Francia sci-fi. Nincs sok belőle, így már alapból felkeltette az érdeklődésem. Ráadásul képregény-adaptáció, és egyedi látványvilágot is ígért. Élőszereplős film, animációval keverve, egy disztópikus jövőképpel, s mitológiával vegyítve.

A történet egyszerű, mint a kettes legó. Sajnos. Pedig jól indul, csak szétcsúsznak a szálak a rendező kezében. Horust az egyiptomi istent (aki mellesleg a Földet teremtette), halálra ítélik istentársai. Még egy kevés időt kap, mielőtt meghalna. Pontosan hét napot. Ezt az időt arra használja, hogy egy kék hajú, kéket könnyező lányt megkeressen New York utcáin. Ehhez emberi testre van szüksége. Választása Nikopolra esik.

Ezt a disztópikus világot, amiben a történet játszódik, próbálták takaréklángon tartani. Alig tudunk meg valamit. Nyelnénk az információt, hogy mitől lett ilyen, mi történt abban a majd száz évben, amit előre ugrunk a jelenünkhöz képest, de nem kapunk semmit. Közben felvetődnek logikai problémák is. Az utcákon, a bárokban embereken kívül furcsa lények is rohangálnak. Az utcán egy nagy kivetítőn egy nő arról beszél, hogy a Manhattan felett megjelent piramis miatt el kéne gondolkozni azon, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban. De közben már rég megy az idegenekkel együtt élés. Nem értünk semmit az egész világból, pedig szomjaznánk az információra. Furcsa úgy jövőt teremteni, hogy közben nem mondjuk el mit is teremtettünk.

A történet az elején olyan bonyolultnak tűnik, hogy csak kapkodjuk a fejünket, de később szétcsúszik. Az első pár percben szálak tömegét villantják fel. Egy politikai, egy nyomozós a rejtélyes gyilkosságokkal kapcsolatban, Jill története és persze Jill-Nikopol-Horus szála. Nem értem, minek ennyit felvezetni, ha egyszer csak az utolsó kerül ténylegesen kifejtésre. Olyan, mintha a rendező nem tudná, hogy mi akar és elveszett volna a forgatókönyv nyújtotta lehetőségekben. Így az egész összedől, mint egy kártyavár és a végére csak egy gyenge szerelmi történet marad, amit megkavartak egy kevés isteni beavatkozással.

A történet és a forgatókönyv tipikusan a sokat akar a szarka esete. Lehet pont a képregény-adaptáció mivolta miatt történt ez. A készítők túl nagy részt akartak felölelni, de kicsúszott a kezeik közül az irányítás.

Azon már meg sem lepődünk, hogy a szereplők motivációiról semmit nem tudunk meg. Vagy arról, hogy kik is ők valójában. Nikopolt 30 évre börtönbe zárják, és a város vezetője veszélyesnek tartja a következő megválasztása szempontjából. Ez is csak egy tény, egy szál, amit felvillantanak, de sosem kerül kifejtésre. Jill szintén ilyen. Vagy a pártfogója John. Nem tudunk róluk semmit. A sötétben tapogatózunk végig a film alatt. És amikor vége, csalódottan állunk fel a fotelből. Nem kaptunk semmit, csak üres vázat.

A látvány tényleg egyedi. Teljesen keveredik az animáció és az élőszereplős film. Az animáció grafikailag nincs csúcsra járatva. Még akkor sem, ha beleszámoljuk, hogy már 5 éves a film. Az akkori számítógépes játékok között a csúcs grafika köröket verne rá. Ez azért elég szomorú, mert ugye itt nem dinamikus a mozgás, lehetett volna szebbre is csinálni. Viszont a sminket dicsérni kell, különösen Jill esetében. A kényes részeket, így a várost és a lepukkant utcákat általában számítógépes grafikával oldották meg, így ezeken nincs mit dicsérni. Élettelenre sikeredtek.

A színészek teljesen elvesznek a szálak között. Nincs lehetőségük kibontakozni. Elmondják a rájuk osztott szöveget, de ennél többet nem tesznek hozzá a filmhez. Most kivételesen nem róhatjuk fel ezt nekik, mert nem tehetnek róla. A töketlen forgatókönyv nem engedi őket előtérbe. Másrészről pedig élőszereplő meglehetősen kevés tűnik fel. A főbb szereplők között (kivéve Jillt és Nikopolt) sok az animált. Így esély sincs a kifejező színészi játékra.

A történetben van potenciál. Vannak lehetőségek, s a rendező egyet sem használ ki. Marad egy gyengécske történet, nem túl jó megvalósítással és rengeteg sci-fi utalással, amit nem könnyű észrevenni és nagy filmes műveltséget igényel. Ez így nagyon kevés volt. Kár érte.

(Minél többet gondolkozom a filmen, annál több a megválaszolatlan kérdés...)

Musical, de közben '60-as évek, Amerika, vietnámi háború és Beatles. A musical nem az én műfajom általában, mert túl giccses, túl műanyag szagú. Kivételek mindig akadnak, és szerencsémre most pont megtaláltam ezt a kivételt.

A történet nagyon egyszerű. Egy liverpooli srác elmegy a nagy Amerikába, hogy felfedezze a világot és kitörjön a szürke hétköznapokból. Itt találkozik Max-szel és Lucy-val, akibe azonnal beleszeret. Szerelmüket beárnyékolja a vietnámi háború és a béketüntetések. Közben szól a rocknroll és tombol a szabad szerelem. :)

Érdekes, hogy a mézes-mázas szerelembe néhol be-betör a valóság. Egy snitt egy detroiti lázadásból, vagy a vietnámi háborúból. Később egyre kevesebb a máz és egyre több a valóság. Amikor Max bevonul és Lucy aktív résztvevője lesz a tüntetéseknek, már-már a Hair jut az eszünkbe, de aztán a tetőn énekelnek és újra egy mesében érezzük magunkat. A végén happyend és így lesz kerek.

A dalok nagy része a Beatlestől származik, csak egy kicsit áthangszerelték, és ezzel elérték, hogy tökéletesen illeszkedjen a film hangulatához, ami hol szárnyal, hol a mélybe süllyed. Ez a hangulati hullámzás párhuzamban van a film sebességével is. Néhol leül, már-már szenvedősen lassú lesz, néhol pedig pörög.

Főleg a táncos-énekről részeknél él nagyon a film. Ezek a jelenetek a legjobbak és nagy örömünkre rengeteg van belőlük. A dalok mellé klipszerű jelenetek is társulnak. Bármelyik kiemelhető lenne, mert mindegyik teljesen elvarázsol. Mikor épp a történetet mozdítják előre és már kezdjük unni a dolgot (már-már az órára is rápillantunk), akkor robban be egy ilyen ének és újra nyeregben érezzük magunkat, megint maximális fordulatszámon pörög a film.

A főszereplő srác (Jim Sturgess) nagyon ismerős volt. Aztán egyszer csak leesett, a 21-ben láttam már. De még mielőtt ott bénázott volna, az Across the Universben nyújtott egy nagyon kellemes alakítást és kiderült, hogy hangja is van a srácnak. Ez igaz a többi szereplőre is. Amellett, hogy jól játszanak, énekelni is tudnak. Kis szerepekre olyan nevek ugranak be, akikről először el sem hisszük, hogy tényleg ők. Salma Hayek, Joe Cocker, hogy tényleg csak néhányat említsek.

Töprengek már egy ideje, hogy mi legyen. Nagyon jó volt a film, bár néhol kicsit lassúcskára sikeredett, de az éneklős részek teljesen elvarázsolnak. Kizökkent a mindennapok rutinjából, üde színfolt. Azt hiszem, minden hibája ellenére is megérdemli a maximális pontszámot.

Idén is van Goldenblog. Jelentkeztem, de arra kérném a nagyérdemű olvasóközönséget, hogy két percet szánjanak rá, és jelöljék a blogot. (Szórakozás blogok kategória, természetesen.) Már az is elismerés lenne, ha bekerülnénk a zsűrizendő listába. Az esetleges helyezésre már gondolni sem merek. :)

Másrészről. Itt a nyár és a Half Pécs Squad sikerén felbuzdulva én is tagfelvételt hirdetek. Szóval, aki érez magában erőt és elhivatottságot, hogy a csapat tagja legyen, az egy bemutatkozó filmvéleményezéssel a filmdzsungel@gmail.com címen jelentkezzen.

Jelentem számomra vége a vizsgaidőszaknak, így elméletben mostantól rendes mennyiségű posztra lehet számítani.

Addig is kívánok minden vizsgázónak kitartást és persze mindenkinek jó olvasgatást! :)

Az első részt egy hete láthattam, nem nyűgözött le, nem érintett meg a Terminátor alapgondolatának lényege, de kíváncsivá tett. A hátralévő pár napot alig bírtam kivárni. Régen voltam már moziban, és van mit nézni a gépek és emberek harcán kívül is, de mégis első helyre ugrott a T4. A netszerte lesújtó kritikák ellenére, én még bizakodással tekintettem a filmre.

Rajongó nem lévén, mindössze egy látványos, robbanásokkal teli két órát vártam. Nem kellett a varázs, vagy az emberiség kipusztulásának nyomasztó tudata. Nem zavart nagyon, ha kimarad a Terminátor filmek egyik lényege: a létbizonytalanság. Tényleg csak akcióra szomjasan ültem be a MOM Park 1-es termébe.

Amit kaptam kicsit kettős. A film tényleg steril, nem alakul ki semmilyen hangulat. Ez persze nagyban köszönhető a rendezőnek. Az érzelmileg súlyosabb jelenetekkel nem is nagyon tudott mit kezdeni, de az akciójeleneteket nagyon jól dirigálta. A látványra nem nagyon lehet panasz. Robbanások, üldözések, lövöldözések. Minden, ami egy akciórajongónak kedves és szép. A CGI grafika is a helyén volt. Bár nem erre figyeltem külön, de nekem sehol sem lógott ki annyira, hogy zavaró legyen.

Az első részből egy az egyben átemelt jelentek és mondatok néhol nagyon kínosak voltak. Nem is értem milyen célzattal történtek ezek. Nosztalgia? Talán tisztelgés a nagy előd előtt? Nem tudom, de egy biztos: meglehetősen gáz volt. Én személy szerint valami újra vágytam és nem a régi újrafeldolgozására. A nagy harc a végén – kisebb változtatásokkal – az első rész végéről lett nyúlva. Ott nem volt rossz, és itt sem dőlt össze, mint egy kártyavár, de valami eredetivel jobban ki tudnék egyezni.

Talán a legnagyobb hibája a filmnek, hogy néhol már-már giccsbe hajlott. Csöpögött, mint egy nyálas romantikus film. Egy kemény, tökös akciófilmtől ezt nem várnánk, sőt talán követeljük, hogy az ilyesmit kerülje. A nagy harc utáni jelenetekben végig fulladozunk a nyálban egészen a stáblista elejéig. Nagy kár, nagyon nagy.

A színészekről nem szóltam, pedig talán kellene. Bale, hozta azt a tőle elvárt profizmust, ami alá nem adhatja, de részemről ez az egyik leggyengébb alakítása. Connor figuráját teljesen élettelenné tette, csak egy kiégett katona volt, akit a kötelességtudat hajt az emberiség fennmaradása érekében. Volt valamennyi személyes indíttatása is, de ez teljesen eltűnt a süllyesztőben.

Sam Worthington Bale-lel szemben hatalmasat alakít. Bár nem ezen volt a hangsúly, de belső vívódása egészen szemléletes lett. Abban a pár elkapott képkockába megpróbálta beleszorítani azt, amire egy teljes 2 órás filmet lehetne áldozni. Anton Yelchin már a Star Trekben is lehetőséget kapott, de itt még jobban megmutathatta magát. A Charlie Bartlettnél is mondtam, hogy érdemes lesz rá figyelmi és így is lett. Van tehetség a srácban. Reméljük, nem herdálja el.

(Terminátor univerzum szempontjából) laikusként, minimális elvárással és akcióra éhesen a film egy közepes. Steril, de látványos. Általában korrekt színészi alakításokkal, és csöpögős befejezéssel.

Idén került megrendezésre a 80 Ünnepi könyvhét és a 8. Gyermekkönyvnapok. A helyszín a Vörösmarty tér és környéke volt. Különböző műfajok, a drámán keresztül a gyermek könyveken át, a szórakoztató irodalomig képviseltették magukat, a kiadók standjain. Bárki aki vette a fáradtságot és a változó időjárás ellenére is kilátogatott a Vörösmarty térre, talált érdeklődési körének megfelelő olvasmányt. A mai könyv árak sem ijeszthették el a könyvek szerelmeseit, mivel a könyvhét kapcsán szinte minden standon jelentős árengedménnyel lehetett vásárolni.

Bár nem vagyok elkötelezett híve a közösségi portáloknak, kivételesen az iwiw üzenőfala éppen kapóra jött a napokban. "Ismerőseim" között megtalálható Hadházi László, akit a Showder Klub adásaiból ismerhet a közönség. Mivel nagy rajongója vagyok a Stand Up Comedy műfajának, ami szerencsére az utóbbi években teret hódított hazánkban is. És megszületett a gondolat, vonatra ültem és irány Budapest, s a Vörösmarty tér.

Volt egy olyan elképzelésem, hogy útközben a Deák tér felé megvásárolom a könyvet, amit szeretnék mindenki figyelmébe ajánlani. A Keletinél ért az első meglepetés, két könyvárúsnál is érdeklődtem a köny iránt, de csak bután néztek rám fogalmuk sem volt róla, mit is keresek. A Deák téri metró megállóban lévő könyvesbolt eladójának már volt valami csillogás a szemében ő sajnálkozva közölte: nem sikerült rendelnem belőle, talán holnapra kapok. Nem csüggedtem, bíztam benne hogy a kiadó standjánál szerencsém lesz. Így is történt.

Érezhető volt a hétvége, szép számmal voltak érdeklődők a téren. Tettem egy-két "tiszteletkört" megkeresvén a Glória kiadó pavilonját. A könyv "elkövetői", Hadházi László, Litkai Gergely és Pataki Balázs, már a helyszínen voltak. Ha valaki úgy gondolná, hogy ezek a kedves emberek lelépve a pódiumról, a magánéletben mások, hogy a színpadon csak egy karaktert alakítanak, akkor ezt most határozottan megcáfolnám. A humorista "urak" ugyanolyan kötetlenül, közvetlenül fogadták a hozzájuk lépő dedikálásra váró olvasókat. Nem hiába, illa berek, nádak, erek, a "sztendáposok" jó emberek! A társaságból egy ember, Kovács András Péter hiányzott de a szerzők azt mondták, ha várok egy kicsit hamarosan megérkezik. Bár ők biztosan nem várnának rá. :D. Időm volt bőven KAP-ra várakozva, körülnéztem más kiadóknál is. Megmosolyogtam a JLX kiadó standját, ahol szinte a teljes CSI: Helyszínelők sorozatot meg lehetett könyv alakban is vásárolni. 10-15 perc várakozás után megérkezett a "doktor úr" és az ő kézjegye is belekerült a könyvbe. Egy "miniszteri kézfogás" erejéig összeálltunk Hadházi Lacival is, ahogy ezt az alábbi fotó is igazolja.

A fennt említett könyv, de nevezhetjük nyugodtan albumnak: A föld 99 legkevésbé ismert csodája (Útikönyv otthonülő világutazóknak). Már a címből is ki lehet találni hogy a humoristák újabb "agymenésének" lehetünk szemtanúi. A kiadványban a négy földrészen kívül: Európa, Ázsia, Amerika, Afrika, szerepel még Antarktisz és kis hazánk különleges látnivalói is. Egy útikönyv nem lenne teljes képek nélkül. A könyvben szereplő grafikák szinte már a Monty Python sorozat stílusát idézi vissza.

Egy kis ízelítőnek, a teljesség igénye nélkül jöjjön egy kis válogatás azokból a látnivalókból amit feltétlenül meg kell tekintenie egy otthon ülő utazónak.

Ha Európában járunk:

A berchtesgandeni Goebbels anyósa bunker, A Vatikáni logisztikai központ, Ellenség betonvezeték Albániában.

Ha Ázsiába vezetne utunk: A világ legnagyonn egysejtűállatkertje, Tokió. A Gunbarkáni selymhernyó-keltető Afganisztán

Ha Amerikai az úticél: Fat Land (kövér testalkatúak vidámparkja) Louisiana, A Bolíviai fülzsírszobrok, Parlament El Corruptionban

Ha Afrika pampáira tévednénk: A G'djna'g'lkluhm'a'ng'ng'ih'ii-i vizeletírásos emlékek Csád

Ha Antarkiszi jégmezők vonzanak: Péter Cár Sarkkutató Művelődési ház

Abban az esetben hogy ha itthon szeretnénk kirándulni akkor feltétlenül keressük föl az alábbi helyeket: Úttörőerőmű a Mátrában, Kovács Ignácné, Aranka néni függőkertje a Benczúr utca 3.-ban.

dmi a Vörösmarty téren Hadházi Lászlóval