Reszkess Los Angeles!!! Jason Statham a kib*szott házban!!!! 

Egy olyan moziról lesz most szó ebben a néhány sorban, amit kétségkívül már az egész világ lélegzet visszafojtva vár. A finoman adagolt hírek, hosszabb-rövidebb trailerek után, 2009. április 17.-én megérkezett az amerikai mozikba a Crank: High Voltage. Itthon még sajnos várnunk kell a bemutatóra július 2-ig, de addig is, amíg tart a visszaszámlálás, jöjjön egy kis "mézes madzag". A Lionsgate stúdió ismét nem hazudtolta meg méltán kiemelkedő hírnevét. Kezdve a My Bloody Valentine 3D-vel, utána a Fűrész ötödik részének bemutatásával, és egy kis kirándulás a képregény adaptációk világába, a Spirit - A sikító várossal. Diadalmenetének következő állomása, a 2006-ban bemutatott Crank - Felpörögve második része.

A történet közvetlenül az első rész utolsó pillanatától folytatódik. Chev Chelios (Jason "The Transporter" Statham) helikopteres "sétarepülése" csúnya véget ért, de rögtön jött a segítség. Az idő múltával arra eszmél, hogy komoly egészségügyi problémával küzd. Nem olyan ember hírében áll kinek nincs helyén a szíve, de erre sajnos rácáfolnak a tények. Chev szíve valóban nincs a mellkasában, viszont helyette egy olyan szerkezetet építettek a testébe, amit folyamatosan elektromos impulzusokkal kell táplálnia, ha élni akar. Emberünk nem adja fel, ragaszkodik ahhoz, ami az övé, és beindul az őrült, féktelen, mindent elsöprő ámokfutás LA utcáin. Nincs könnyű dolga, mert küldetésének útjába, nem csak a folyamatos áramellátás, hanem az életére törő bosszúszomjas mexikói bandavezér El Huron (Clifton Collins Jr.) és a kínai szervezett bűnözés, a Triádok is komoly akadályt gördítenek. 

In medias res kezdéssel indul be a film. Már az első pillanattól kezdve, a székbe döngöli a nézőt az akció. Egy őrülten tekergődző hullámvasúthoz lehetne hasonlítani a cselekmény menetét. Bár a magyar nyelvnél nincs szebb, engedtessék meg egy angol szó használata, ami önmagában kifejezi az egész film stílusát: DIRTY. Tökéletes operatőri munka, videó klippeket megszégyenítő vágások sorozata követi egymást. Abszurd, főleg a fekete humor jegyeit felvonultató poénok, beteges gondolkodású karakterek dominálnak. Extrém helyzetek (lásd nyilvános szex az első részben, a kínai negyedben, itt sem maradhat el, de rátettek egy lapáttal, a már pornográf stílusba hajló "együttlétet" a Hollywood Park-i lóversenypályán "élvezhetik" a szereplők, a nézők nem kis megelégedettségére.

A szereplőket tekintve, a következő jelzőt hangsúlyozom pozitív értelemben használva: hölgyeim és uraim - Jason Statham egy állat. Senki és semmi sem szent, mint egy bika, kinek szeme előtt meglengetik a vörös posztót, úgy darálja le Los Angeles utcáit, és mindenkit aki az útjába áll. Egy folytatásban adja magáta helyzet, hogy néhány fontosabb karakter is feltűnik. Itt van Eve (Amy Smart) Chev barátnője, aki bánatában, hogy kedvese meghalt, a sztriptíz iparban kamatoztatja képességeit. Chelios segítségére van még Doc Miles (Dwight Yoakar) a bukott szívsebész, aki telefonon keresztül irányítja a főhőst, emellett az utcalányok világa sem áll távol tőle.

Néhány "sztárvendég" is megmutatja magát, igaz csak pár pillanat erejéig. Találkozhatunk Chester Benningtonnal, A Linkin Park zenekar frontemberével, Geri Halliwell is feltünik Karen Chelios, Chev anyjának szerepében. Az egyik legnagyobb fricska, David Carradine szerepeltetése, Poon Dong a már közel száz éves, istenként tisztelt, de még mindig "fickós" Triád vezér szerepében.

A film Amerika sötét oldalára kalauzol. Görbe tükröt tartva az emberekben kialakult nagy amerikai álomról, az utcai bandákon keresztül, egészen a rendőri brutalitásig. Nem is jellemezhetné jobban a cinizmust, mint az hogy Chev a film utolsó kockáin felénk fordulva, tele agresszióval mutatja felénk kinyújtott középső újját, ezzel mindent elmondva. A Crank 2 ha Oscar-díjat nem is, de a legmocskosabb szájú mozifilm díját már most elnyerte. Nem pontos statisztikai adat, de a filmben kb. 106-szor hangzik el az a bizonyos "f*ck" szócska. 

Lehetne kukacoskodni, játszani a komoly "szakértőt" miszerint: "ááá ez nagy kamu", "ezt senki sem élné túl". De kérnék mindenkit ne tegyük, engedjük, hogy magával sodorjon a film. 96 perc erejéig dobjuk sutba a realitás érzékünket. A Crank 2 alkotói és szereplői pusztán csak szórakoztatni szeretnének, és ez maximálisan sikerül is nekik. Ahogy a régi dal mondja: "Hallod-e Rozika te? Gyerünk a moziba be. Tudok egy olyan mozit, hogy valami csuda." Én is tudok egy ilyen mozit. Július 2. Crank 2 - Magasfeszültség.

Legyen ön is részese a pörgésnek!!!

10/10

Amerika VS. Gazdasági válság

A 2009-es év nagy blockbusterei között elszórva vagy megfogyva bár, de törve nem, itt-ott találhatunk gyöngyszemeket, amelyek nem a látvány világukkal hódítanak, inkább a néző agyát kérik fel egy izgalmas elme-bajnokságra. A véleményezés tárgyává tett film, a Duplicity remek példának szolgál arra, hogy minimális befektetéssel, nem spórolva persze a nagy nevekkel, szórakoztató mozit lehet készíteni.

Ray Koval (Clive Owen) volt MI6 (Brit titkosszolgálat) ügynök, felhagyva az erkölcsi elismerés jutalmát, és inkább a pénzt választva, tagja lesz egy Equipkrom nevű multinacionális cég biztonsági csoportjának. A multi vállalathosszú ideje rivalizál a Burkett & Randle mammut céggel, hogy biztosra menjenek, beépítik a B&R-hez Claire Stenwick (Julia "Pretty woman" Roberts) ex-CIA ügynököt. A "tégla" tudomást szerez egy új, forradalmi termék létrehozásáról. Ray és Claire múltja közös, ami ebben a helyzetben különösen problémás, mivel elvileg "ellentétes" oldalon állnak. Konspiráció, összeesküvés elméletek, nem tudni ki kinek higgyen.

Nos, kellemes meglepetés a film. Talán a James Bondi idők óta nem volt olyan alkotás, ami ennyire visszanyúlna a jó öreg "fapados" kém-módszerekhez. Nincs szükség műholdas megfigyelésre, éjjel látó szemüvegre, bőven elég néhány mobil telefon, poloska, vagy egy ügyesen megbütykölt fénymásoló a megfelelő helyen. Folyamatosan ész játékra épül a film, mellőzve a történet ellaposodását, mindig ébren tartja a néző érdeklődését. A történetfolyam két szálon pereg. Betekintést nyerhetünk a gazdasági válság ellenére is virágzó két ipari nagyhatalom harcába. Az elsőség elnyerése minden áron, bármely eszköz megengedett. A másik fél eltiprása a pénzközpontú Amerikában. Cselszövések tömkelege.

A másik szál kissé "emberibb", a szemünk előtt bontakozik ki Ray és Claire az ipari kémkedés legújabb Mr. és Mrs. Smith párosa. Köztük folyamatosan zajlik a se veled se nélküled típusú macska-egér játék, és mivel nem ma kezdték a szakmát, minden trükköt és cselt bevetnek egymás ellen a küldetésük során. mégis vannak dolgok, amiknek nem lehet ellenállni, előbb-utóbb a szerelmi szál is felüti fejét. Egyszóval, mindenki teszi a dolgát, sütögeti megbízója, és természetesen a saját pecsenyéjét.

Az alakítások tekintetében, Julia Roberts és Clive Owen hozza a papírformát. A tőlük megszokott minőségű színészi játékot kapjuk. Ami jóleső dolog, hogy a méltatlanul az "örök mellékszereplő" Paul Giamatti végre nagyobb szerephez jut, Dick Garsik az Equipkrom, kissé hatalomittas, már-már diktátori titulusban tetszelgő vezetőjeként. A Spíler című film után szinte már régi ismerősként köszön vissza, itt már jóval több hajjal, Tom Wilkinson, Howard Tully, a rivális Burkett&Randle dörzsölt vezetőjének szerepében.

A film zeneileg is el lett találva, köszönhető ez James Newton Howard munkájának. Már az mozi elején felcsendülő zene, ami kicsit olyan mint ha egy Bond film alapdallamába csempésztek volna néhány taktust a San Francisco utcáin című sorozat ritmusaiból. Ha valaki a sok, dirr-durr, csitt-csatt, film után egy "halkabb", de kétségkívül izgalmas fordulatokkal teli thrillerre vágyik, akkor a Kettős játék egy jó választás. 10/8

Az eredettörténetek nagyon népszerűek manapság. Egyre-másra jönnek és elárasztják a mozit. Hol jobbak, hol kevésbé. Mostani inkább a második kategóriát erősíti. Pedig lehetett volna jó is. Nem kellett volna sokat hozzátenni, csak mondjuk megkétszerezni (vagy inkább háromszorozni) az akciójelenetek számát.

Farkas születése történetileg nagyon közepes, már-már gyengébe hajló. Egy újabb sablont húztak elő a sokból és nem tettek hozzá semmi újat. Az emberséges gyilkológépet a bosszúszomjára alapozva újra belerángatják a dolgok sűrűjébe, de persze közben félrecsúszik valami és az amerikai hadsereg a szuperfegyver helyett egy újabb hatalmas ellenséget szerez.

A film minden erőlködése ellenére is csalódottságot éreztem, mikor egymás után pörögtek a nevek a vásznon. Csak ültem és szóhoz sem jutottam, s sajnos nem a csodálkozástól. Azzal a kevés tudásommal, amivel az X-Men univerzumról rendelkezem, és tudván, hogy Farkas meglehetősen agresszív természet, egy akciódús adrenalin bombára számítottam. És ez volt az, ahol nagyot hibáztam. Már egy órája pörögtek a képek, amikor az első jelentősebb akciójelenetre sor került. Az akcióbeli hiányosságon nem tudom magam túltenni.

De most egy percre tekintsünk el a csalódottságomtól és az akciók hiányától és vizsgáljuk csupaszon a filmet. A karakterek harmat gyengék. A főgonosz motivációit nemhogy nem értjük, de egyáltalán semmilyet sem fedezünk fel. Valamiért (talán túlzott patriotizmus) egyszerre akarja megalkotni a tökéletes fegyvert Amerika számára és egyúttal leszámolni a mutánsokkal. Ami persze alapból paradox, mert a tökéletes fegyvert egy mutánsként képzeli el.

Igazából motiváció terén Farkas kivételével egyik szereplőt sem értjük. Victor gyilkol, mert az állati éne ezt kívánja? Furcsa. Mindenesetre a színészi alakítások általánosságban rendben voltak. Hugh Jackman, mint mindig most is hozta azt a minimumot, amivel már elszórakoztatja a közönséget. Az egyetlen tényleg gyenge láncszem Lynn Collins (Kayla, Logan szeretője) volt. A lehetetlenül kék szemén kívül szinte semmit sem tudott felmutatni.

A főgonosz olyan szempontból is érdekes, hogy face-to-face nem küzd meg hősünkkel. Helyette az általa készített szörnyet küldi vadászatra. Nem szeretem a gyáva főgonoszokat... Ryan Reynolds először Wade-ként, majd Deadpoolként mutat be látványos mozdulatsort. Talán a két leglátványosabb jelenet fűződik a nevéhez.

Ha már a látványhoz keveredtem, akkor gyorsan ezzel is végezzünk! Ami volt az nem volt rossz, de jóval több is belefért volna. A ketrecek között végigrohanós és mindenkit kiszabadítós jelenet már-már a borzalom határait súrolta. Egyfajta kettősség volt megfigyelhető, néhol elégedettek voltunk, néhol a fejünket fogtuk. És a mennyiségi hiány, csak az ne lett volna!

A legvégére minden szálat elvarrtak. Nem maradt egyetlen kérdés sem nyitva. Kicsit hasonló eset áll fenn, mint a Csillagok háborúja III. részénél. Meg kellett felelni a már eddig elkészült történeteknek és ki kellett tölteni a lyukakat. Ezt teljesítették is, csak így az izgalom és feszültség szűnt meg. Képtelenek voltak érdekfeszítően előadni a semmit, pedig Hollywood pont erről szólna…

A nyár első blockbustere messze nem akkora durranás, mint vártuk. Tavaly ilyenkor már mindenki a Vasember felett örömködött, idén ez nem adatik meg, azt hiszem. Csak remélem, hogy jövő héten ilyenkor már egy jó Star Trek élmény büszke tulajdonosa leszek.

...avagy kámeeeee há' méééé kellett ezt megcsinálni????

Mondhatjuk, hogy a világ egyik legismertebb és legnépszerűbb anime sorozata a Dragonball. Alkotója, Akira Toriyama, aki 1986-ban kezdte megismertetni a világgal Son Goku a későbbiekben legyőzhetetlen harcos történetét. A rajzfilm sorozat hihetetlen népszerűségre tett szert, ennek hatására elkészül 1989-ben a Dragonball Z, és ezt követi egy kis kihagyással hét évvel később a Dragonball GT széria. Annak idején kis hazánkat is elérte a Dragonball láz az egyik kereskedelmi csatorna sgítségével. Attól kezdve minden kiskölyök Son Goku akart lenni, és nem egy játszótéren felhangzott a már kultikussá váló "káme-háme"kiáltás.

Ahogyan aztán az esetek nagy részében történni szokott, mint minden sikeres sorozatra, képregényre, vagy számítógépes játékra, lecsapott a nagy amerikai mozi ipar, és beindult a pénzgyártó gépezet. Sajnos a Dragonball esetében is. Néhány szó a történetről és annál több a kivitelezésről.

Minden tiszteletem az alkotóknak, de mielőtt leromboltak volna emberek ezreiben egy évek óta élő illúziót, ki kellett volna nyitni egy képzeletbeli könyvet. Aminek címe: Képregényekből, játékokból készűlt élőszereplős filmek elcs*szett változatai. Ha létezne ilyen könyv, valószínűleg nagy hasznát vennék a filmkészítők, és nem követnének el ilyen meddő próbálkozásokat mint jelen esetben. Nem kell mindent amerikanizálni. Ami nem megy azt miért kell erőltetni????

A Dragonball Evolúció az első, 1986-os kezdőszéria történetét próbálja feldolgozni. De! Az kevés, ha a szereplőket ugyanúgy hívják mint a rajzfilmben, és ugyanolyan a hajuk (hellyel-közzel), ezzel még közel sem jutunk közelebb a Dragonball világához. A (Son)Goku-t alakító Justin Chatwinen úgy áll a már "védjegynek" tekinthető narancssárga harci ruha, mint "tehénen a gatya". Vagy ott van Bulma, a nagyszájú high-tech zseni cica, aki mindössze annyira hiteles, hogy kitalálta a sárkány-radart. Megismerhetjük a "zsivány vállalkozót" Yancha (Joon Park) személyében, szándékosan nem az alakítás kifejezést használom. Egyetlen egy ember van aki valamit is letesz az asztalra alakítás terén. Ő pedig nem más, mint a Roshi mestert alakító Chow-Yun Fat. Az ismert akció-sztár itt megcsillogtatja komikusi képességeit. Remekül hozza, az enyhén szólva nem 100-as, kissé perverz nagymester figuráját.

Ami még említést érdemel, az a harci jelenetek kidolgozása. Érezhető, hogy a háttérben sokat próbált, gyakorlott harcművészeti stáb áll. Ezzel nincs hiba. Látvány? Az is van kérem itt-ott, nem panaszkodhat a néző, hogy a film tele lenne rakva speciális effektusok tömegével. Nem nyújtották hosszúra a filmet, ami egy óra tizenhárom percbe belefér az a helyére is kerül. Ha esetleg a többi "művész" is megerőltette volna magát, még egy jó kis akció-mozi is kerekedhetett volna belőle. Nagy jóindulattal, ha már a többi filmre az összes jegy elkelt, érdemes beülni, mert mire elkezdenénk unni már vége is. 10/2

Végre egy sorozat, ami mer lépni, mer változtatni. Már nagyon régóta messze kerülöm a tini-sorozatokat, mert valójában mindegyik ugyanaz. A szereplők műanyag kirakatbábúk és mindig ugyanolyan archetípusokat formáznak meg. Nincs változatosság. Erre tessék, jön egy sorozat, ami minden előítéletünket ledöntve tör utat a szívünkhöz. Újító, friss, de ami a legfontosabb – szórakoztató.

Nagyon rövid kis sorozatról van szó, mert bár 3 évadot megért már, még mindig kevesebb, mint 30 része van csak. Eddig még csak az első évadot láttam, szóval egyelőre most erről tudok érdemben értekezni.

Pár angliai fiatal napjainak válhatunk részévé, ha a sorozaton keresztül nyomon követjük a mindennapjaikat. Ez most nagyon tévéújságból kivágott szövegnek hangzik, de a történet tényleg csak ennyi: néhány fiatal mindennapjai. Bár európai, mégis kicsit távolabb áll tőlünk (persze még így is közelebb, mintha amerikaiakról szólna), de ez nem jelenti, hogy ne tudnánk maximálisan élvezni a látottakat.

A legnagyobb erőssége a sorozatnak az életszerűség. Olyannak mutatja a fiatalok világát amilyen.  Nem szépíti, vagy nem helyezi életidegen környezetbe (pl. valami dúsgazdag kaliforniai gimnázium), csupán azt mutatja, amit tényleg ott van. A problémákat, a küzdést, de persze az örömöt és boldogságot is.

Nehéz olyan történetmesélő sorozatot forgatni, ami hosszútávon is könnyedén leköti a nézőt. Itt ezzel nem is próbálkoznak. Persze a háttérben történnek az események, de mégis a jellemekre, emberekre, s főleg az emberi kapcsolatokra koncentrálnak. Sőt, az egy nagy történet helyett inkább az epizodikusság felé fordulnak. Minden rész egy-egy szereplőt mutat be közelebbről.  Az első évad végére kicsit úgy érezzük, mintha már ezer éve ismernénk az összes főszereplőt.

A főbb karakterek a kicsit problémásabb fajtából kerülnek ki. Különben is mi nézni való van unalmas életeken? Akár egyetlen epizódon belül is teljesen átértékelhetünk szereplőket. Akiről azt hittük, hogy egy jótét lélek, kiderül, hogy maga megtestesült gonosz. Akire pedig szánalommal vegyes sajnálkozással néztünk, hirtelen előlép a csupaszív szereplővé. Ilyen pálfordulások előfordulnak, de közben a lassú jellemfejlődés is jelen van. És ami a legjobb, hogy a szereplők sosem állapodnak meg, mindig változik a jellemük. Talán ez a második legnagyobb vonzereje a sorozatnak: mindig tud meglepetést okozni.

Ami sorozatoknál nagyon furcsa, hogy a zene kiemelkedő, sőt emlékezetes. Furcsaság még a főcím. Ha nagy ritkán sorozatnézésre adom a fejem, akkor is mindig áttekerem a főcímet, mert miért is vesztegessek el perceket feleslegesen. De itt… Itt minden rész elején megnéztem, mert valami fantasztikusra sikerült az a montázs ott az elején.

A sok amerikai film után szinte újra kellett tanulnom a nyelvet, de főleg a szókincsemet kellett szélesíteni. A brit és amerikai szleng között az átfedés minimális. Az egyszerű és nagyon sokszor egyértelmű amerikai szleng után itt komoly erőfeszítést igényelt néhány szó megtippelése. :)) Ezzel persze nem akarok senkit eltántorítani az eredeti nyelven való megtekintéstől (ha ilyet tennék, nem lennék már önmagam). Csak javasolni tudom az eredeti hangot, mert a szövegek jól megírtak és a verbális humor egy része is elveszik a magyar szinkronnal.

Saját kategóriájában a legjobb sorozat az utóbbi időben, de összességében is az élbolyban van. Mindenkit csak buzdítanék a mielőbbi megtekintésre. Az évad zárójelenete. (Sajnos nem lehet beágyazni, de kattintani azért érdemes.) Ez az egyik legjobb, ha nem a legjobb jelenete az évadnak. Érdekes egy ilyen klipszerű dolgot beleépíteni egy epizódba, de azért nagyon bejön.