Szerencsére így az ünnepek alatt több időm volt mozizni, mint általában szokott és láttam pár érdekes filmet, amit tudnék ajánlani a közönségnek megtekintésre. Ezek közül az első egy német film, „A hullám”  lenne.

Érdekes módon találtunk egymásra ezzel a filmmel, ugyanis a történelem tanárom ajánlotta okulásunkra az autokrácia témakörében. Mind a fasizmus, mind a nácizmus autokrata rendszerek, melyekről azt hinné a kedves olvasó (a szerzővel együtt), hogy ma már van annyira modern és fejlett a társadalmunk, hogy ez napjainkban már egy nem létező probléma. És mekkorát tévednénk.

A film, mint mondottam, egy német alkotás. A direktori székben Dennis Gansel ült, aki végtére is remek munkát végzett. Ügyesen találta meg a képi világban rejlő lehetőségeket. Megfigyelhető a színvilágbeli külömbség a gimnáziumi jelenetek és a diákok hétköznapi élete között, egészen addig, míg ez a kettő eggyé nem válik, ebben követve a történések folyamát. Alapvetően jó a dinamikája is a filmnek, jól tartja fenn a nyilvánvaló feszültséget. Kicsit néhol talán mesterkéltnek hat, de ez nem túl zavaró.

A történetről, csak dióhéjban. Egy német kisvárosban játszódik, ahol az ottani gimnázium tanári kara egy projekt hetet rendez, melynek témája  különböző ideológiák ismertetése a diákokkal. Egy tanár, egy csoport, egy téma. Mindjárt az elején megismerhetjük főszereplőinket, az állandó lázadó tanárt, aki bőrkabátban jár és The Ramones-t hallgat, illetve a diákokat, akikkel a rendező próbálja lefedni a társadalom főbb rétegeit. A tanár úr érthető módon az anarchiát akarná oktatni, azonban  végül is az autokráciát kapja. Úgy dönt, kissé színesebbé téve az óráit, egy különös kísérlet részeseivé teszi diákjait. Megalakít egy szervezetet a saját vezetésével, és diákjai részvételével, mely ez alatt a hét alatt egységes szervként fog szerepelni, iskolán belül és azon kívül is. A diákok persze nagy izgalommal vetik bele magukat a dologba, hiszen kapnak egy közösséget, közös célokat, értékrendet a szervezeten belül. Az idő múlásával, azonban egyre komolyabb méreteket ölt a szervezet és a dolgok túlnőnek mind a projekt hét keretein, mind a tanár akaratán.

Itt kell rátérnem arra, amiért érdemes megnézni ezt a filmet. Akármennyire nem akarjuk rávetíteni ezt a filmet társadalmunkra, egyszerűen muszáj levonnunk a következtetéseket. Tényleg, annyi minden befolyásolja az embert, s döntéseit nap, mint nap, hogy nagyon oda kell figyelnünk, mire, illetve kire hallgatunk. A manipuláció nagy méreteket ölt, és az élet minden területén megtalálható, ezt szerintem mindenki könnyűszerrel beláthatja. Amennyiben értelmes, gondolkodó lények akarunk maradni néha meg kell állnunk és el kell gondolkoznunk, azon az őrületen, amelynek mi is szerves részei vagyunk.

Mindenképp ajánlom a megtekintését, olyanról is hallottam már, hogy valahol iskolai szinten tették kötelezővé. Ezt helyeslem is. Én adok neki egy 10/9-et. 

Még egy éve sincs, hogy útjára indítottam ezt a blogos próbálkozást. Év végén mindenki listázik, én inkább egy röpke összegzést írnék.

Indulásnál még abszolút idealista voltam. Azt hittem, hogy majd én jól megmutatom, hogyan kell ezt csinálni. Erre bizonyíték az első szerzőtoborzási kísérletem is. Pályázat? Mekkora sületlenség, de ezt már csak az egész dolog lezárulta után láttam be. Egy dologra azért megtanított az a kísérlet: a sült galamb tényleg nem repül a számba, legalábbis az elején még nem. Majd ha nagyok leszünk... És a itt nagyon erősen a 'ha'-n van a hangsúly.

Aztán mégis sikerült találni egy szerzőtársat, de hosszas győzködésbe került. Két – meg kell hagyni igényes – bejegyzés után visszavonult az olvasók táborát erősíteni. Eltelt jó sok idő, majd rám mosolygott a szerencse és újabb szerzőtársakkal bővültünk. Bár nem írnak túlzott rendszerességgel, mégis hálás vagyok, hogy színesítik a blog kínálatát. Most hárman vagyunk, akikre mondhatjuk, hogy aktívan szerkesztjük a blogot.

Az elején még nagy volt bennem a lendület, sok bejegyzés született rövid idő alatt. Aztán ez alább is hagyott valamelyest, és jöttek olyan akadályok, amiket meg kellett ugrani. Pl. érettségi. :)) Aztán volt nyár, meg egyetem kezdődött és csődbe menni látszottunk. Majd december elején vettem/vettük fel újra a fonalat újult erővel.

Ez eddig kicsit öntömjénezés, úgyhogy most rátérek a jövőre és a tervekre. Ami már megvalósuláshoz nagyon közel került, az a ráncfelvarrás a bejegyzések formáját illetően. Már el is kezdtem, sok bejegyzésen észrevehetők a változások. Talán a másik nagyobb változás, hogy mi is beállunk a sorba és cikksorozatok is megjelennek majd. Már van egy-két ötletem és alapanyagom is. Ami már elindult, azokat folyamatosan bővítjük.

Nem húzom tovább a szót. A lényeg, hogy előre nézzünk, de közben a múltat se feledjük, mert sokat tanulhatunk belőle. Ezzel a közhellyel zárom soraim; viszlát 2008, üdv 2009.

Sikerekben gazdag újesztendőt kívánok minden kedves olvasónak. 

Igazi guilty pleasure, de a nagyon jó fajtából. Természetesen tini-film, mert az ilyen bűnös élvezetek közül ez viszi a prímet. Néhanapján jó csak lehuppanni a képernyő elé és elnevetgélni egy ilyen kommersz, de mégis szórakoztató filmen.

Történet sablonos, de nem is várhatunk hatalmas izgalmakat a műfajtól. Egy malibui elkényeztetett, ízig-vérig kaliforniai csajt az apja egy angol bentlakásos iskolába küld. Persze nem a jó magaviselete miatt, hanem mert enyhén szólva is kibírhatatlanul viselkedett. A kedves apuka a nívós és szigorú angol intézménytől várja, hogy megnevelje a lányát. Hősnőnk ezt nem veszi túl jó néven és minél gyorsabban próbál hazajutni Angliából.

Nem folytatom tovább a történetmesélést, innen már mindenki ki tudja találni. A kötelező happyend itt is megvan. De mint már annyiszor elmondtam, nem a történet a lényeg. Ez igaz a "romkomokra" és az ilyen tini-filmekre is. A film a poénok, a hangulat és megkockáztatom, hogy a színészek miatt élvezhető.

Főszereplőnk Emma Roberts. Ha csak a film végi énjét látnánk, nem hinnénk el, hogy valaha is az a tipikus "hardcore" szőke picsa volt. Nemcsak a kinézetét szabják át a rendes kislány trendnek megfelelően, de játékában is meglehetősen jól érzékelteti a váltást. Van tehetsége, és talán a jövőben lesz alkalma megcsillantani. Itt a forgatókönyv nem sok lehetőséget biztosít számára, de többi szereplőnek sem.

Megmutatkozik, hogy a ruha mégis teszi az embert valamennyire. Ha előítéletekről vagy inkább archetípusokról van szó, akkor mindenképpen. Poppy (Emma Roberts) szőke hajjal és rózsaszín ruhakollekcióval indít, majd vált barnára és persze az uniformisra, ami kötelező Angliában. És csodák csodájára máris a szolid elegáns, de még így is vonzó kategóriában találja magát.

Egy ilyen filmnél azért mégiscsak elengedhetetlen, hogy a huszonéves, tininek álcázott csajok jól mutassanak a képernyőn és a mennyiségben se legyen hiány. Ezt meg is kapjuk, és az előítéletekkel ellentétben itt szép brit lányokat láthatunk. A játékukkal sincsen különösebb gond. Minden alakítás teljes mértékben élvezhető.

Egy film esetében az első fél óra meghatározó szerepet tölt be. Itt vázolják fel az egyes szereplők jellemét, hátterét és a story is megkapja a kezdő rúgásokat. Ebben az esetben az első félóra rossz. Sokakban kelthet kételyeket a film élvezhetőségét tekintve. A főszereplő sokszor ripacs, és a poénok is gyengélkednek. Sajnos ez erőteljesen lefele húzz a film élvezeti értékét. A második 2/3 viszont tényleg nagyon a helyén van. Összesítettben ez 7/10-et ér. 

Itt az első kötetről (1-4. fejezet) írt összefoglalóm és lényegében első találkozásom a képregények világával. Eredetileg egy másik blogomon jelent meg, onnan emeltem át. 2008. okt. 26-a volt a dátum, mikor napvilágot látott ez az írás. Most egy kicsit kiegészítve, néhol javítva, de mindig jelölve adom közre. Mindezt a tovább mögött.

Már december elején/közepén megjelent, de csak most jutottam hozzá. Alig két nap alatt már az utolsó képkockát csodáltam, és mindezt úgy, hogy próbáltam minél tovább kitolni az élményt. Minél lassabban és minél részletesebben áttanulmányozva olvasni. Valamennyire sikerült is, de talán érdemes lesz újraolvasni, mikor megjelenik az utolsó kötet is.

Ebben a négy fejezetben még többet tudunk meg hőseinkről és az alternatív világukról. Ez persze közhelynek hangzik, de apró részletekig ismerhetjük meg azt az alternatív USA-t, ahol a III. világháború csupán egy gombnyomásra van. A szereplők közül Rorschach az, aki kiemelkedik. Már az első fejezettől kezdve foglalkoztatja az olvasót, hogy ki lehet ő valójában, de az még jobban, hogy miért lett az aki. Ezekre a kérdéseinkre választ kapunk valamelyest, de még bőven marad homályos folt, ami megfejtésre vár.

Egy teljes fejezetet szentelnek Rorschach jellemének és történetének kibontására. Számomra talán ez volt a kötetben a legmeghatározóbb rész. A hangulata iszonyatos erővel ragad meg. De nem csak megragad, hanem rátelepszik az emberre. Eluralkodik rajta a világ mocska és Rorschach látásmódja. Persze ez a világvége hangulat nem csak erre a fejezetre igaz, hanem a többire is ugyanúgy. Érdekes látni a Rorschach-t vizsgáló pszichiáter átalakulását is. Az örök optimista átlagpolgár, aki a tipikus amerikai álmot éli végre vagy inkább szerencsétlenségére beleláthat a világba olyan szemmel, hogy annak igaz valóját pillantsa meg és ne csak a felszínt karcolgassa. Hátborzongató.

Az előbb említettem mennyire jellemző a hangulata. Olyannyira átragad az olvasóra, hogy mikor letettem a kötetet és mást olvastam egészen új színezetet kapott, pedig valamiféle semleges iromány volt. Eddig semmilyen írott, de még mozgóképes anyag sem volt képes ilyen masszívan berántani a saját világába. Különleges élmény, de néhol már ijesztő.

Itt, a második 4-es felvonásban sokkal erőteljesebben jelenik meg A fekete hajó meséi. Már nem csak szöveges részt vesznek át, hanem képeket is. Érdekes a párhuzam, ami a belső képregény és Watchmen között húzódik. Egyfajta reflektálás ez a valós eseményekre. Szimbolikus síkon mindig együtt halad a történésekkel, főleg a politikaiakkal.

Mostanra ennyi, ez csak egy kis kedvcsináló akart lenni, hogy a (remélhetőleg) márciusi moziba rohanás előtt mindenkit a mű beszerzésére sarkaljak. Az utolsó kötet után is gondolok egy kisebb írást összedobni, ami talán részletesebb lesz, de ez még a jövő zenéje. Az első kötetről írtakat is előbányászom és kiposztolom rövidesen.