Már a papíron is ott volt a potenciál, csak mozgásba kellett lendíteni.

Az alapanyag ütős, de vászonra álmodni csak megfelelő színészgárda segítségével lehet. Ahogy a film minden más része is, a casting is nagyszerűre sikeredett. Aaron Johnson, Nicolas Cage, Mark Strong mind-mind nagyon jó, de a showt mégis Chloe Moretz (aka Hit Girl) lopja el. A karakter zseniális, és erre rátesz egy lapáttal még Chloe is, így összességében a legjobb karakter az egész filmben. Vicces és halálos – durva párosítás. :)

Az élményt tovább fokozza a látvány. A film két órát pörög megállás nélkül, nincs üres járat, nincs lustulás - csak látványos akciójelenetek. Persze Hit Girl itt is aláz mindenkit, és Kick-Ass nem több, mint egy sidekick a saját filmjében. A trailerben megvillantott akciók itt is ugyanolyan frissek, valójában százszor is végig tudnánk nézni, ahogy Hit Girl végigzúz a szűk folyosón.

A Kick-Ass mégsem csak akciójelenetek laza füzére. Az "átvezető" jelenetek legalább annyira élvezetesek. Néha pár másodpercbe annyi iróniát sikerül belepréselni, mint más filmeknek két órába sem. Hogy csak egyet említsek: Hit Girl a portán húzza maga után a rózsaszín bőröndjét, tele fegyverrel a nagy leszámolás előtt. Ez tényleg csak a jéghegy csúcsa.

Az i-re a pontot végül a tökéletes soundtrack teszi fel. Utoljára ennyire ütős filmzenét talán a Tank Girlnél hallotam. Nem is tudom hova magasztalni a zenét. A soundtrack minden másodperce külön élmény. A zene együtt él a filmmel – hangulatilag, tempóban. Egyszerűen csak tökéletes. (Most is ez szól, természetesen.)

A Kick-Ass egyértelműen beváltja a hozzá fűzött reményeket. Nehéz, szinte lehetetlen lesz letaszítani az év legjobb szuperhős filmje pozíciójából. Matthew Vaughn megrendezte azt a Kick-Ass filmet, amire mindenki vágyott. Laza 9/10.

Kick-Ass
színes, feliratos, amerikai-angol akció-vígjáték, 117 perc, 2010
r: Matthew Vaughn

A romantikus komédiákat sokat gyalázzák a sablonosságuk és ötlettelenségük miatt. Igaz, ami igaz, megújulni nem képes. Mindig ugyanaz a formula, csak a helyszín és az arcok változnak, de ettől függetlenül néha mégis felcsillan a reménysugár, hogy igenis lehetséges még érdekes és újszerű romantikus filmet csinálni. No, ez nem az a film.

A Szökőhév (micsoda borzasztó magyar cím?!) sablonok egymásra pakolása. A jól bevált struktúrán mit sem változtat. Meglátja, utálja, megszereti, elveszti, visszaszerzi, örömbódottá. Tipikusan az a kategória, amit már láttunk, mielőtt valójába elkezdtük volna nézni a filmet.

Akkor mégis miért vettem elő? Azért, mert amikor az ember agyilag egy zokni szintjére süllyed már, mert kihasználta az összes kapacitását, akkor jól esik egy agyatlan, rózsaszín, vicces-romantikus maszlagot nézni.

Egészen meglepett a film, mert tucatdarab létére egészen vicces és szerethető. Írország nagyon zöld, még mindig és még mindig csodálatos. Az operatőrnek erőlködnie sem kellett és máris megvett kilóra. A poénok általában ülnek, annak ellenére, hogy nincs sok fantázia bennük. Ügyetlenségre, előítéletekre és kínos helyzetekre épít legfőképp, de sokszor mégis betalál. Az egészet még egy kellemes soundtrackkel is megfejelték, hogy teljes legyen az élmény.

Amy Adamsnek jól ez a szerep. Partnere Matthew Goode, akit nem látunk sokat mostanság. Valójában a Watchmen óta nem is tűnt fel. Néhány kínos pillanattól eltekintve, mindketten jól játszanak, bár a szerepeik nem követelnek hatalmas színészi kvalitást.

Egyszerű tucatfilm, de most mégis nagyon bejött. Lehet csak a filmhez körítésként fogyasztott sör az oka, vagy lehet, hogy mostanság ennyire elhasznált vagyok agyilag. Végül is mindegy. Szerzett másfél óra vigyorgást és jókedvet, ennyi pedig bőven elég egy ilyen film esetében. Tudom ajánlani ezt a filmet, ha éppen ti is valami könnyed gondolkodásmentes kikapcsolódásra vágytok. Ez persze még nem változtat azon, hogy a film csak 6/10, de nagyon szórakoztató 6/10. 

Leap Year
színes, amerikai romantikus vígjáték, 100 perc, 2010
r: Anand Tucker

Mikor két évvel ezelőtt, ugyanígy április végén kiléptem a moziteremből a Vasember első részének vetítéséről, azonnal ültem volna be a folytatásra, csak sajnos 2 évet kellett várni. Ma semmi ilyet nem tapasztaltam. Jon Favreau-tól és Robert Downey Jr.-tól azt vártuk, hogy egy jó, sőt nagyon jó képregényfilmet egy még jobbal fejeljenek meg. Ehelyett azt láttuk, hogyan kell egyszemélyes showt csinálni hatalmas zúzda helyett. De ennyire ne is rohanjunk előre. Kezdjük az elején.

Az első rész végén Tony Stark részéről volt egy nagy coming-out, mikor bevallotta, hogy ő a Vasember. Eltelik egy kevés idő, a világ stabilizálásából nem sokat látunk, viszont kedvenc multimilliárdosunk visszatért, mint a tékozló fiú. Közben valahol Oroszországban készülődik megint a gonosz, hogy kicsinyes bosszút álljon Starkon. Ismerős a történet? Nos, láttuk már párszor, de ez mégiscsak a Vasember.

A történet pont elég egy kegyetlen zúzdához. Nem is kellene több, elég ez az alibi. 100%-os megelégedettséggel hagynánk el a mozitermet, ha kapnánk robbanást, high-tech cuccokat, pár jó csajt és valami orbitálisan nagy csatát a végére. Ehelyett mi van? Nem sok sajnos. Kapunk egy egomán Tony Starkot (akit Robert Downey Jr. megint csak zseniálisan alakít), némi tépelődést a részéről, és a végén egy kis seggberugdosást.

Bizony, sajnos nem bántak túl bőkezűen az akciójelenetekkel, mindössze egyszer-kétszer fordul elő, hogy felmegy a pulzusszám és megemelkedik az adrenalin szint a vérünkben. Ami viszont ennél is nagyobb fájdalom, hogy abba a pár akciójelenetbe sem adtak bele mindent. A látvány, a koreográfia - mind-mind lehetne kidolgozottabb és nézőközpontúbb. Így elég fapados.

A látvány és az akció terén elszenvedett hiányosságokat egyéb területeken próbálja ledolgozni a film. Ott van rögtön a humorfaktor. Ezen a téren Downey Jr.-t kapjuk és ő be is váltja a hozzáfűzött reményeket. Vicces, pökhendi, fittyet hány a rendszerre, csúfolja a politikusokat. Folyamatosan adagolja poénokat és tényleg szerez néhány kellemes pillanatot, de nem ezért ültünk be a filmre.

Csaj fronton sincs probléma. Gwyneth Paltrow még mindig nagyon-nagyon jó Pepper Potts szerepére, és friss hús gyanánt megkapjuk még Scarlett Johanssont is. Szerintem lehetne nagyon badass is, és ez a vörös haj is jó volt, csak itt most nem sikerült. Igaz, egy semmilyen szereppel nehéz akármit is kezdeni. (Ráadásul ez a feszülős ruha sem olyan vészes – akármit is mondanak egyesek.) Bónusznak beköszön még Sam Rockwell is. Nem csalódunk benne sem. Jól hozza az idegesítő konkurencia szerepét.

Végül is mit is kaptunk a Vasember 2-től? Kevés akciót, nulla történetet, pár nagy nevet és velük együtt egy-két jó alakítást. És még? Ja, igen a zene. Majdnem elfelejtettem. A soundtrack tele van fülszaggató gitárriffekkel az AC/DC jóvoltából. A MOMban durván felcsavart hangerőn néha már a tűréshatárt súrolta, de valójában így jött ki a lényeg – megadta az alaphangulatot.

Szerencsére már az első részből is megismert Stark-féle műhely mit sem változott. Most is láthatjuk, amint pár nap (inkább óra) leforgása alatt valami hatalmas tákol össze és közben hologramokkal dobálózik. Ez mindig egy élmény. :)

Bármennyire is negatív a cikk hangulata a Vasember 2 nem rossz film. Nyári mozinak simán elmegy, lehet hozzá popcornt fogyasztani meg kólát szürcsölgetni. Erre való, az előd nyomdokaiba viszont nem tudott lépni. Egy kövér 6/10-et így is megérdemel.

Iron Man 2
színes, amerikai fantasztikus akciófilm, 124 perc, 2010
r: Jon Favreau