Nyugodj békében Bill!

Egy közhellyel indítanék. Milyen furcsa csavarokra is képes ez a fránya élet. Nemrégiben még a "nagy port" kavart Crank 2. kritikám kapcsán beszéltem David Carradine-ról, ahol is stílusosan egy japán jakuza félisten szerepében tettszelgett, aki közel a százhoz még mindíg kanos volt. :) Most pedig mi van? Kattintok egy bizonyos hírportálra, hogy jó szokásomhoz híven átnyálazzam a napi híreket, úgyis nyugodt napom volt estére jól felidegesítem magam. És mit látok? Az "öreg" halott. De nem is akárhogyan. Teljesen. De nem csak úgy simán fogta magát és elaludt, nem, Mr. Carradine megadta a módját. Egy függönyzsinórral a nyakán hívta magához a kaszást.

Nem szeretnék most mindenféle születési és statisztikai adatokkal előhozakodni, ezt mindenki megtalálja a megfelelő oldalakon ha kiváncsi rá. Nem akarom az egekig magasztalni David Carradine életét és munkásságát, ezt az elkövetkezendő napokban úgyis megteszik majd a szakemberek. Egyszerűen úgy éreztem illik néhány szót szólni egy emberről, egy színészről ha máskor nem is "legalább" akkor ha eltávozott közölünk. Bízom benne, hogy rajtam kívül másnak is okozott kellemes perceket David Carradine, aki még a hetvenen túl is tudott olyan "keményen" nézni hogy az embernek ökölbe szorult a s*egge.Az öngyilkosság mindíg felveti az emberben az értelmetlen halál kérdését, ilyenkor filozofálni kezd az ember hogy mi lett volna ha...milyen filmekben csillogtatja meg színészi képességeit mindenki Kwai Chang Caine mestere. Ezt már sajnos soha nem tudjuk meg.

John Arthur Carradine. RIP.

Unplugged koncert, Millenáris Teátrum 2009. Május 29.

A jelen írás "célszemélye" főleg az utóbbi viharos politikai helyzetben jelentősen megosztja a magyarországi underground hip-hop zene előadóit, és hallgatóit. Nem szándékozom politikai fejtegetésbe fogni, mivel tisztelem mindenki véleményét. FankaDeli már közel 15 éve jelen van a hazai "föld alatti mozgalomban" mondhatjuk nyugodt szívvel, hogy ő 26 évesen már kényelmesen hátra dőlhetne és élvezhetné a megérdemelt munka gyümölcsét, ami főleg erkölcsi győzelmekben bővelkedik inkább, mint anyagi javak terén. Távol álljon tőlem a részrehajlás, nem egyfajta emlékművet szeretnék itt állítani Ferinek, mivel vannak neki is olyan dolgai amik az én szemléletemnek is ellentmondanak. Pusztán az élményt szeretném visszaadni, bár nem lesz könnyű dolgom, mivel ezt mindenkinek át kell élni. 

Az esemény a Millenáris Teátrumban került megrendezésre. Nem lehet mondani, hogy nem volt meg a megfelelő "hírverése" a dolognak, mivel mind Fanka portálján, a Salátamagazinon, és mind a "jutyúbon" egy személyes videó üzenet formájában lett tájékoztatva a nagyérdemű. Ha kicsit belegondolunk a dologba, eltekintve a formától, kevés magyar "művésznek" nevezett emberke hívja meg "személyesen" a rajongókat egy koncertre. Ezt egy nagyon szimpatikus dolognak tartom. A másik pozitívum a jegyárak. Nem kellett senkinek sem mélyen a zsebébe nyúlnia, mivel elővételben egy jegy 2.000 ft, a koncert napján 2.500 (!) ft volt. Szerintem ez nem egy eget rengetően nagy összeg főleg azért, amit kaptunk érte. Annyi kritériuma volt az egésznek hogy helyek elfoglalása érkezési sorrendben történt. Este nyolc órás kezdés volt meghirdetve, tehát adva volt, hogy ha az ember időben érkezik, jó helyet talál magának.

Fél nyolckor érkeztem meg barátaimmal a helyszínre. Nyugodt barátias légkör fogadott a Millenárisban. A hostess hölgyek kedvesen invitáltak a terem felé. Kissé meglepődtem mivel ekkor még cirka negyed ház volt fél órával kezdés előtt, ezt keveselltem. Még így is sikerült az ötödik hatodik sorban helyet találnunk. A színpadi látványban nem volt semmi extra, szolid megvilágítás uralta a színpadot, háttér zenének pedig jófajta hip-hop muzsika szólt, nem bömbölve, nyugodtan lehetett még beszélgetni várva a kezdésre.

Fél kilenckor meg is jöttek az este "főszereplői". Feri teljesen közvetlenül már-már "emberien" kommunikált a közönséggel, nyoma sem volt az "én vagyok a valaki" érzésnek. Büszkén mesélte felmutatva egy kulcscsomót, hogy 15 év alatt amióta színpadon áll most kapott először öltözőt. Bizony, ilyen apró dolgoknak is lehet nagyon örülni. Rövid bevezető után belecsaptak a srácok a "lecsóba", és ne felejtkezzünk meg a két aranytorkú vokalista lányról sem. Nem kell Megasztárnak lenni manapság ahhoz, hogy valakinek hangja legyen.

Sorban jöttek egymás után a már szinte "slágernek" számító FankaDeli számok. Az est egyetlen vendége Moór Bernadett volt. Lehet, így a név nem mond semmit, de ha valaki még emlékszik Kozsó "mester" fénykorában létrehozott bandáira, volt egy lány zenekar, akik Bestiák néven futottak. Közülük egyik leányzó, aki frappánsan a Bedy névre hallgatott, ő Moór Bernadett. Nagyon-nagyon kellemes csalódás volt,, mivel a hölgynek igenis van hangja, és egy olyan bluesnak lehettünk szem és fültanúi, hogy mindenki csak kereste az állát a széksorok között. A számok között Feri felkonfjai színesítették a műsort.

Ahogy közeledett a koncert vége, egyre jobban oldódtak az emberek. Vicces dolog volt a ráadás megszavaztatása a közönséggel. És természetesen az utolsó percekben elszabadult a pokol. Az emberek már a színpad előtt állva tapsoltak Ferinek, és nem lehetett kivédeni, hogy a végkifejletnél már kb 20 ember volt a színpadon, Feri nem kis meglepetésére.

Mindenképpen szót érdemel a zenekar, mivel a jazz és a hip-hop, ha távolról is, de rokonságban állnak egymással. Fiatal, dinamikus és mondhatom "vérprofi" zenekar állt Fanka mögött. Nagyon komoly, minőségi, olyan igazi füstös jazz alapokra helyezték a számokat. Valódi hamisítatlan örömzenélésnek lehettünk tanúi. Le a kalappal, mindenképpen tiszteletet érdemel.

Végezetül csak annyit tennék hozzá, tudva azt, hogy hazánkban ez a műfaj rétegzenének számít, és sajnálatosan nincs is semmi jel, hogy ez a helyzet változna jövőben. Viszont amíg vannak olyan emberek, akik hisznek ennek a zenének az itthoni létjogosultságában, és tesznek is érte, addig van fény az alagút végén. 

Egy újabb klasszikus pótlása, és épp időben, mert alig egy hét múlva már az új filmet nézhetjük egy hűs mozi teremben. Filmes műveltség terén kikerülhetetlen alkotásról van szó, így már épp ideje volt. Mint klasszikus film, meglehetősen magas elvárások elé állítottam. Megfelelni csak részben tudott, de még így simán maga mögé utasít jó néhány mai szuperprodukciót.

A történet végtelenül egyszerű, csupán alibi az egymás után következő akciójelenetek összefűzésére. A jövőben mindent uraló és az emberiség kipusztítására törekvő Skynet visszaküldi egyik cyborgját, hogy rendet tegyen a múltban, s elsimítsa a jövőt. A még meg nem született John Connor anyját kell megölnie. Az ellenállók is visszaküldi Kyle Reese-t, hogy megvédje az ellenállók leendő vezetőjének anyját és ezzel életben tartsa az ellenállást.

Az én történetmesélésem bő lére eresztett, szemben a szövegkönyvvel. Meglepően keveset beszélnek benne. Az első percekben (talán több is, mint 10) szinte csak egy-egy mondat hangzik el. Mindent az akciónak rendeltek alá.

Ebben, a legendaindító részben a sci-fi (és a hozzá tartozó filozófia) szinte meg sem jelenik. A cyborg és az időutazás csak érdekes plusz, az amúgy teljesen kommersz macska-egér akciófilmben. Nincs nagyon izgalom (itt persze azért elgondolkodtam egy percre, hátha csak mára túl magasra szökött az ingerküszöb és ezért nincs), előre tudható szinte az összes mozzanat.

Kérdezhetjük, hogy akkor miért is időtálló. Először is Swarci miatt, aztán még a mondakör miatt is, amit teremtett. Schwarzenegger volt a tökéletes választás a terminátor szerepére. Bár egy kavicsba is több érzelem szorul néhanapján, de ide pont ez kellett. Egy izomkolosszus, akiről könnyű elhinni, hogy kvázi egy tankként funkcionál és megállíthatatlan, s tényleg az. Nem kérdez, csak lő, a lőszer sosem fogy el és tényleg csak szökő évente kell tárat cserélni.

Az üldözött Sarah Connor szerepében Linda Hamilton. Kifogásunk nem lehet, a '80-as évek jó csaj kategóriáját teljesen kielégíti. Van még nekünk Michael Biehn Reese szerepében. Ő is jó, bár nem sokat kell hozzátennie a lövöldözéshez és a fájdalmasan nézéshez. Igazából az egész filmre jellemző, – már csak kőkemény akciófilm mivoltából adódóan is – hogy színészek háttérbe szorulnak.

Az effekteken ma már lehet mosolyogni, de amúgy teljesen élvezhetőek. A végén, mikor a terminátor igazi (fémes) valója megmutatkozik, ott volt csak zavaró a nagyon gyenge effekt. A jövőben játszódó jeleneteket pedig csak dicsérni tudom. A hangulat nagyon átjött azon a pár képkockán.

Már csak a zene maradt és James Cameron. A zene elektronikus, és illik is sokszor a filmhez, de nagyon szokatlan a fülnek. Bár egy világban, ahol a disco Technoir, ott ez a "gépi" zene teljesen elfogadható.

James Cameron itt, mint rendező semmi hűdeextrát nem tett hozzá. A '80-as években minden akciófilmet valahogy így rendeztek. Talán a második részben kiderül, hogy mitől is akkora zseni ez a csávó.

Összességében nem rossz, sőt már simán jónak mondható, amit a film nyújt, de remélem a megérdemelt hírnevéért megdolgozik majd a második részben. Hamarosan folytatás!

...avagy talán mégis de nem 

Figyelemmel kisérve az év folytatásokban bővelkedő kínálatát, egy újabb mozi kerül előtérbe, aminek címe után a magyar frappáns címfordító szakmunkások nemes egyszerűséggel oda biggyesztettek egy kettest. Az 2006-os Éjszaka a múzeumban sikere után szinte már "természetes" volt, hogy előbb-utóbb megkapjuk a folytatást. Valójában nem is a történet, hanem maga az elképzelés és a megvalósítás hozott egy kis színt a családi vígjátékok palettájára.

Jó néhány esztendő eltelt azóta, hogy Larry Davey (Ben Stiller) elhagyta a New York-i Természettudományi Múzeum falait, levéve egyenruháját, megvalósította álmait. Napjainkban már, mint sikeres "tele-shopos" vállalkozó éli életét. Egy napon betéved kedvenc múzeumába, ahol meglepetten veszi észre hogy bizony az ódon falak között is a változás, a fejlődés szele fújdogál. A múzeumot felújítják, komoly változásokat eszközölnek, haladnak a korral. Amíg a munkálatok tartanak, a tárgyak egy részét a Washingtoni Smithsonian múzeumba szállítják. Ami nem is lenne akkora gond, de a rafinált kis csuklyás majom ellopja azt a bizonyos egyiptomi táblát ami minden baj okozója. Ráadásul a Smithsonian falai között található kiállítva Kah Mun Rah (Hank Azaria) a vérszomjas fáraó, aki már alig várja hogy visszatérjen az élők sorába és hatalomra törjön. Mint minden világhódító tervben itt is akadnak segítők Rettegett Iván (Christopher Guest), a kisnövésű de annál nagyobb francia hadvezér Napoleon (Alain Chabat), és talán az egyik legnagyobb név a szervezett bűnözés, a maffia történetében, Al Capone (Jon Bernthal) személyében. Természetesen Larry nem hagyja ezt annyiban, elutazik Washingtonba hogy ismét eltöltsön egy éjszakát a múzeumban. 

Vegyes érzelmeim vannak a filmmel kapcsolatban. A bevált receptet használják ugyan úgy mint az első részben, néhány új szereplővel megspékelve. Nem merném teljes határozotsággal kijelenteni hogy az Éjszaka a Múzeumban 2. egy szórakoztató mozi lenne. Mert példának okáért egy Stan Up Comedy műsor szórakoztató, erre a filmre talán a megmosolyogtató vagy az "aranyos" jelző illene. Valójában nem is a történeten van a hangsúly. Az egész filmet a látvány világ teszi eladhatóvá. Azok a különleges effektusok amivel életre keltik a múzeum "lakóit", ezért szerethető a film. Tény hogy a családi vígjáték kategória minden kritériumának megfelel de valahogy nem hagy különösebb nyomot az emberben.

Ben Stiller és a jó öreg Robin Williams (Teddy Roosevelt) hozzák a tőlük elvárható szokásos színvonalat, minden megeröltetés nélkül alakítják a rájuk szabott karaktert. Amy Adams (Amelia Earhart) ha így folytatja soha az életben nem fog kikerülni a "cuki-muki" lány szerepkörből. Kérdés hogy ez a művésznőnek mennyire pozitív de alakítása messze jár a hitelestől. Hank Azaria (Kah Mun Rah) Hollywood egyik legnagyobb kakukktojása. A legtökéletesebb példa rá, hogy valóban, Amerika a lehetőségek hazája. Ahol még egy beszédhibás színész is futhat be nagy karriert. A készítők igyekeztek biztosra menni és a "tuti befutó" szereplőket mentették át az első részből. Gondolok itt Owen Wilsonra (Jedediah), Steve Coganre (Octavius). Az apró slussz-poénokból kiragadnék egyet mert érzésem szerint ez már súrolja az extrém kategóriát. A világuralomból mint említettem sokan kivennék a részüket a jelentkezők között ott találhatjuk a Szezám utcából a "kuka-szörnyet" és a sötét oldal urát Darth Vadert is. :D Végszóként csak annyi hogy az Éjszaka a Múzeumban 2. olyan mint egy jó minőségű konyak.

Az utóbbi időben észrevehettétek, hogy hanyagoltam a számszerű értékelését a filmeknek. Inkább ráhagytam az olvasóra, hogy a leírtak alapján alkosson egy számot, ha kedve tartja. Ezen most újra változtatok és újra feltalálom az értékelést (részemről mindenképp). Dmi kolléga eddig is lelkesen osztogatta pontokat, és nemegyszer érezhettük nagyon bőkezűnek. Ezt nem rónám fel neki, mert semmi jogom hozzá - az értékelés teljesen szubjektív.

Viszont úgy gondolom, hogy jó lenne egységesíteni kicsit. Ne kelljen az olvasónak átgondolni vagy esetleg átértelmezni a pontszámot igazodva az egyes szerzőkhöz. Egy közérthető, könnyen értelmezető és minden igényt kielégítő pontozást szerettem volna bevezetni.

Ennek az lett a vége, hogy a sokszor túl tágnak (néha pedig szűknek) tűnő 10-es skálát egy 5-ösre cseréltem. Így teret hagyva az olvasói képzelőerőnek, de közben elég eszközt biztosítva a szerző számára. 5 fokozat, de tényleg csak 1,2,3,4,5, nincsenek köztes értékek, nincsenek felek meg 4/5-ök meg semmi ilyen. Letisztult, egyszerű, minimalista. Pont olyan, mint amilyennek szeretném, hogy legyen.

Az öt fokozaton nem is agyalnék sokat, már megtették előttem és én most csak learatnám más szellemi gyümölcsét. A kritikus tömegről (mellesleg az egyik legjobb filmes adatbázis; magyar nyelven biztos) nyúltam az értékelés ideológiai hátterét. Szóval az értékelések a következők:

- nézhetetlen

- rossz

- oké

- jó

- zseniális

Ezek inkább inkább szubjektív kategóriák (65:35 arányban, mondjuk), mintsem objektívek. Ennek megfelelően az "élményfaktor" teszi ki a nagyobb részét, s nem a szakmai rész (már ha erre képes lennék).

Mint láthatjátok mi is áttérünk az ilyen kis képecskékkel való értékelésre. A dizájn még változhat, de a koncepció már véglegesnek mondható. Megjegyzéseket, építő kritikákat kommentbe várok. :)